Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-23 / 4. szám
sem vagyok, kifundaltam, hogy nekem is bele kell lopnom magam valamivel a tanaraim es osztalytarsaim tudataba, nekem is lennem kell valakinek, hogy olyasmit kell tennem a tanitas alatt, amire a tobbiek nem kepesek. Igy hat nagy onmegtagadassal bizonyos galadsagokat kovettem el, a fejembe vettem, hogy dnmagam foie kell emelkednem, ahogy azt az amerikai groteszkekben Chaplin es Frigo es Harold Lloyd teszi. Az apro lazadasok e pillanatait nem adtak ingyen. Sokaig kellett gyujtogetnem a batorsagot, hogy olyasmit miiveljek, amiert aztan kettest, sot olykor harmast kaptam magaviseletbol. Es csodak csodaja, az osztalytarsaim szerettek akasztofahumoromert, mi tobb, nehanyan rajongtak ertem. Igy aztan a tanarok kerdesere adott brilians valaszaikat a magam apro pimaszkodasaival egyenlitettem ki. Alighanem azert szerettek az osztalytarsaim, mert olyasmiket mondtam vagy tettem meg helyettiik, amikhez nekik sohasem lett volna batorsaguk... Hogy nem tudtam tanulni, hogy keptelen voltam kezbe venni a tankonyvet, s akar csak belelapozni, hogy hiilyegyerek modjara nem tudtam figyelni a tanarok magyarazatara, ez feltehetden abbol fakadt, hogy — mikent edesanyam dtven ev multan is allitja rolam — gondolatban folyvast valahol masutt jartam. Ma ugy gondolom, hogy ezt az en masuttjarasomat az okozta, hogy iskolaim iskolaja, egyetemeim egyeteme a sorgyar es a folyo es a fak es a vegtelen setak es a logas volt. Emlekszem, nemcsak az iskolaban fordult eld, hogy gondolatban masutt jartam. A tudatlansag szilard harangja kitartoan kovetett a varosba es annak utcacskaiba. Valahanyszor megallitott valaki, hogy tudakozodjek valami felol, elvdrdsodtem, olyan zavarba jottem, hogy akarcsak az iskolaban, ostobasagokat valaszoltam. Raadasul teves muveleteket vegeztem, kivaltkepp ha lannyal alltam szemtol szemben. Ugyelnem kellett ra, hogy a gyonyoru arcocska es sok-sok lokni es masni lattan el ne aleljak a meghatodottsagtol. Es a tdbbi emberrel valo kapcsolatomat az hatarozta meg, hogy nemcsak akkor, hanem ma is rendiiletleniil erzem, hogy a tobbiek mindenben elobbre tartanak es mindenhez jobban ertenek nalam. Komplexusaim voltak es vannak ma is, amikor emberek kozott vagyok, ezeket a kisebbsegi erzeseket sihederkent es fiatalemberkent mindig a sorgyar szemelyzeti szobajaban, a malataszaritoban, a kadarmuhelyben gyogyitgattam, ahol ugy hallgattam a malatafdzok es a kadarok beszelgeteset, ahogy a tanaraimat kellett volna hallgatnom a realgimnazium osztalyaiban. Mar diakkent is szerettem a maganyt, a folyoba lebuko napot, a csondes csonakokat, kepes voltam ejnek evadjan felkapaszkodni a malatafdzo lapos tetejere, ahol kovirozsa meg moha virult, kepes voltam drakig elnezni a csillagos eget a hdmpdlygo Elba melyeben, a hidat meg a kivilagitott varost. Ezert amikor felmentem a lepcson es beleptem a nymburki realgimnazium gogos fokapujan, ugy ereztem, hogy csapdaba estem, hogy alagutban vagyok, ezert is tarkitottam sokeves intezeti tartozkodasomat azokkal a kis lazadasokkal, amelyek osztalykdnyvi bejegyzessel vegzodtek, es groteszk legendakent terjedtek a tdbbi diak kozott. Es senki sem tudta, hogy en szenvedtem ezektol az otrombasagoktol, hogy szegyelltem oket, hogy mindig sulyosan megbunhodtem ertiik. Igy vergodtem at mindig a kovetkezo osztalyba, a negyediket ismeteltem, hogy aztan dobbenten allapitsam meg, hogy erettsegi elott allok. Holott tudtam, hogy tudasom meg mindig elegtelen. Es edesanyam szmokingot varratott nekem az erettsegire, s aztan megvirradt a nap, eletem legszegyenteljesebb napja, mert vegiil ott alltam szmokingban az erettsegi bizottsag elott, ott viritottam diszes dltozekemben a tdbbi hetedikes kozott, akik csak egyszerii iinneploruhat viseltek. Az irasbeli, az kutyafule volt, ott egyiitt iiltem a tobbiekkel a padban, a valaszokat pedig lediktaltak azok, akik mellettem vagy mogdttem iiltek, vagy odaadtak a puskat, hogy lemasoljam... Hanem amikor ott alltam szmokingban, mint holmi ifju gentleman, a bizottsag elott, csurgott rolam a veritek es gdzoldgtem, annyira szegyelltem magam, annyira rostelltem, hogy en, a leggyatrabb tanulo, en allok itt szmokingban, mikozben az osztalytarsaim talan azert olyan nyugodtak, mert egyszerii vasamapi ruha van rajtuk. Vegiil minden kerdesre eldadogtam a valaszt, amit a tobbiek kezzel-labbal sugtak, vegiil osszeraktam a Bunsen-egot is. De az egesz erettsegi alatt allandoan es vilagosan ereztem, hogy megbuktam, hogy maskepp nem is vegzodhet a vizsga. Lesiitott szemmel, verejtekben uszva akkor sem pillantottam fol, amikor az erettsegi bizottsag elnoke kihirdette, hogy elegseges eredmennyel letettem az erett-A baberkoszoru: levelekkel fedett tdviskorona. K Aki egy nagy, halhatatlan muvet fejezett be, azt a kdzonseg tetszese es a kritikusok itelete oly kevesse erintheti es izgathatja, mint a bolondok hazaban jaro epeszu embert az orultek gyalazasa es sertese. Az ujsagkritika nem uralkodik, mint ahogy hiszi, a kbzonseg iteleten, csak figyelmen. Ezert egyetlen hatalmi eszkoze a hallgatas. Ellenben minden erdemes fro eppoly brommel fogadhatja gancsolasukat, mint dicseretuket — egeszen egyre megy. SCHOPENHAUER Tothpal Gyula: Hi'rmondo
