Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-07-01 / 13. szám

leanyberc

Elt Irorszag vad hegyei kozott, nem messze a tengerparttol egy foldesur, aki hires-nevezetes szarvasvadasz volt. Agarkutyajat is sokan irigyeltek, azt mondtak, szelektol fajzott, nines parja hetedhet orszagon. Amde a kutya is megdregedett lassacskan, akar a gazdaja, laba nem vitte mar olyan gyorsan, mint valamikor.

Egy csendes oszi napon megint elindult a vadasz a kutyajaval, szarvaslesre. Fel is ertek a hegyszakadekhoz, a rendes helyiikre, de, bar egyik szarvasfalka a masik utan vonult el a teton, egyiket sem tudtak ugy megkozeliteni, hogy a vadasz kilohette volna nyilat, vagy rajuk ereszthette volna az agarat. Vegtere, amikor mar joforman beesteledett, hatalmas bika bukkant ki a surubol, megpedig egyes-egyediil. „No, lgy akkor megse megyek zsakmany nelkiil haza” - orvendezett magaban a vadasz, es eleresztette kutyajat. A derek vadaszeb neki is rugaszkodott, futott, ahogy ina gyozte, es mar-mar ugy latszott, beeri az agancsost. De mikor az hatraszegte koronas fejet, ugyhogy agancsa a lapockajat verte, es tagulo orrlikakkal tovavagtatott, a kutya mindinkabb elmaradt, es hamarosan el is vesztette szem elol a vadat.

A vadasz meg, mivel okosabbat nem tehetett, bosszusan leiilt egy fatdrzsre a zold lejton, a nagy hegyek labanal, arccal a tenger fele. Alig tilt ott egy darabig, elebe toppant ket gyonyoru leanyzo. Az egyik nemes vadaszkutyat vezetett porazon, es szotlanul megallt, mikozben a masik ilyen szavakkal fordult a vadaszhoz:

— Elfaradtal, jo vadasz, latom, meg bosszus is vagy, amiert kutyad elvesztette a pompas agancsost.

— Bizony — felelte a vadasz —, nagyon elszomorit, megvallom, hogy jo agaram mar nem az, aki volt.

— Ne busulj - szolt kozbe most a fiatalabbik tiinderlany, aki a kutyat vezette. - Fel a fejjel, baratom! Ezt a kutyat vidd magaddal, es nem lesz olyan negylabu teremtmeny a vilagon, a tapsifulestol a hatalmas szarvasbikaig, amelyiket ez be ne erjen, el ne fogjon.

— Hogy hivjak? — kerdezte a vadasz.

— Borodum a neve, es mostantol fogva te vagy a gazdaja. Kezebe adta a porazt, a vadasz pedig megkoszonte a draga ajandekot, elbucsuzott a tiinderlanyoktol es hazament.

Masnap reggel, ahogy felkelt, kihivta egesz haza nepet az udvarra, es a ket magas hegyre mutatott, a messzi tengeren, ahonnan elotte vald napon a tunderlanyok leszalltak hozza.

— Latjatok azt a ket hegyet ott? — kerdezte toliik. - Mostantol fogva Leanyberc legyen a neviik, ez a kfvansagom - es elbeszelte, mi tortent vele az este kinn az erdon. A kutya husegesen szolgalta gazdajat, elkiserte minden utjara, jobb kutyaja vadasznak meg nem volt, miota vilag a vilag. Amit csak kivant tole, megtette, a vadat utolerte, es odahozta laba ele. Sokan szerettek volna elcsabitani, de masnak a szavara nem hallgatott, senkinek a kedveert gazdajat el nem hagyta.

Mikor az dreg vadasz meghalt, a kutya nagyon busult utana, mindenki lathatta. Kovette a gyaszmenetet, fel, egeszen a nagy sziklahasadekig, amelyik a temeto mellett asitott, de ott megallt, es leerszkedett a meredek parton, le a melysegbe. Az emberek utananeztek, lattak, amint eltunik egy sziklaiiregben, vartak is, hogy majd kijon, de hiaba vartak, sose lattak tobbet. Csak nevet orzi mindmaig a Brodum-szakadek meg a Brodum-barlang. Igy hat a hu kutya megse tunt el nyomtalanul errol a vilagrol.

NAGY ZOLTAN ILLUSZTRACIOJA