Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Virágh Márta: Írástudatlan (Vers)
virAch marta ÍRÁSTUDATLAN Sötét haja már deret fogott, de még mindig mély titok előtte szép rendje a nyomtatott, s írott szavaknak. Neki a könyv csak vakablak, áradó fényét nem érzi, csak az bosszantja szörnyen, hogy olyan könnyen írják le nevüket mások, míg ő — keresztet rajzol csupán. Társai korholják: „Ma már nem élhet ily bután nálunk az ember, s egész sereggel találhatsz ötvenéves diákot. Miért nem tanulsz? Az elvtársnő is mondja, látod?” — hivatkoztak rám, felém mutatva. Ö mordult egyet és szaladva messze maga mögött hagyta az egész társaságot. Szégyenkező futását a többiekkel együtt nevettem, pedig ... pedig sírni lett volna kedvem, s tehetetlen düh dörömbölt szívemben a gazok ellen, kik vetetten hagyták gyermek-értelmét, e kincset-érő termőföldet, miben a szélfútta magocskák is, lám, dús kalászokat neveltek. Mert jó munkás — mondják —, s mennyivel jobb lehetne, ha a szakkönyvek okos tanácsait követve hagyná a megszokottat, s új utakat keresve adná erejét a közösnek. De — írástudatlan. 23
