Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Bartók értékelésének problémájához
az a határ, ahol a korábbi idézet már a kitágult zenei világ egyik stílusjegyévé, egyik színévé oldódik fel.”20 Az idézetből is világos, hogy egyelőre elvi és gyakorlati túlzás a népzenei elemeknek abszolúttá tett és vett szerepe a műzenében. Meg kell várnunk a problémának az alapvető kutatásokon nyugvó megoldását és csak azután támaszthatunk Bartók elfogadtatására társadalmi igényeket, vagy pláne az új zenei anyanyelv kialakításának az igényét. Űj zenei anyanyelvre nem a parasztságnak volt és van szüksége, Bartók se így látta, hanem magának a Bartók előtti magyar zenei életnek, sőt magának Bartóknak volt szüksége erre. Bartók ezt a nyelvet saját bevallása szerint is népünk és más népek zenéjéből tanulta. A nép Bartók előtt és az ő korában tudta a saját zenei anyanyelvét, így feltehetőleg ma is tud abból valamit, legalábbis annyit, amennyit társadalmi fejlődése szükségszerűen magával hoz. Így az a koncepció, amelyik egyébként a legkevésbé Bartóké, sokkal inkább követőié, amely szerint mindenkinek országunkban új zenei anyanyelvet kellene elsajátítania iskoláin keresztül, olyan mérvű elfogult túlzás, amire példa sincs más téren, de ettől eltekintve reális alapja sincs. Bartók a realitások embere volt, tervei és szándékai is reálisak voltak, de követői irreális program-célkitűzéseikkel saját koncepciójukat is illuzórikussá tehetik. Az a zenei anyag, amit Bartók felfedezésének neveznek, csak a műzenei világ számára volt felfedezés, de maga a nép, ennek a zenei anyagnak a megteremtője, formálója és hordozója ismerte, élte, sőt a jelek szerint túl is élte változó életével ezt az anyagot. Azon ugyan lehet töprengeni, hogy ez a túlélés, túlhaladás jó vagy rossz, de ha ez bekövetkezett és bekövetkezik, akkor annak társadalmi szükségszerűsége is megvolt és megvan. Hogy mik lehetnek e tál- haladásnak az okai, ennek vizsgálata jelen kereteinken kívül esik. Számunkra itt csak egy a fontos, tudniillik az, hogy ez a műzene számára nálunk a történelmi és társadalmi körülményeink miatt sajnos későn felfedezett zenei anyag, amikorra felfedeztetett, már a nép körében jórészt lassan átadja a helyét valami másnak. Ez a más az igényes muzsikus mércéjével lehet a régebbinél értéktelenebb, színtelenebb, szimplább vagy akár „romlottabb” anyag, de társadalmi funkciójában, úgy látszik, mégis ez bizonyul az életképesebbnek, a gyöztesebb- nek. De ez más területeken is így van. A népviselet és a népi táncok is színesebbek, művészibbek, ha úgy tetszik, értékesebbek a konfekcionált ruhánál vagy a modem táncoknál, mégis ezek dominálnak. Így sorolhatnánk végtelenül az analóg példákat. Ezek ugyancsak olyan társadalmi tények, amelyeknek figyelembevétele elemi követelmény Bartók helyének és szerepének a tisztázásánál a magyar kultúrában is, de nemzetközi téren is. Bartók helyét a magyar kultúrában valóban könnyebben tisztázhatjuk, ha analógiák segítik munkánkat, ha sikerül Bartókot valóban rokonítani nagy hazai kortárs alkotóinkkal, ha azok más művészeti ágakban dolgoztak is. Mint már említettük, az eddigi társkereső összevetések Bartókot József Attilával és Derkovits Gyulával hozták kapcsolatba. Ennek az összevetésnek azonban elvi megalapozottsága nincs, sőt téves is. Művészi progresszivitás szempontjából József Attila és Derkovits Gyula is egészen más, merőben forradalmibb, haladóbb világot képviselnek művészetükben, mint Bartók. Ha az analógiák keresése valamit is segít egy művész értékelésének a munkájában, akkor nem velük, hanem mint már említettük, Adyn is és Szabó Dezsőn is túl Kodolányi Jánossal való összevetésnek volna meg a maga jogosultsága, a maguk művészi szintézise 122
