Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Molnár József: Novella egy régi közös ismerősünkről

— gondokat mindenkor megosztani kész — élettárs kiválasztásával enyhítse. A motyogó öreg jelenléte ennyiben nem illett bele a ragyogó májusi délelőtt keretébe. Másfelől mulatott magában Készéi ostobaságán. Akasztott ember házában nem szoktak kötelet emlegetni. Hogy lehet valaki ilyen mamlasz? Dicséri az új rendszert Szabóné előtt... Csak tanyai színvonalon megrekedt faragatlan tahó követ el olyan hibát, hogy földosztást dicsér kárvallott házában ... Habár azt a dolgot, a nyírfa-forgáccsal elég ügyesen fundálta ki az öreg.

Szabónét egészen kivételesen másfajta gondolatok foglalkoztatták. Eszébe jutottak plébános-rokona intő szavai: most, ezekben a nehéz időkben a jobb- módúaknak fokozottabban kötelességük, hogy érző megértést mutassanak a szegények felé; a kellő és jó időben nyújtott segítség megóvja a tisztes szándékú szegényeket attól, hogy az isten, a haza és az igazság ellenségeinek csábító karjai közé sodródjanak. — Mindent összevéve ez a Készéi sohase volt felforgató természetű ember... Azután eszébe jutott a tíz év előtti idő, a ház körül ügyeskedő szelíd kis Anna, akivel ura — habár már akkor beteges volt — szeretett eltréfálkozni. Ilyen előzetes gondolat-gombolyítás után jutott eszébe, hogy a katonáktól elég sok cukrot kapott, amikor velük pálinkát cserélt.

— No, készítek valamit az unokájának is — mondta és szuszogva eltűnt a konyhaajtó mögött.

A két ember egymást mustrálgatta; hallgattak. Végül is Filátz — miután elhatározta, hogy ráijeszt erre az együgyű majorbeli élhetetlenre — komoly képet vágva törte meg a csendet.

— Azt persze nem tudja, hogy maga most törvénybe ütköző dolgot művel? ... A kommunizmusban nem engedik ám meg az ilyen vándorlásos kéregetést. Ezt csavargásnak minősítik. — Maguk el vannak vágva a világtól, nem is tudhatják, hogy mi mindent tiltanak meg az új rendeletek. — És mert látta, hogy az öreget sikerült megszeppentenie, kegyes jóindulattal folytatta. — Én nem irigylem unokájától azt, amit most Szabóné készít neki és nem is szaladok innen magát bejelenteni. Csak azért világosítom fel, hogy a jövőre tudja magát mihez tartani. — Azt, ha valaki a maga falujában kéregét, még valahogyan elnézik, de ha más községbe megy kéregetni, az már munkakerülés, csavargás ..

Készéi abba hagyta a majszolást. — Igazat beszélne ez az ügynök formájú ember? ... Testi rosszullét jól látható nyoma ült ki az arcára és szíve körül szokatlan gyötrelmes markolászást érzett. Azt hitte, hogy az elhangzott szavak keserítik szorongásba és nem is gondolt arra, hogy a szíve: ez a több mint félszázada vele cselédeskedett szerkezet — jelezni akarja, hogy felmondja a szolgálatot; eljött az ideje az ő megpihenésének is. — Amikor Szabóné a konyhaajtóban megjelent, Készéi verejtékes homlokkal és hamuszürke arccal meredt maga elé.

— Nem sok — rakta le Szabóné a kis zacskó kockacukrot és egy üveg meggybefőttet — de hát nekünk-'.se maradt semmink... A befőttes üveget, ha megürül, ugye nem felejti el Készéi bácsi visszajuttatni... Mi baj? — figyelt fel a mozdulatlan Keszeire, az egészségtelen fényű homlokára, amit kivert a verejték. És mert látta, hogy az öreg szájára nehezen illeszkednek a szavak — szeme kérdően Filátz felé fordult.

— Azt mondta ez az úr itt — kezdte el nagynehezen mégis Készéi, de egészen távolinak tűnő, különös hangon — hogy nincs jogom itt az unokám részére kéregetni. Megbüntethetnek ...

40