Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Molnár József: Novella egy régi közös ismerősünkről

aek bizonyult a földigénylő bizottság munkáját beindítani. A község közigazgatási határa igen kicsi volt; a közvetlen szomszédságban fekvő három hercegi major a falutól 10—15 km-re fekvő olyan községekhez tartozott, amelyekben hercegi segédintéző, gazdasági tiszt, vagy más ilyenféle képviselte a hitbizo- mány hatalmát a községi elöljáróságban. — A hercegi községekben a szegénység jól járt 1945 után, mert ott harminc-negyven igényelhető hold is jutott egy családra. A hitbizomány cselédjeit nem is kellett földosztásra biztatni. De mit lehetett kiosztani ebben az istenverte kupec-faluban, ahol a megélhetést nem a föld, hanem az orgazdaság biztosította, és ahol négy hold egy kézben már nagyobb birtoktestnek számított?

Szele Sándor keserű üzeneteket küldött a központba: nem akadt egyetlen földért jelentkező se. A kupecek gondoskodtak arról, hogy állandósuljon mint beszédtéma: hogy is jártak azok az emberek, akik 1919-ben nagyon beleavatkoztak a kommunizmusba. A cselédek hümmögve fogadták Szele Sándor szavait; nem kell nekik a kilátásba helyezett néhány hold rossz, savanyú, értéktelen föld, jobban meglesznek úgy, ahogy eddig voltak. Mert ha kitör az igazi béke, a csendőrök majd számon fogják kérni — mint ahogy 1920-ban is szá- monkérték — ki hogyan tolakodott azért, hogy az urak tulajdonából szerezhessen. A pártszervezés május elejére annyit haladt csak előre, hogy a vöröskatonáskodott Póczán kívül már apjára is biztosan számíthatott és a fiatalokkal is kezdett javulni a kapcsolatuk. — Sándor tisztában volt azzal, hogy két- kulacsos párttagjai is vannak, akik másképp beszélnek, ha a plébános úrnál, vagy Rosenheim úrnál vannak és nem hallja őket senki. Aztán Filátzról se esett nehezére megállapítani: párttagnak olyan — mint fának az, amit a fúró kihány. Az volt az érzése, hogy ez a hóhányó valahol vezető nyilas volt, és most felismeréstől és számonkéréstől tartva búvik meg a faluban.

Május vége felé történt, hogy Miklós-majőrből egy Készéi nevezetű 60 felé járó volt cselédember ballagott be a faluba. Nem mondta el otthon családjának, merre leszen útja; éjszaka határozta el, hogy meglátogatja az olaj malomban dolgozó ismerőseit. Hátha tud szerezni tőlük egy kis harapnivalót? Aztán lesz majd öröm, ha ebédidőre jóféle falatokkal megrakodva hazaér. A Miklós- maj oriak mindnyájan úgy tudták: ebben a községben még a bőrük alatt is pénzt rejtegetnek az emberek.

Ne higyjük ám, hogy a szegénység egynemű valami volt a régi világban; annak rendkívül sok változatát és fokozatát lehetett megkülönböztetni. A Mik- lós-majoriak tudatában az élt, hogy ők az igazi szegények, de az olajmalomban dolgozó cselédek mór nem tartoznak az igazi szegények közé. Ezt a fokozati különbséget egészen gyakorlatiasan azon tudták lemérni, hogy az ő malacaik mindig is soványabb moslékhoz jutottak, mint az olajmalmi munkások által nevelt malacok.

Készéi nem jutott el élete során addig, hogy ilyen egyszerű jelenségeket elvonással gondolati rendszerbe tudjon foglalni, vagy velük kapcsolatosan törvényszerűséget fogalmazzon meg. Csak annyit tudott, hogy szorult helyzetében segítséget, kölcsönt kaphatott olajmalomban dolgozó legénykori barátaitól. — Most első útja mégis Szabónéhoz vezette: ezt az özvegyet a nagy vagyo- nokról tájékozatlan környékbeliek a herceg után következő krőzusok között .szokták emlegetni. — Készéi legkisebb lánya serdülő korában két nyáron keresztül pesztonkáskodott Szabóéknál, és azóta is jó szívvel voltak Anna irányába; innen származott a látogatáshoz jogcímet adó ismeretség.

38