Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1997-12-17 / 25-26. szám

es hogy szeretlek teged. Mindig csak teged szerettelek, Ilona.

Raejtette a fejet a leany kezere, aki nezte a herceg hajat, melyre egy eperfalomb fekete foltot vetett.

— Ugye

sapadt vagyok? — kerdezte a kiralyfi fanatikusan, es a leany fele nyujtotta a boldogsagtol hirtelen megsovanyodott arcat, a ket sotet szemgolyoval.

— Szep

vagy — mondta a leany, csondesen.

Fejet gyakran hatraszegte a tukor elott. A lehunyt szemhejan keresztul bandzsitott magara.

„l lyen leszek majd akkor is"—gondolta. A szaja koriil pedig felfedezett egy finom es szenvedo rancot, amit eddig meg se latott.

— Ez

az a vonas — mondta. — Csak azok ilyenek, akik koran kerulnek a koporsoba.

6. A

haboru

Ket ev multan egy lovascsapat tort be az orszagba. Felperzselt egy falut, de a landzsasok hamarosan ki vertek. Aztan boldogan szantott-vetett, aratott a ndp. Aratas utan augusztusban hirtelen kigyulladt a fold, vhres csovak lobbantak az eg mind a negy sarkan, pajtak, csurok, hazakegtek, nyugtalan lobogassal. A nep felt, mint az oktalan allat es horgott:

— HaborO.

Vasas vitezek tuntek fel a hataron.

A kiraly elhatarozta, hogy maga megy a haboruba. Orszagat semmi nagyobb veszely sem fenyegette. Az ellenseges had, amely betort, tizedresze sem volt kiprobalt seregenek, amely fickandozott a harci kedvtol, alig lehetett fekezni. Egymas utan gurultak el palotaja elott a harci szekerek. Ideges paripak nyeritettek a trombitalarmaban. Nem is a haborura gondolt a kiraly. A fiara gondolt es arra a joslatra. Felt, hogy a sotet hataimak megis gyozedelmeskednek. Egesz ejjel az area verejtekben furdott. Imadkozott a csontfesztilet elott. Tbbbszor egymas utan forro rohamot intezett az eg ellen, de minden ostrom utan aleltan hullt vissza foldre. Tantorogva allott roggyant terdeire. Ha kisse fiatalabb lenne, akkor biztosan utjat tudna allani. Igy azonban meg kell adnia magat. Hajnalban a foldre borult, ugy imadkozott, a foldnek es az egnek. Reggel aztan, mikor a fiu benezett a szobajaba, a terdelojen talalta, kuszalt, bozontos szakallal, nehezen lihegve.

— Magam allok a hadak elere — kialtotta a kiralyfi ujjongva.

— Hos — szolt a lany, es nezte, hogy kapcsoljak ra a panceljat.

— Szemebe akarok nezni annak—mondta, es valahova messze nezett.

A hadak uj vezeret ordito drommel fogadtak. Hiaba igyekeztek mersekelni, mindig az elsd sorban lovagolt, mintha keresett volna valamit. Egy ejszaka aztan rajtuk utott egy kis csapat. A kiralyfi drjongve kavarodottaz ellenseg gomolyagjaba, es—anelkul, hogy eszrevette volna — egy nyil furodott a jobb vallperecebe. Lebukott a lovarol.

„Ez lenne az a nyil?" — kerdezte magatol, es sokaig nezte a nyilat.

Nagyon gyorsan gyogyult a sebe, a nyari napfeny felszaritotta, masnap mar ujra a sorba allott. Vitezei sdportek az ellenseget. Mar a tengerpartnal voltak.

— Tovabb — dobogott a kiralyfi szive.

A tenger nyugodt volt es hullamtalan, a galya egyenletesen uszott a vizen. Kivancsian szallt rea. Alkonyattajt kis habok jottek, razni kezdtek a galyat es csorgetni a lancokat. Az emelygo, sos tajtek az orraba-szajaba froccsent, a hullamok nottek, zoldde, tarajossa valtak. Kissh elsapadt. Arra gondolt, hogy megis jobb lett volna megvarni a reggelt, es hogy talan ez az a tenger, melyrol a joslatban olvasott. Meg is parancsolta, azonnal forditsak vissza a vitorlat, es amilyen gyorsan tudnak, siessenek haza. Nem akarta tovabb kiserteni a vegzetet. Ejfelkor esni kezdett. Eg es pokol kozt hanykodtak. Masnap szerencsesen partot ertek. A part kozeleben azonban ketterepedt a ghlya, a viz lassan todult beleje, a hullam a melleig ert. Csuromvizesen, agyonfazva, felig eszmeletlenul jutott a partra.

Nyomban szekerre szallt, hogy bromben uszo orszagan at atyjahoz robogjon. Amikor lehajolt, erezte, hogy faj a laba es a feje nehez, mint az 6lom. Ekkor megijedt.

A kiraly kozben erore kapott, a gyozelmek szakadatlan sora megfiatalitotta, agg teste esupa villanyossag volt. Eppen ebednel volt, bort tbltbtt a poharaba, mikor egy udvaronc hozzasietett.

— Itt

van—jelentette vidaman az udvaronc, aki I6tta, hogy a palota eldtt megalit a kiralyfi szekere.

— Meg

el — mondta az egyik katona, aki felhozta a palotaba, nagyon busan.

Az agyra emeltek, vizzel locsoltak, kinyitottak a ruhait. Mar nem ismert meg senkit. Haldoklott.

Az angelusz elcsendesitese utan aztan ki is lehelte nemes lelket, a leendo hitvese karjaban, es meghalt az Urban, kereszthny modon, a halotti szentsegek ajtatos felvetele utan... szeptember 29-en, Mihaly foarkangyal neve napjan.

Ekkor a kiralyfi tizennyolc eves volt.

7. A

pap, az asztrologus es az orvos

Meg azon az esten megmosdattak es felravataloztak, szaz gyertya kozepette, alabardosok szigoru orizete mellett.

Ejjel a kiraly, hogy lecsondesi'tse szive banatat, elmelkedett, es aztan magahoz hfvatta bizalmas embereit, hogy vigasztalnak ot.

A kis teremben harman virrasztottak vele: a pap, az asztrologus es az orvos.

Sokaig hallgattak. Aztan lassan-lassan beszelni kezdtek.

— Beteljesult Isten akaratja — mondta alazatosan a pap.

— Beteljesult a joslatom — mondta gdgosen az asztrologus.

Az orvos csak nezett maga ele.

— Vajakos — mondta az asztrologusnak. — Csa- 16...

— Talan nem mondtam meg elore? — pattant fel a szakallas aggastyan.

— Eppen

ezert vagy csalo.

— Hiszen minden szavam valora valt—vedekezett a csillagjos.

— Minden

joslat valora valik — szolt az orvos szomoruan.

A pap igazat akart tenni valahogy az orvos hs az asztrologus kozt, s az orvoshoz fordult:

— Szoval

te is hiszel a csodakban.

— En

nem hiszek a csodakban. Nincsen csoda.

A kiraly is az orvoshoz fordult:

— Nem

ertelek.

— Engedd

meg hat, hogy beszeljek. Hosszu-hosszu evekig ugyse mertem szolni. Miota megjosoltak fiad halalat, fenseges fijleid mellett engedted el a tanacsaimat es fuveim, foztjeim eldobtad. A kiralyfi halala elottem nem titok.

Mind a harman feszulten figyeltek. Az orvos pedig hangosan folytatta:

— En tudom, ki olte meg a kiralyfit.

— Az Isten vette el — mondta a pap.

— A sors — mondta az asztrologus.

— A betegsege — mondta a kiraly.

— Nem — valaszolt az orvos —, az olte meg, aki jbsolt neki.

— Engem vadolsz — szolt a csillagjos —, aki lattam a jovojet?

— Teged vadollak, aki halalt jbsolt neki. Ha hosszu eletet jdsolsz, akkor ma is el, s nem fekszik szegeny ott a masik szobaban, a koporsoban.

— Hat nem az Istentol fugg a sorsunk?

— Nem a csillagok jarasatbl?

— Nem — szolt az orvos —, hanem az embertol.

— Az uj elmelet — mondta gunyosan a pap.

— A parizsi es a bolognai egyetem uj szamarsaga.

Az orvos halkan beszelt:

— En gyakran lattam szeghnykdt, es lattam, hogy sorvadt. Mert a joslat megmergezte a levegojet. Titkolodztatok, de o eszrevette, hogy mit rendeltetek neki, a szemetek nezesebol, a kezetek simftasabol. Aztan, hogy neveltetek. Befalaztatok a szobaba, es csoddlkoztatok, hogy egyre sdpadtabb, megszerettettetek vele a halalt, es most csodalkoztok, hogy meghalt. Bizony mondom, hogy a halalra neveltetek.

— Istenfelelemre neveltuk — mondta a pap.

— Vigyaztunk ra, mint a szemunk fenyere — mondta a csillagjos.

— Dehogy! — kialtott duhosen az orvos — meg a szuloanyjahoz, az hdes termeszethez se engedtdtek. Akkor aztan kbzblthtek vele a joslatot. En lattam ot azon az ejszakan. Olyan volt, mint egy ongyilkos. Haja a szemebe logott, az area feher volt, a szeme parazs. Faragott kepet tettetek eleje, hogy azt imadja, mert gyavak voltatokahhoz, hogy magatokparancsoljatokajovdnek, nem mertetek atlatni, hogy az ember az egnel is hatalmasabb, hogy az ember nemesak a jelent, de a jovot is a kezhben tartja, hogy az ember mindenhatb.

— Istenkaromlo — kelt ki a pap.

— Bolond — mosolygott az asztrologus.

— Itt a fejem a kiraly kezeben — mondta az orvos —, majd o itelje el az ugyunket. Majd o mondja meg, ki olte meg a fiat.

—Talan mi? — hordult fel egyszerre a pap hs a csillagjos.

Az orvos gondolkozott:

— Igen, o maga olte meg onmagat. De ti adtatok a parancsot. 0 csak vegrehajtotta.

A kiraly szotlanul hallgatta vegig a vital Jart fel s ala a szobaban, hatalmas fajdalom razta a mellet, tekintetet a harom emberen jartatta: a papon, az asztrologuson es az orvoson.

Vegre dontott.

Az orvoshoz ment, indulatosan, zavartan a vallara tette a kezet hs szolni akart, de a konny elfojtotta szavat. Megallt a pap eldtt is, kbzonybsen. Aztan az asztrologushoz lepett, aki a horoszkopot keszftette. Hatarozottan lepett hozza. A bal fulehez hajolt. Valamit mondott neki, elesen, biztosan. Hogy mit, nem hallotta senki.

8. A

kiraly szava

Ezt mondta: — Gyilkos!