Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Bánhidi Tibor: Ceruzarajzok - Itáliáról

tölt meg vizével a simatükrű tó, a Lago Albano, mely az 1960-as olimpiai játékok evezőversenyeinek színhelye volt, s mely tribünjével, rajthelyével, pályaelválasztó köteleivel ma is őrzi az olimpia emlékeit.

* * *

Frascati és Castelgandolfo között félúton kis faluban fékez a gépkocsi:

— Marino-ban vagyunk — hangzik a bejelentés, s akinek a név semmit nem mond, annak gyorsan elmagyarázzák:

— Frascati mellett ez a legismertebb bortermő helye az Albano-hegyek- nek... A szüretet mindig hagyományos pompával köszöntik, s az ital ünnepén a község szökőkútjából egész napon át bor folyik.

— Hogyan? Bort csorgató szökőkút?

— Si, si — bizonygatják a helybeliek, s mi elhisszük.

Persze, nem ártana a személyes ellenőrzés sem...

A RENESZÁNSZ BÖLCSŐJE

Művészet és „művészet”'

— A reneszánsz bölcsője ez a város — mondják Firenzéről, s a szavak igazán akkor jutnak el az értelemig, amikor az ember először pillantja meg a város főterét, a Piazza della Signoriá-t. A faragatlan kövekből épített városháza — felső csipkés kiképzésével, aszimmetrikusan elhelyezett tornyával — Firenze jelképévé magasodott a századok során, és — oldalán az Ammanati- szökőkúttal, Cosimo herceg lovasszobrával, no meg a Loggia dei Lanzi pompás, nyílt csarnokával — a híres építészeti remekek között tartják számon.

A művészet barátja Firenzében először természetesen az Uffizi-képtárba siet, s miután csodálattal adózott a Tribuna-terem értékeinek, Rafael Madonnájának, Tizian Urbinoi Venusának, Dürer és Correggio képeinek, a Galleria Pitti-t keresi fel, ahol ugyancsak a halhatatlan mesterek képeivel tömött termek várják.

Van ezután még egy képkiállítás, a Piazza Donatello zöld fái alatt: a modernek esti szabadtéri tárlata. Az alkotók karcsú állványra helyezik a műveiket, felülről kis lámpa permetez rájuk fényt. Zsűri nincs, így bárki elfoglalhat képe számára egy-egy „kottaállványt” — a tévedések szimfóniájában.

Mert minek is lehetne nevezni azt az eszmei zűrzavart, amelyet a kiállított képek tükröznek? Az egyik lámpa alatt például lemezre felragasztott, korhadt fadarabokat pillantunk meg, köréje üvegcserepeket „kent fel” a mester, s a kép egyik sarkán rozsdás dróttekercset himbál az esti szellő. Az alkotás alaptónusát az a barnás folyadék adja meg — fáradtolaj lehet —, amelyet rá- lottyantott a művész, s amelyből egy-egy csepp az állvány alá helyezett bádogtáblára esik.

— Gépgyári csendélet? — találgatjuk a kép címét.

— Fürdőző nő — olvassa le olasz barátunk a kis kartonlapocskáról, s mi csak nagy sokára térünk magunkhoz.

Közjáték a Michelangelo téren

A szelíd emelkedőre kapaszkodott Michelangelo tér mellvédjéről futtatjuk végig tekintetünket a városon: a városházát, a dóm márvány tömbjét, az „arany30