Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Pozsgai Zoltán: Bálázás (Elbeszélés)

POZSGAI ZOLTÁN

BÁLÁZÁS

— Most mi lesz?

— Meddig megy el az orosz?

— Mennyi széna kell?

Dömötör Pál ránknézett, s azt mondta: — Rakjuk csak. A hadiló mindig zabálna... Az orosz itt már nem lő; a front átment rajtunk, hála istennek. Hogy aztán meddig megy ... ?

Elgyengült, tétován alázatos ember volt. De az első világháború óta beszélt valamelyest oroszul, s ez most tekintéllyé avatta egész Marcalkecén. Mindig körülötte villáztuk a szénát.

— No és mi mentünk először ellenük — mondta. — Hm, most a sapkájukkal agyonverhetnének bennünket. Agyon! Rakjuk nekik!... Az olyannak meg — mondta kis idő múlva — mint a mi tisztjeink, belenyomnám a pipaszárt az orruk likjába. Visszájáról megfújnám a füstöt. Föl a fejükbe. Egészen föl! Nekem egyszer fölfújták ujonckoromban.

— Ott az ukrán — mondta a hosszú, kehes Tuba Elek.

— Beszélhetne vele — biztattuk.

— Hogy mi nem mentünk volna ellenük.

— Az ám: próbálgasd vele, Pál.

— Szépen.

— Nye horoso!

Ez az ukrán hangja volt.

— Eto ploho! — A szénaprést nézte.

— Mit mond? — kérdeztük Dömötört.

Az ukrán tiszt elővette kését.

Mulatságosan tarka, orosz ló járt körbe nem messze tőlünk, a szénaprésbe fogva, a nagy bálakazal mellett, az irdatlan, verőfényes, néhol vadvizektől csillogó rétség dombján.

Az ukrán megrázta a szénaprést, aztán a bálakazalnak támaszkodott, keresztbe rakva puha szárú csizmáit: széles mellén lebegett a széttárt ing. Nagydarab fát kezdett hámozgatni, a szénaprés elkorhadt szorítófája helyett. Nem messze, az úton orosz teherautók húztak Wienemeustadt felé.

— Beszéljen vele — biztattuk Dömötör Pált. Ki is vált a sokadalomból; a tavalyról ittmaradt szénaboglyák között odaballagott az ukrán tiszthez. Nem húzott már lábbelit; kilátszottak éles lábszárai. A tiszt előtt megállt, levette kalapját, s félszegen elvigyorodott. Az ukrán széles, szőke fején keresztbe állt a katonasapka. Ránézett Dömötörre, úgy, hogy pillantani is elfelejtett Mire követünk esetlenül a nap felé döfködött villájával:

— Horoso — mondta a tisztnek. — Márhogy jó idő.

58