Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-12-09 / 32-33. szám
Andras gondolataiba meriilve bandukolt a hazuk fele. Eszre sem vette, hogy egy bejarattal arrebb lepett be a berhazba. Na persze, a lepcsohazak egyformasaga aligha ebresztette ra tevedesere. Az elso emeleti jobb oldali ajto, amely mdgott sajat lakasat velte, nem volt kulcsra zarva, igy konnyen bejutott a lakasba. Ez egyebkent szinten ugyanolyan volt, mint az ove.- Mari, megjdttem! - kialtott a konyha fele, mikozben kalapjat es kabatjat a szokott helyre, a folyoson levo fogasra akasztotta. Mari viszont nem felelt. Pedig itthon kellene mar lennie. A konyha fele vette lepteit, s mit lat: a szomszedasszony iicsorbg ott magaban. — Jo napot, Rozsi neni! -kdszontdtte illedelmesen, bar nem szerette, ha idegeneket talal itthon, amikor megerkezik.- Jo napot, fiam, hat te? - kerdezte Rozsi neni mit sem drive.- Hogyhogy: hat en?! Kicsit korabban jottem, ennyi az egesz - felelte Andras. De akkor mar diihos is lett. Mit kepzel ez a ven tyuk, talan mar haza se jojjek? Tegnap is itt pletykalt a felesegemmel, ma meg egyenesen 6 fogad! - Mari hoi van? - kerdezte tiirelmetleniil.- Nem tudom, Andras, az elobb itt volt, de most... Varj csak, mit is mondott...- Joi van, hagyjuk, majd csak megjon - szakitotta felbe a szomszedasszonyt, az viszont meg inkabb ertetleniil bamult a fiatalemberre.- Mari is eljon? - kerdezte.- Hat persze, hogy eljon - felelte Andras, s arra gondolt, hogy bar Rozsi ndni nem is olyan oreg, az agyaval megis valami baj lehet.- Ertem mar, megbeszeltetek - szolt ujjongva Rozsi neni.- Mert beszeltuk volna meg? - kerdezte Andras, s ezuttal d nezte bargyun a szomszedjat.- Hat, csak ugy gondoltam - mondta az aszszony, s eszebe jutott, amit Mari beszet neki Andrasrol: hogy olyan furcsan viselkedik az utobbi idoben. Szegeny Mari! Most mar ertem, gondolta magaban.- Azt akarja mondani, hogy magamtol nem tudom, hova kell mennem? - feszegette Andras a kerdest. Az asszony pedig megdriilt, hogy megis csak dulore jutnak:- Akkor tehat mindent tudsz! S intezkedtel is mar? - kerdezte. Ekozben Andras a sziilet meregette, s vegervenyesen ugy latta, bolonddal all szemben. De sebaj, mondta magaban, mindent rahagyok, nehogy diihbe guruljon, allitdlag az nagyon veszelyes az ilyen egyenekndl. S csak annyit mondott, hogy igen, mindent elintezett.- Es? - faggatta tovabb az asszony.- Mifele es? Elinteztem, punktum! Mi kell meg? - tort ki Andras. A szomszedasszony jobbnak latta, ha csititja a fiatalembert, de az valtig hajtogatta, hogy nem ideges. Csak amiatt bosszankodik, hogy nines itthon a felesege, pedig egy csalddfo igazan megerdemelne, hogy munkabol hazajovet valami harapnivalo varj a az asztalon. Rozsi neni szamara teljesen nyilvanvalova valt, hogy Andras meghibbant. De nem akarta ot zaklatni - mert hogy az ilyesmi veszelyes is lehet! —, ezert megkinalta az aznap kapott disznotoros kostoldbol.- Itt van, fiam, hazi kolbasz. A komadek hoztak... Hm! A komamek, tunddott Andris. Ennek az asszonynak valami oka van ra, hogy igy befdszkelodott hozzank! Meg o jon engem kinalgatni a komamektol kapott kolbasszal!- Tessek, itt a kenyer is, egyel! Jo etvagyat! - zavarta meg gondolatait Rozsi neni.- A kest! - vetette oda mogorvan Andras.- Szuzanyam! A kest? - kialtott fel ketsegbeesve a szomszedasszony. - A kenyerbol levagtam egy szeletet...- Hat a kolbaszt hogy egyem?- Harapdald. Fiam, harapdald! - biztatta az oregasszony, s kozben azt gondolta: inkabb azt, mint engem! De a kest akkor se adorn! Andras azonban nem hagyta annyiban. Most mar csak azert is kovetelte a kest.- De olyan tompa! - probalkozott Rozsi neni. Ez pedig vegkepp meggyozte Andrast arrol, hogy a szomszedasszony elmebeteg. Szoval tompa, morgott magaban. 0 donti el, hogy a mi kesiink tompa-e vagy sem. Egye fene, nem kotekedem vele, most mar igazan rahagyok mindent, s nekilatott a falatozasnak. Rozsi neni is megnyugodott, hogy a fiatalember elallt keselesi szandekatol. De az otthonos esamesogasa igencsak zavarta. Feszengeni kezdett. Ugy erezte, mondani kellene valamit. Hat megkerdezte:- Hogy izlik a kolbasz?- Ugy, mint tegnap - vetette oda Andras.- Mint tegnap? - csodalkozott Rozsi neni. Ez az Andras teljesen megdriilt. Tegnap meg nem is volt kolbaszom. Csak ma hoztak a Tothek a kostolot. De jobbnak latta, ha semmit se szol. Kozben pedig azon morfondi'rozott, hogyan terhetne vissza a Marival kitervelt kozds disznoolesre. Tegnap ugyanis megbeszeltek, hogy felesben vesznek egy hi'zott disznot, s az o kertjeben megcsinaljak a disznoolest. Ez a felnotas azt mondja, hogy mar intezkedett. De valahogy nagyon szofukar, nem lehet belole kiszedni, mire is jutott.- Tehat elintezted a dolgot, Andras?- Mondtam mar, hogy elinteztem. Punktum! - s csak torte a fejet, mirol is lehet szo, vajon mit kellett volna elinteznie. Legalab vilagosan beszelne ez a nyanya, gondolta. Ugy latszik, valami rosszban santikal.- Az jo, ha elintezted. S mikor oljiik meg? Andras ugy ugrott fol a szekrol, mintha megegette volna a feneket.- Megoljuk?! - kerdezte megriadva es csodalkozva egyszerre.- Hat csak nem akarod elve kibelezni?- Rozsi neni! Uljon nyugodtan, ne mozduljon innen! - mondta Andras a tole telheto legnagyobb nyugalommal. Ami pedig abban nyilvdnult meg, hogy jobbra-balra lepkedett, bssze-vissza hordta a tekintetet. A telefont kereste. Hol a francban lehet az az atkozott telefon? Tegnap meg itt volt, most hova tiinhetett?- Hol a telefon? - kialtott fol ketsegbeesve.- Nines itt semmifele telefon - mondta Rozsi neni, s Andras ideges mozdulatai lattan ugy gondolta, jobb lesz, ha valahogy kisurran a konyhabol.- Uljon vissza! - iivoltott ra Andras. - Maris hivom a mentoket. Abban a pillanatban megszolalt a bejarati csengo.- Hallo! - kialtott fol dromeben Andras, s mikozben egyik kezevel Rozsi neni karjat markolaszta, a masikat a fulehez tartotta, mintha a telefonkagylot szorongatna. - Hallo! Rozsi neni csak a szemet meresztgette, s alig gydzott magaban halalkodni, hogy jon valaki. Ldlekjelenletet visszanyerve raszolt a fiatalemberre:- Csongettek, nyiss ajtot, Andras! Az pedig, dromeben, hogy vegre nem lesz egyediil a felkegyelmii oregasszonnyal, szinte egy ugrdssal a folyoson termett. Kinyitotta az ajtot, s meg jobban megdriilt, amikor megldtta a feleseget.- Vegre, hogy jossz, Mari! Hol voltal mostanaig? Mari olyan tekintet vetett a ferjere, hogy az rogton tudta: jobb lett volna, ha sohasem talalkoznak.- Hogy en hoi voltam? - kezdte ra az asszony. - Hat lehet mar vagy egy draja, amikor eppen kineztem az ablakon, s lattam, hogy leszallsz a buszrol. Aztan meg nyomod veszett. Csak vartam, vartam, de nem jottel. Mondd, mit keresel itt? Andras ertetleniil bamult elete parjara. Hat ez is megdriilt volna? Aztan kifakadt.- Hat ami sok, az sok! - mondta tekintelyt parancsoloan. - Gyanutlanul hazajovok, egy oriiltet talalok a konyhaban...- Egek ura! - szaki'totta felbe a felesege. - Te eltevesztetted a bejaratot! Te nem haza jottel, hanem Rozsi neniekhez. Andras zavartan pislogott, s kezdett vilagossa valni elotte minden, ami eddig homalyos volt.- De hat, olyan egyforma minden - mondta vedekezoen, s kdriilnezett. - Nem is gondolkodtam...- Mint altalaban! - vagta ra a felesege. Erre mar Rozsi neninek is megjott a hangja:- Akkor mar ertem, fiam, miert hitted, hogy oriilt vagyok. De bevallom neked, en meg azt hittem, te vagy a bolond.- O, dehogy, egyikunk se az - mondta Andras nemi biintudattal. - Most mar nem kell hfvni a mentoket.- De hivjad csak - szdlt kozbe Mari diihosen mert most azt hiszem, dn oriilok meg.- Ne vegye ot komolyan, Rozsi neni - fordult Andras a szomszedasszony fele, s kozben indult kifele az ajton. A helyzetet mentendo, meg visszaszolt: - Mindjart a plafonon van, minden kicsiseg miatt FIALA ILONA Csak egy kis tevedes,
