Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-09-02 / 22. szám
Tersanszky Jozsi Jeno Rozsival valo ismeretsegem a kovetkezoleg zajlott le. Teli hajnalon vizet hozok a Delivasut romma lott teherpalyaudvaran at. Ket nagy vodor huzza ala karomat. A jobb karom mar bena ettol a nap nap melletti vizhordastol. Inrandulas tetejebe meg meg is csipte a fagy a jobb kezemet. De draga kincs ez a ket vodor viz. Inni kell es fozni kell. Sot mosdani is esetleg. Vizvezetek pedig reg nem szuperal ezen a kornyeken. Villany? Gaz? El is feledtiik, hogy volt. Duda ostroma folyik. A vegso szakasznal tart. Csak ezt mi, a benne vergodok nem tudjuk. Legfoljebb szamitgatjuk. Az oroszok mar a Sashegy alatt vannak, harom utcaval odabb. A repulogepeik ugy jelennek meg naponta, akar gyakorloter fdlott berregnenek es suvdltoznenek veszelytelen. Nemet vagy magyar elharitas reg nines. A Naphegy romhalmaz. A palyaudvar romhalmaz. Most is ropogva eg egyik raktar a tulso vegeben. Sinek kdzott csetlek-botlok tova a piszkos, koromlepte, lovedekturta hoban. Ekkor jon velem szembe Bako Pal szekeresztizedes. Bako hatodmagaval a mi berhazunkban szallasolodott el. Hatvan lovuk sinylodik a palyaudvaron. A raktarakba zartak ezeket a szerencsetlen allatokat. Mino sorsra? Meg a legirgalmasabb e boldogtalan lovakhoz a bomba. Azutan pedig a szurokes es revolvergolyo volna. Mert az legalabb gyors halal. Maskent a gyotrelmek gyotrelme kornyekezi meg oket. Ehen-szomjan pusztulnak vagy benne egnek elevenen egy-egy raktarzugban. Mar hetek ota szukolkodnek ezek a szegeny parak. Most mar napok ota sem egy szem takarmanyt, sem vizet nem kaptak. fgy talalkozom Bakoval a sinek kozott. Bako foldim. Odahaza hentes. Tudom, azert jott le a palyaudvarra, hogy egy lonak megadj a a kegyelemdofest. Aztan a husa javat, majat folszallitsa az ovohelynek. Megbecsiilhetetlen ember most ez a Bako Pal. Egy falat hus az eletet jelenti itt most akarkinek. Akik legjobban finnyaskodtak elobb, hogy lohust nem izlelnek meg, inkabb ehen halnak, most mar kidiilledo szemmel faljak.- Haho Pali! Jo reggelt!-Jo reggelt, hadnagy ur! Meg akar emberelni ezzel a titulussal a foldim. Hallotta, hogy tartalekos tiszti rangom van. Mindig duhbe gurit ezzel. Oriilok, hogy elszabotaltam a behivasomat. Nemhogy most itt, ahol a nyilas testverek hazrol hazra jarnak gyilkolni, fosztogatni, igazoltatni, katonaszokevenyt vadaszni, nagyon dobra verjem katonai rangomat. Eppen mergesen fogalmazom magamban, hogyan reccsintek ra foldimre: - Ne hadnagyurazzon! - de elallitja szavam valami. A reggeli paraban nehany lepesre Bako hata mdgott egy lonak korvonalai bukkannak ki a vasuti kocsisor mogul. Jo alaku vasderes, hoka is, karmantyuja is van. Azaz feher csillag fenylik a Rozsit elsiratom! homloka kozepen, es a ket mellsd laba csiilke szinten feher. Csinos joszag. Alig tamolyog a kimeriiltsegtol. Felo, hogy a sinek kozt elvagodik az arva, hogy az isteni sok szep halalnem koziil a fagy vegezzen vele.- Ahol ni, Pali! Itt a vagobarom a kese utan szalad. Tudja szegeny, hogy meg a legjobb, ha megoli ot.- Aha! - fordul vissza Bako. - Ez Rozsi. Hova tartasz, te szamar? Itt is csak azt kapod, am it a raktarban. Ott all Rozsi, a csinos lomenyecske, elottunk. Rovideket horkantgat, szagolgat felenk, halvany sugarakban fujja a teli paraba gyongiilo lelegzetet. Es bizdan, konyorgoen veti rank ket barna szemet: segitsiink rajta! Bako, a hentes, borongoan, komoran vonja ossze szemdldoket ram. - Hat mar ezert is kiilon istenverese kell erje a mi gazember hadvezetesiinket, mi tortenik ezekkel az allatokkal. Rozsi, a vasderes, a gebeve aszott fiatal kanca, kozben lesunyta nyakat, es nyujtogatja a foldnek felem. Persze, ketoldalt ott all a havon mellettem a ket vodor viz. Bennem valosagos vad viaskodas folyik: folaldozzam-e az egyik vodor vizet a szenvedd allat utolso gyotrelmes orainak enyhitesere, es fosszam meg felesegemet es magam at a draga viztol?- Odaadom neki az egyik vodrot! - dontok. De Bako tiltoan tartja mellemnek tenyeret.- Hat hogy tetszik gondolni? Fozni kell otthon ebbol mama. Es nem biztos, holnap ki lehete mozdulni vizert. A kut is elapadhat.- De nem birom nezni, hogyan rimankodik, figyelje csak! - utalok Rozsira, aki majdnem feldol, ahogy nyakat nyujtogatja a sovargott folyadek fele.- Na, varjon - szol erre Bako. - Majd tartom a tenyerem. Lottyintsen bele a vdddrbol. Azzal megitatjuk Rozsit, amit igy is kilotyogtetne a vodorbol hazaig. Megitattuk Rozsit a viz keves foldslegebol. Es aztan ugy konyvelem el magamban szegenyt, mint aki odaveszett sok mas tarsaval egyiitt a palyaudvar gyehennajaban. Nem kerdeztem meg Bakot sem kesobb felole, hogy talan leszurta-e, es mi is lakmaroztunk a Rozsi husabol porkoltet? Lovaik pusztulasa utan Bakoek parancsot kaptak a tavozasra. Bevetettek oket a tuzvonalba. Az orosz folszabaditdkat megelozd napon egy csondesebb felorat arra hasznalok, hogy levegozzem, korulnezzek a haz kozvetlen kornyeken. Vannak affele felejthetetlen, filmszeruleg reszletesen visszapergetheto emlekkepeink. Ilyen ez. Amint az alkonyatban egy falresbol maszom eld, hogy koriilnezzek, a levego a sugartorestol valahogy giccsesen remes. Langol es lobog a piszkos ho, a bombalyukakkal tele fal, a szurke teli eg, a hazromok... Gyonyoru ez es kozonseges is. Borzalmas delutan befejezese ez a giccsesen gyonyoru alkony. Egyszerre csak az udvar vegeben Rozsit, a vasderes, hoka, fiatal kancat veszem eszre. Valami szalmakoteget szimatol a havon, es a kiontott krumplihejat szemerkeli. Lam, elelmesen ide furakodott a berhaz oltalmaba, nyomorultul elpusztult tarsai koziil. Az am, de hat most latom, hogy a nyakabol vastag sugarban omlik a ver a hora. Ugyancsak a faranak egyik reszen lyuk tatong. Aludt ver szarad benne. Igy all ott, es eszi a krumplihajat a teli, csiposodd fagyban. Megiscsak elerte a vegzete szegenyt! Elverzik itt. Nem tudom, vajon ez erzekenyit-e el? Vagy mar az altalanos, elbirhatatlan lelki vigasztalansag, keseruseg, testi-lelki leromlottsag, eletutalat kesztet ra, hogy siras fogjon el, sokat probalt kemeny-legeny letemre? Ott alok es sirok. Agyamban pedig csak ez ismetlodik: - 6, be kegyetlen, nyomorult, atkozott az elet, es benne az ember! Nyaron, a kanikulaban, verejtekezve kutyagolok at a Szabadsaghidon. A pupjanal elakad elottem egy kocsi. Tobben, joakaratu emberek, nekivetemediink hatulrol, es toljuk a kocsit. Amint mar ott tart, hogy a bakon a kocsis a szeker fekjet kallantyuzza, le ne rontson a hid pupjanak tulso felen a szekere, mert mar felerkeztiink, es kozben halalkodik nekiink a segitsegiinkert, en rapillantok a lovara. Semmi ketseg! A lo az en Rozsim! Ott van a seriiles nyoma a nyakan, ott van a faran is. Nem lehet meg egy vasderes, hoka, karmantyus kanca ket ilyen ismerteto sebhellyel mas. Ejnye az irgalmat! Rozsi te, hat atveszelted, atveszeltiik megis a sok borzalmat. Megiscsak szep az Elet! Hagyjuk a csiiggedest, az atkot! (1947) Nagy Zoltan illusztracioja
