Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-12-09 / 32-33. szám
erdekes epiiletek - epiiletek Grdekessegei Kiralyhelmeca rozsosi hazak Mar ahhoz is batorsag es talan egy kis szemtelenseg kell, hogy az ember leirja: hazak... Erdekessege azonban azert van. Vagy ki tudja? Hiszen erdekes az, ami vidamsagra derit es nines mbgotte tragedia. Ha egy pillantast vetiink a kepekre, inkabb elgondolkodtato, mintsem erdekes. Erdekes az, hogy ezekben az epitmenyekben emberek laknak: sziiletnek, elnek es meghalnak. Csak Isten a tudoja, hanyszor mentem el mellettiik. Neha vagyakozasom tamadt, hogy benezzek, hogy bepillantast nyerjek azokba a titkokba, melyek esetleg ott rejtoznek. A titkoknak a lelektana az, hogy az embert vonzza, pedig tudvan tudja, hogy ahol emberek elnek, ott nem lehet olyan nagy titokzatossag, amit esszel fol ne lehetne fogni, meg ne lehetne magyarazni. Megis szamomra a „rozsosi hazak” valamifele titkot rejtegettek: valamifele mas vilagot, masfajta embereket, akik mindamellett, hogy ciganyok (nagyjabol ismerjiik oket), meg valami tobblettel birnak, valami olyan eleterovel es a massag lelkenek akkora szabadsagaval, amekkorara mi, „europaiak” sohase lesziink kepesek. Aztan egyszer vettem a batorsagot, es - bementem. Fenykepezogeppel a vallamon, reszketo elszantsaggal a szivemben. Na, nem a hazakba, csak az udvarra! Eppen valamifele eroditmeny letrehozatalaval voltak elfoglalva. Ez aztjelenti, hogy tudjisten honnan es milyen modon osszehordott deszkakbol, lecekbol es frissen vagott akackarokbol palankot szerkesztettek, es nem mindenhol szogeztek, hanem madzag, drot- es koteldarabokkal (en liannak neztem) kotbzgettek. Ha valamilyen afrikai vagy amazoniai ostdrzsnek a taborhelyere erkeztem volna, nem hiszem, hogy mas lett volna a hatas. Felig pucer gyerekek, egy-ket malac, es az epitok szerszamai, a baltak, amik ugy alltak a keziikben, mintha mindegy lett volna, hogy a faba vagy belem vagjak... Lehet, hogy nem l'gy volt. En igy ereztem. Legalabbis akkor. Agyonisten jonapot! Nehany morgas jelentette a „fogaggyi stent”. Mondom: szeretnek egy-ket folvetelt kesziteni a hazaikrol, ha megengednek, megpedig egy ujsag szamara. Hozzatettem, latvan a diszkret nemtetszest, hogy ez nem rossz, mert esetleg, ha a vilag tudna nehez sorsukrol, talan meg fblfigyelve rajuk, segithetne is nekik valamilyen modon. A baltak leereszkedtek.- Hat, fenykepezzen... De bent a hazban nem! Itt kint lehet. Pedig en nagyon kivancsi voltarn a belvilagra. Nehany perc elteltevel odaig jutottunk, hogy ok mutattak az epiiletek legrongyabb allapotat: ezt tessek, meg azt ott... Az egyik kiiszdbon meghatarozhatatlan koru no szoptatta gyermeket. Ugyanugy lehetett volna huszeves, mint hatvan... Az eros napsiites nemi fenyt szort a helyisegekbe. Valoszinuleg megereztek, hogy nem rbhogni rajtuk jottem hozzajuk, es egy kis ido elteltevel folajanlottak, hogy belephetek. Nem mentem be. Ugy gondoltam, egy-ket benti folvetel nem eri meg a belso titkok megismereset, meg meg valami egyebet... Hadd maradjanak meg nagyjabol a „rozsosi hazak” azoknak, amik voltak. Segiteni ugysem tudok, meg talan - ok sem akarjak. Mai napig is sokat gondolok rajuk. Sokfele gondolattal, sokfele erzessel. Gondoltam keresve a megmaradas titkat, nemzetemre, lelki nepemre, amely itt kiiszkodik, amelyik szellemi sikon nem jutott sokkal messzebbre, mint azok, akik a Rozsoson „eroditmenyt” takoltak. Legalabbis abban a kozel nyolcvan esztendoben nem, amelyben el n i kenyszeriiltek. S talan mar nem is akarnak mast,I csak azt, hogy beken hagyjak oket. Ha az ember epiiletekrol ir, inkabb azokra gondol, akik laktak vagy lakjak; akik ott sziiletnek, elnek es - meghalnak. TISZAI NAGY MENYHERT (A szerzo felvetelei)
