Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-02-11 / 3. szám

csupán az általánosítás szintjén mozog, azokat is sérti, akik a sértést sem érdemlik meg.

Akár tetszik, akár nem, tudomásul kellene venni, hogy a munkás- és kommunista mozgalomnak nem csupán gazemberei voltak, hanem voltak és vannak tisztességes, becsületes emberei is, akik nem az eszméből, hanem az eszméért éltek és élnek.

És tudomásul kellene venni azt is, hogy nem csupán 1989-ben és 1968-ban voltak reformerek, hanem voltak reformerek 1956-ban is, akik már akkor felismerték, hogy a mozgalomnak vannak hiénái, akik bort isznak és vizet prédikálnak és akik ellen fel kell lépni, de nem úgy, hogy a társadalmat visszavetjük a vadkapitalizmus korába, hanem ügy, hogy kiküszöböljük az elvtelen és korrupt emberek által okozott torzulásokat és tökéletesítjük az 1945 után létrejött — előbb népi demokráciának, majd szocializmusnak becézett — a valóságban csupán kísérletnek bizonyult és tekinthető modellt. Sem a kísérlet, sem a kísérlet tökéletesítésére irányuló szándék nem sikerült. De a kudarc és a siker lehetőségétől függetlenül sokan nem érdekből és nem divatból voltak reformerek és nem forgatták a köpönyeget se 1956, se 1968, se 1989 után. Elveiket meggyőződésből vallották és vallják. Általánosítva „söpredékének tekinteni mindazokat, akik 1968 után kerültek hatalomra, felelőtlenség és igazságtalanság. Annál is inkább, mert több esetben a kompromittálódott kommunisták helyére vezetőnek 1968 után pártonkívüliek kerültek.

A kommunistából antikommunistává vált jó tollú újságírónak tudnia kellene, hogy a demokráciának nevezett sokszínű világban a politika is sokszínű, és mindenkinek elemi emberi joga, hogy véleményét nyilvánosan is elmondja és a világnézetének megfelelő pártban dolgozzon, szervezkedjen.

Az Új Szóban történt vezetőváltás okán remélem, hogy a lap a jövőben érvényesíti a demokratikus újságírás és a demokratikus lapszerkesztés alapelveit, követelményeit, nem használ útszéli hangot, és teret ad az említett szerzőétől eltérő véleményt tartalmazó írásoknak is.

BALÁZS BÉLA

‘ Tekintettel arra, hogy az Új Szó e reagálás közlését visszautasította, az írásnak lapunkban adtunk helyet.

♦ Mindent

az ember jólétéért

♦ A

hozzánk legközelebb állók: a baloldali orientáltságú pártok

♦ Elérkezett

a harmadik, a dubčeki út

ideje

Unió az emberekért

A Szociáldemokrata Párt sok mindent megért már. A parlamentben egyetlen képviselője van. A párt vezető személyiségei közül néhányan elhagyták a pártot... így törvényszerű, hogy 1997. március 22-én új párt alakult, Szlovákia Szociáldemokrata Uniója, melynek élére Jozef

Škultéty mérnököt választották, aki Zayugrócon, Alexander Dubček

szülő

városában él.

— Elnök úr, az ország mely részein él a tagságuk?

— Gyakorlatilag az egész Szlovákia területén. Már 35 járásban van tisztes számú tagságunk.

— Milyen apropóból alakult pártjuk?

— Azért jöttünk létre, mert a Szociáldemokrata Párt érthetetlen módon liberális jobboldali irányultságot vett fel. Szeretnénk elkerülni a többi párt gyalázkodását, minket olyasmi ugyanis nem terhel, mint Volfék pártját. Nem szeretnénk növelni a feszültséget Szlovákiában, ezért működünk szorosan együtt a baloldali irányultságú pártokkal. Nagyon jó az együttműködésünk a Magyar Népi Mozgalommal

a Megbékélésért és Jólétért. Január és február folyamán több más párttal is találkozni szeretnénk tekintet nélkül arra, hogy kisebbségiek vagy sem. Olyanokat szeretnénk megszólítani, akik hozzánk hasonlóan ítélik meg a helyzetet. Sikeresen szólítottuk meg az embereket mítingeinken, hogy csak néhányat említsek: Losoncon, Poltárban, Rimaszombatban, Sninán, Eperjesen, Liptószentmiklóson és sorolhatnám a városokat.

— Milyen célkitűzéseik vannak?

— Szeretnénk felmérni a valódi helyzetet Szlovákiában. Nemcsak jelszavakat akarunk hangoztatni, hanem tenni is akarunk azért, hogy országunkban napról napra javuljon az egyszerű emberek helyzete. Van egy szenzációs reprezentációs autóbuszunk is, így nem szorulunk majd rá a kultúrházakra vagy a sportcsarnokokra. A választásokon a magyar „megbékélés pártjával“ szeretnénk indulni. Mert a mi jelszavunk is a MEGBÉKÉLÉS, hisz ezt szerette volna elérni a felejthetetlen Alexander Dubček

is. Ebben a szellemben komponálta meg Mirko

Turčan —

az alelnökünk — választási dalunkat. Mi nem a „babky

demokratky“-ra orientálódunk, hanem elsősorban azzal fogunk törődni, hogy mindenkinek legyen munkahelye, hogy a választások hetedik „javítóvizsgája“ végre Dubček

jól

ismert üzenetének szellemében sikerüljön: „Veletek vagyunk, legyetek velünk!“

—ejve—

Nem először, de a minap ismét csóválni kellett a fejem. Az ellenérzést Tóth Mihály Husák-huszárcimü, az Új Szó 1998. január 9-i számában megjelent jegyzete váltotta ki.

Ahogy már többször, ezúttal is sajnálkozva gondoltam arra, hogy ez a jó tollú, a saját véleményét szellemesen és közérthetően kifejezni tudó szlovákiai magyar publicista, esetenként miért ír útszéli hangon, és tekintet nélkül miért vagdalkózik jobbra, balra? Bohém? Beteges lelkületű? Vagy akkora egyéniség, hogy azt hiszi magáról, neki mindent szabad? Nem tudom.

Azt azonban tudom, hogy ő is tagja volt Szlovákia Kommunista Pártjának, és a 60-as években mint az Új Szó pártbizottságának egyik tagja, írásaival elkötelezetten támogatta az akkori párt törekvését. A fejlődéssel is lépést tartott. A Prágai Tavasz idején reformkommunistaként az élen járt. Amikor fordult a kocka, és az esetenként szinte szélsőséges hangú írásai miatt kizárták Szlovákia Kommunista Pártjából, az igazságtalannak vélt eljárás idegileg is megviselte, összetörte. Sajnálta, hogy nem lehetett továbbra is a kommunista párt tagja, amiből arra lehet következtetni, hogy ő nem csupán útitársa, vagy a pártba beépült, befurakodott provokátor volt, hanem hitt a kommunista párt által hirdetett, az emberiségnek boldogulást és jobb jövőt ígérő eszmékben. Bizonyos, hogy az akkori igazságtalanságot érzi ma is „igazságtalan“nak, és a kommunista pártból történt kizárása okozta lelki trauma miatt vált reformkommunistából dühödt antikommunistává. Mindez bizonyos fokig érthető. Nekem csupán az nem tetszik, hogy ha valaki elvárja, hogy tolerálják az ő nézeteit, ő miért nem tolerálja és tiszteli mások nézeteit?

A damaszkuszi utat a történelem során már sokan megjárták és nyilván sokan megjárják majd a jövőben is. Szerintem azok, akik meggyőződésből váltottak világnézetet és meggyőződésből vallják új nézeteiket, tiszteletre méltóak. Haragudni az elvtelen köpönyegforgatókra, a koncpolitikusokra, a konjuktúralovagokra és azokra kell, akik nélkülözhetetlennek tartják magukat, mindig hatalomra törnek és azt hiszik, hogy mindenkor egyedül nekik van igazuk.

Gondolom, hogy kirohanásaikor, sarkított véleményével Tóth Mihály is ezekre gondol. Ám mivel nem differenciál és véleménye többnyire

Jozef Škultéty mérnök