Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-10-14 / 28. szám
- Lattam... Mintha lattam volna a marsalai utkozetben. Ugy kiizdott, mint egy oroszlan. Tobbet 6 sem tudott. Ilonday Bella pedig folyton a volegenyevel almodott. Nem volt nyugodalma se ejjel, se nappal, megis folyton almodott. Ezer kepet is rajzolt maga ele ajegyeserol. Aztan egyikkel se volt megelegedve az ezer koziil. Nemcsak az azalea hervadt a cserepben, de hervadt Ilonday Bella is... Egy nap aztan azzal toppant az edesanyja ele:- Anyam, en megyek, megkeresem a volegenyem. El-e meg, meghalt-e mar? Ebbe a bizonytalansagba belehalok. Az ozvegyasszony osszekulcsolta a kezet:- Ugyan hova mennel, te szegeny gyermek, idegen orszagba!- Meg a masvilagra is elmennek utana, ha megtalalnam - felelt a leany. Az edesanya belatta, hogy itt nem segit mar se keres, se parancs.- Akkor legalabb en is veled megyek - mondta, es masnap mar felpakoltak egy konnyii szekerre. Gurult a szeker, gurult Olaszorszag fele. Milano varosa fele. Azt hataroztak, hogy ott keresik eloszor az eltunt garibaldista nyomat. Gurult a szeker, gurult... Hervadt-e az azalea ott az ablakban? Ki tudna? Hisz nem nezte most mar a babonas viragot senki. Hetek mulva erkeztek Milanoba. A soktomyu olasz varos odon hazai kozott megindult most mar a kereses az eltunt garibaldista utan. Mindenki szivesen adott utbaigazitast a ket gyaszruhas, idegen nonek. Hogyne? Hisz azt kerestek, aki az 6 szabadsagukert harcolt. De bizony nem talaltak sehol. Garibaldi valahol Roma koriil jart a seregevel. A ket no nem sokaig gondolkodott, utana a seregnek. Megint hetek multak el. De egyszer megiscsak utolertek a sereget. Ott taborozott a sereg Roma alatt. Az elso katona, akit megszolitottak, a levegobe dobta a sapkajat:- Signor Szechenyt keresik?! - kialtotta. - Eppen az en kapitanyom az oroszlanszivu magyar signor. Vezette is mindjart a noket a taborba. A tabor kozepen, egy sator elott allt a kapitany. Csak nezte, nezte a kozeledoket, aztan mikor megismerte oket, egyszer csak elfakadt sirva, mint egy gyermek. A csatak hose zokogott. Napegette arcan vegigfolytak a konnyek. A katonak pedig csudalkozva neztek ra. Csak a felkarjaval olelte meg a menyasszonyat. A masik karjanak helyen tires volt a katonazubbony ujja.- Hol a karja, Kalman? - kialtotta a leany. A garibaldista mosolygott:- Az elveszett, de a szabadsag gyozott... Ilonday Bella sirva, nevetve borult ra arra az tires kabatujjra. Csokolta a kabatot ott, ahol erte. Ilyenek voltak meg a mi nagyanyaink. Peter Bichsel A tisztviselok A diszes kapun delben lepnek ki, kabat es kalap van rajtuk, az ajtdt mindegyik tartja a masiknak, mindig ugyanabban az idoben, deli tizenkettokor. Jo etvagyat kivannak es elkoszonnek egymastol. Es maris sietnek, mivel az utcat fdlelmesnek talaljdk. Hazafele igyekeznek es amiatt aggodnak, hatha nem zartak be az iroasztalukat. A kovetkezd fizetesnapra gondolnak, meg a lottora, a totora, arra, hogy kabatot kell venni az asszonynak, es kozben viszi oket elore a labuk, es hebehoba egyikiik arra gondol, hogy milyen kiilonds is, hogy mozog a laba. Ebdd alatt felnek a visszauttol, mert felelmes nekik az utca, es nem szeretik a munkajukat, amit megis el kell vdgezniiik, mert a pcnztarablak elott emberek allnak, mert az embereknek jbnniiik kell es az embereknek kerdezniiik kell. Akkor viszont mar semmi sem felelmetes tobbe ds oriilnek, hogy tudnak valamit, amit ovatosan tovabb is adnak. Iroasztalukon nyomtatvanyok es belyegzok sorakoznak, az ablak elott meg emberek. Es vannak olyan tisztviselok, akik a gyerekeket, meg olyanok, akik a reteksalatat szeretik, es nehanyan munka utan horgaszni mennek, es ha dohanyoznak, inkabb illatositott, konnyii cigarettat szlvnak. Es olyan tisztviselok is vannak, akik nem hordanak kalapot. Es deli tizenkettokor valamennyien kilepnek a diszes kapun. A kes A ferfit letartoztattak, majd eliteltek. Amikor a borton egyik tisztviseloje elott allt, ki kellett uritenie a zsebeit. Az alkalmazott felirta: „Piros zsebkes ket pengevel, somyitdval es dugohuzoval”.- Cudar egy nyar - jegyezte meg a ferfi. Szokasa volt, hogy beszelget az emberekkel. „A torvenykonyvek nem foglalkoznak ilyesmivel” - mondhatta volna a tisztviselo. De nem mondott semmit. Tudta, hogy az uj foglyok beszelni akarnak. A Szabalyzat nem tiltja, hogy valaszoljon, viszont minden ujoncnak beszelgethetnekje van. A borton elott fuvoszenekar jatszott valamifele mindenkinek ismeros dallamot. A zene kozeledett, nehany hang pont az ablakhoz verodott, aztan lassan elhalkult es elenyeszett. A ferfi elmosolyodott. A tisztviselo mindent maskepp latott. Reggel hettol tizenkettoig, delutan kettotol hatig dolgozik. Hosszu a munkanapja. “Meg egy nyar is feledtetni tud mindent” - talan ezt gondolta a ferfi. Megint mosolygott. A tisztviselo halkan dormdgott maga ele: - Piros zsebkes ket pengevel, somyitdval es dugohuzoval. - Felnezett a ferfira.- Ugy van - mondta a ferfi. Arra gondolt, hogy talan nem kellett volna semmit sem elkovetnie, sem hagynia, hogy elcsipjek. Sokan semmit sem kovetnek el. „A fuvoszenekar induloitol van valami kinos erzesem - gondolta. - Az egyetlen, amit az ember tehet, az, hogy megall: ha ugyanis gondolkodas nelkiil megy, akkor taktusra lep. Ha gondolkodik, elveti a lepest. Ezt igy is, ugy is eszreveszik. Mas is szeretne megallni, de feltiines nelkiil nem teheti. Nem lehet.” A tiszviselo reggel hettol tizenkettdig, delutan kettotol hatig dolgozik. Kilenc ora, jo hosszu munkaido. A tisztviselo joindulatu; csaladja van, a falu zenekaraban trombital. Mindent egeszen maskepp lat. Neki sem kellemes valakitol elvenni a keset, folimi egy listara es berakni a 834-es szamu dobozba. Tudjak ezt mind a ketten.- Cudar egy nyar - jegyezte meg a ferfi. Nem akart a tisztviselore haragudni.
