Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-01-28 / 2. szám

K.E IRT ESZNhRP TAR Amit a magokról tudni kell Február első felének napjai közül említést érdemel a Balázs napján (február 3-án) tartott balázsolás, vagy a „Balázsáldás“ szertartása a római katolikus templomban. Február 14-e Bálint napja, mely a latin Valentinus egyenes leszármazottja. A hagyomá­nyok szerint Bálint napján szoktak visszatérni a vadgalambok — a ta­vasz biztos jeleként. Sokféle ekkor kezdik metszeni a szőlőt, hogy legyen elég bor a következő Bálint-napra. Lassan elérkezik a magok vetésének ideje. Sőt vannak olyan zöldségtermesztők is, akik a korai palántanevelésre szánt magokat már el­vetették, mások viszont csak most ter­vezgetik, hogy milyen magot vásárolja­nak. Az első, s talán a legfontosabb ta­nács, hogy csak államilag minősített ma­gokat szerezzünk be, melyeknek a cso­magolásán többek között a jótállási idő és a fajta neve is fel van tüntetve. Csíraképességén a tiszta mintából optimális laboratóriumi feltételek között, meghatározott idő alatt nyert normális csírák számát értjük százalékban kife­jezve. Hasonló fontosságú a csírázási erélynek nagy jelentősége van, mert a gyorsan csírázó, életerős mag erősebb kezdeti fejlődést tesz lehetővé, s ennek kedvező hatása legtöbbször az egész tenyészidő alatt tapasztalható. A csírá­zási erélyről próbacsíráztatással győ­ződhetnek meg. Erre a célra legmegfe­lelőbb az ún. Petri-csésze, de bármilyen sima-aljú üvegtálat is használhatunk. A tál aljába helyezett nedves itatóspapírra 50 vagy 100 magot teszünk, majd a tá­lat többé-kevésbé légmentesen letakar­juk pl. tányérral. Közben ügyeljünk arra, hogy az itatóspapír mindig nedves le­gyen. Néhány nap múlva a magvak csírázá­sa megindul. Két-három nap múlva megszámláljuk a kicsírázott magokat és kiszámítjuk a csírázóképesség százalé­kát. Abban az esetben, ha a birtokunk­ban levő magvak 50—60 százalékon aluli csírázóképességgel rendelkeznek, akkor azokat már nem érdemes vetésre felhasználni. Jól bevált módszer az ún. előcsírázta­­tás, melynek azt a magkezelési eljárást nevezzük, amikor a magot a kezelés gyorsítása céljából vetés előtt, az első gyököcske megjelenéséig a növényfaj vagy fajta leggyorsabb csírázásához szükséges hőmérsékleti és nedvességi állapotban tartjuk. Elsősorban a nehe­zen csírázó, a talajban hosszú ideig el­fekvő magvakat (petrezselyem, sárgaré­pa, paprika, cékla stb.) szokták előcsí­ráztatni. Az előcsíráztatást általában nedves homok vagy fú'részpor között végezzük. Időtartama általában 1-2 naptól 8—10 napig lehet. Kivétel a gyökérzöldségek nedves homokban való csíráztatása — amely a magvak olajtartalma miatt — jó­val hosszabb ideig, egy- másfél hónapig tart. Az előcsíráztatott mag sikeres hasz­nálatának előfeltétele, hogy vetése opti­mális hőmérsékletű és nedvességtartal­mú talajban történjen. Száraz, hideg ta­lajban a nedvesítés közben megindult csírázási folyamat megakad, és a mag elpusztul. A korai burgonyatermesztésben álta­lában elterjedt a vetőgumó-előhajtatás (csíráztatás). Lényege, hogy a gumókat szaporítóládákban 12—14 C-fok hőmér­sékletű, szórt fényű helyiségben tartják 4—6 héten át. Ezalatt a gumók rügyei­ből rövid (1-2 mm-es) hajtások fejlőd­nek. Ily módon a gumókból a végleges helyre való ültetés után gyorsabban fej­lődnek ki a fiatal növények, és korábban kezdődhet az új termés szedése. A vetőmag és egyéb szaporításra szánt növényi rész (dughagyma) szárí­tását hőkezelésnek nevezzük. A vető­mag-hőkezelés célja elsősorban a csírázóképesség növelése. Hatására az átlagosnál több vizet tartalmazó, gyen­gébb csírázóképességű vagy túlságo­san friss és az utóérésen még át nem ment magvak (növényi rész) csírázóképessége lényegesen javul. A hőkezeléssel egyes növényfajokon fejlő­désbeli változás is előidézhető, pl. az uborkán, tökön, dinnyén stb. Korábban jelennek meg a nővirágok. Az ún. dug­­hagymaaszalás módszerének lényege az alábbi: a dughagymakezelő helyiség­ben 14—21 napon át tartják a hagymát a szükséges 35—40 C-fokos hőfokon. Az alacsony hőmérsékleten tartott — hőkezelés nélküli dughagyma — a má­sodik évi fejlődési időszak kezdetén hagymatest (hagymafej) képzése után magszárat fejleszt és magot érlel. Az apró magvú zöldségfélék állandó helyre vetésekor ismétlődő nehézséget jelent a magvak egyenletes elosztása, ami csak közvetítő megoldással lehetsé­ges. Bevált szokás a vetőmag keverése hozzá hasonló fajlagos tömegű ballaszt­anyagokkal. így sokkal könnyebb a ve­tőmag egyenletes elosztása, de gondo­san ügyelni kell arra, hogy a vetőmag és a hozzáadott ballasztanyag jól kevered­jen, mert ha a mag külön rétegeződik, az egyik helyen csak vetőmag, a másik helyen pedig csupa ballasztanyag kerül a földbe. Helyette inkább a precíziós ve­tést ajánljuk. A drazsírozott vetőmag kétségtelen előnye, hogy megkönnyíti az apró mag­vak vetését, és fölöslegessé teszi a na­gyon munkaigényes ritkítást. Ezzel szemben viszont elég gyakran tapasz­talható, hogy a drazsírozott mag nehe­zen csírázik. Ilyenkor a burkolóanyag fejt ki csírázásgátló hatást. Éveken át panaszkodtunk a szokatlan kémény telre, hosszan­tartó fagyhullámokra, amelyek mértékte­len károkat okoztak a gyümölcsösben, szőlőben egyaránt. Ezúttal éppen az el­maradt fagy miatt aggódunk, amely annyira nélkülözhetetlen a fás növények mélynyugalmi állapotához. A természet rendje szerint ugyanis van egy rövid idő­szak, amikor a növényekben a nedvke­ringés a minimumpontra jut. Ha ezt a szakaszt egy tartós meleg időszak meg­gátolja, ez megzavarja a növény normá­lis „menetrendjét", felkészülését a követ­kező életciklusra. A nedvkeringésben megzavart fák ilyenkor jóval idő előtt duzzasztják meg a rügyeiket, kihajtanak, virágba borulnak, ami távolról sem jelen­ti, hogy a termésig is eljutnak. Az idei té­len (január 12-ig, a cikk írásáig) nem volt „mélynyugalmi“ fagy, a fákat az ismétlő­dő melegrekordok igencsak megzavar­ták. A rapszodikusan érkező légtöme­gek ellen tenni semmit nem tudunk, ám az bizonyos, hogy egy jó termőerőben lévő, teljesen kifejlett koronájú, egész­séges fa esélye a jövőre nézve na­gyobb, mint a kezelési hibáktól szenve­dőé. A téli-télvégi gondozási, törzsápo­lási munkákat ezért az idén fokozottabb odaadással végezzük el. A körültekintően végzett metszés egyik alapfeltetele a jo minőségű, éles szerszám. Az életlen olló, vagy fű­rész ugyanis roncsol, sok kárt okozha­tunk velük a növényben. A roncsolt seb nehezen gyógyul, felülete nagyobb, mint az azonos kerületű ép sebzésé. Különösen a nagyobb ágak levágá­sánál legyünk körültekintőek. Ezt a mű­veletet lehetőleg három szakaszban vé­gezzük el. Először az ágazat fölött 20— 30 cm-rel alulról(l) fűrészeljük be az ágat, keresztmetszetének egyharmadá­­ig. Ezután a bevágás fölött, tehát az el­ágazástól 30—40 cm távolságra fűré­szeljünk felülről lefelé. Az első, az alul­ról történt bevágás megakadályozza, hogy az ág lehasadjon. Harmadik lé­pésként fűrészeljük le a megmaradt csonkot, mégpedig az ággyűrű (az ág alapjánál lévő megvastagodás) fölött néhány milliméterrel. Metszéskor megsértjük a növény szöveteit, sebeket ejtünk. A kisméretű seb, amilyen például a vesszők visszavágása­kor keletkezik, hamar gyógyul. Minél na­gyobb a seb, és minél idősebb részen van, annál lassúbb a kalluszképződés, a be­­forradás. A kezelés első teen­dője, hogy éles késsel, lehetőleg kacorral vág­juk simára, ép szélűre a metszlapot. A másfél­két cm-nél nagyobb átmérőjű sebzést kezeljük sebkezelő-, védő anyaggal. A seb szélén a kéreg néhány milliméterét is kenjük be, hogy biztos zárt felületet kapjunk. Ez a kezelés nemcsak a gyógyulást segíti, hanem megakadá­lyozza a járulékos rügyek, ezáltal a víz­hajtások képződését is. A visszavágással egy- vagy több­éves fás részeket távolítunk el. Ezek­ben sok a tartalék tápanyag, tehát met­széskor veszteség éri a növényt. Pót­lásáról ezért feltétlenül gondoskod­junk. Minél többet vágtunk le a növény­ről, annál több tápanyagot kell vissza­adnunk. Ifjítás után például nem ele­gendő az évente szokásos műtrágya­adag, hanem szerves trágyával gyor­sítsuk a fa vagy cserje gyógyulását, növekedését. CSIBA LÁSZLÓ Hőkezelt dughagy­­mából termesz­tett „Ma­kói fehér“ A fűtetlen fóliasátrak első haszno­sítására legmegfelelőbb a retek és a fejes saláta. A termesztett retek fajták közül a „Róza-t“ ajánljuk, mely jó színtartó gumókat nevel. Héja vékony, húsa pudvásodásra nem hajlamos. Ajánlott állomány­sűrűsége 100 db/m2. A fejes salá­ta fajták közül hajtatásra nagyon alkalmas a „Hajtató gigant“, mely nagy tömör fejeket nevel, levelei épszélűek, sárgászöldek, kissé hólyagos felületűek.

Next

/
Thumbnails
Contents