Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Cserhát József versei: Előhang, Kotló a porban
Ez az ihlet. Ez, hogy a múltam okulásul ide kinyújtsam. Eveim,, fiatal éveim — rajtuk csak a fekete hús van. Eveim, fiatal éveim ... ... Értük áldoznám életem. E verssel is az ő arcukat halászom és merítgetem; föl-föl, a múltból, pedig a füst volt, föl-föl a mélyből, pedig a láng, pedig a földi gyehenna volt: fenevadakkal falánk. Vénhedten is keresem őket. Józanul s részegen kutatom, hogy hova merültek. Reflektor ég: a sebem. Testük hajóján mint a búvár kopogok. Nap nap után hallgatózom: dobog-e bennük szívem, a holtig hű kapitány. KOTLÓ A PORBAN A héja, mint egy égő csóva, hullt: vijjogva vágott, mint a tébolyult csapott le rá és csőrrel vette célba ... Azóta tátog. — El ne hagyd, remény! Fogaskerékként összetört taréja cafatban lóg a két szem tengelyén. S alatta élnek. Tépett tolla terhét csibéi mintha bokrukként emelnék, mint hogyha tűző rózsaként alóla azt izzanák: „Ne nyomj le úgy a porba!” De ö csak omlik, mintha szikra-sárga parázs kötözné, roskad; mind alábbra merül: a két láb hamvadó cölöp. A szárny a végső, véres félkörök fölé meredve jelzi, hogy mit írt le. Amit leírt, a porból is kiált: — Ember, vigyázz, nehogy mint árva csirke hiába hívja anyját a világ!
