Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-12-17 / 25-26. szám
E v forduloj an Vannak dolgok, fogaimak, erzesek, amelyekrol nagyon nehez beszelni. Kbzejiik tartozik az idd. Az emberben van valamifele babonamaradvany, amely elriaszt az idobetekintestol. Tervei olykor annyira messzieknek tiinnek, meg akkor is, ha mar holnap esedekesek. Kiilonosen nehez az idorol beszelni ilyenkor, amikor az erzesek idd sziilte zavaraban azt se tudjuk, hogy az elmulni kesziilo ot kiildenenk-e mar, vagy tartanank meg vissza tiz kdrommel. Amikor nem tudjuk, feliink-e az i/ytol, mert ismeretlen, vagy nagyon varjuk, mert ami eddig volt, ami tovatunni kesziil, megint csak ketsegeket hagyott, es mindegy mar — csak mas legyen... Mi gondolunk az idovel, de az idd nemigen gondol veliink. Vagy talan megsem? Talan sziiksege van az idonek rank, anyagbol formalt teremtmenyekre, hogy lathatova tehesse onmagat? Mindenesetre eddig ugy nez ki, hogy az olyan fogalmakat, mint az evek forduloi, mi szabtuk es csak benniink, emberekben elo fogaimak, semmi mas. Mi szabtuk, hogy az eszaki felteken elo emberek szamara ilyen hidegen saros, fagyosan havas evszakban legyen az ev forduloja. Lenn, delen most borul viragba a termeszet, az esztendo. Konnyu ruhat oltenek az emberek s ha vannak arrafele is akacok, illatuktol most bodulnak el, es a perzselo hev elol furodni mennek. De ok is ugyanazt az esztendot iinneplik, amelyiket mi. Mennyire kiilbnbbzdek az evek forduloihoz kotodd emberi emlekek! Errefele a nincstelenek, a hajlektalanok most huzodnak be a lepcsohazakba, allomasok varotermeibe, most kell valahonnan tiizelot lopni, hogy valami elhagyott epiilet zugaban megbujva meg ne fagyjanak; az elvetemultek most rabolnak, es akiknek mar nines tovabb... — most van ok az eletnek veget vetni. Most jonnek a tetemes gaz- es villanyszamlak; a meleg cipo es ruha most didereg veliink egyiitt. Pedig hat az ev fordulojan iinnepelni kell, mert ez is be van kodolva mar az idegeinkbe. Unnepelni talan azt, hogy az esztendo erne tajan van a Fold legkozelebb a Naphoz; most a legrovidebbek a nappalok es leghosszabb a sotet, esetleg egyenek, nemzetek, kozossegek, allamok erre az idore teszik valds vagy velt gyozelmeik datumat, es igy tovabb, es igy tovabb... Nem akarok iinnepronto lenni, de nem ertem, mit iinnepel pont ilyenkor es errefele az ember. A foldkereksegen egy nagyszerii elet-eszmeben talan egyiitt dobban minden ember szive? Jo, jo, tudom! Az osember, aki meglehetosen szubjektive ertelmezte a termeszet megnyilvanulasait, itt, errefele evezredek tapasztalatabol tudta, hogy a keserves hideg es hideg sotetseg most egyre kurtabb lesz, es lassan eljon majd a nyar. Az emberi kdzosseg nagyjabol, es persze, mi is meg mindig osemberek vagyunk, megatkozva azzal a tudattal, hogy a nagy igazsagokbol es eszmekbol csak az igaz, amit a termeszet orok torvenyei igernek egymasnak — hogy eljon a nyar... Vegigutaztam a vilagot. Szoval, Szlovakiat, Magyarorszagot es Romaniat... Az utakon ezerszamra elpusztult eletek. Nem az emberre gondolok: kutyak, macskak, szaz es szazfele kisallatok elgazolt tetemei. Megalltam a tenger partjan: kagylokat, csigakat, meduzakat es az elet megszamlalhatatlan valtozatait dobta ki a hullam a partra, amelyek mind ott pusztultak el. Osszekeveredett bennem az elet ertektelensegenek ez a ket latvanya. Elotiiremkedett valami fura kepzettarsitas: Tenger es Ember... A Fold szilard kergen elo hatalmassagok. A Tenger adta, sziilte az eletet es ami terhere van, kiveti, elpusztitja. Az Ember, tudatosan, az Orokkevalo kepmasanak tartja magat s a termeszet orzojenek, uranak; az elet vedelmerol predikal, de kozben egyaltalan gondol-e az egyes szam elso szemelyeben vett eleten kiviil mas eletre? Nemhogy a szeles ertelemben vett eletre, de magara az emberi eletre!? Hiszen mindig az egyes szam elso szemelyet iinnepli. Barmilyen kiilso es valds oka is legyen az iinneplesnek! Sziileteskor nem is annyira gyermeket, hanem onmaga „teljesitmenyet“, temeteskor pedig magat gyaszolja. Magat es erzeseit! Hogyan is lehetne maskepp az ev fordulojan? Csak meg mindig nem tudom — miert? Ev-fordulojan, amikor BOLDOG UJEVET kivanunk a jokivansagok legkiilonbozobb variacioival, bent a melyben, lelkiink meheben az elet josaga, szepsege, sikeressege es bosege mondatja veliink ezeket a kivansagokat, talan eppen azert, mert az esz-ur fellegei alatt mar azt sem tudjuk, osztoneink mit kivannak. BOLDOG UJESZTENDOT! Az idd benniink bit testet. Az idd fogalmaba atvezetve kivanjuk az eletet, annak teljesseget. Ezt a mindent, ezt a semmit, amelybol, ha meggondoljuk, egyetlen spermacseppben millio es millio pusztul el. Mondhatnank: boldogsagerzetiink aldozatai... De ne menjiink ilyen messzire. Am, megis...! Talan lehetne gondolni arra, es egyre gyakrabban, mi lesz, ha egyszer ennek a Foldnek, ennek a negyvenezer kilometer keriiletu Teremtmenynek az utjat vagy erdekeit keresztezziik?... Nehez az idorol imi. Az idd benniink fordul. Ilyenkor szeretne mas, talan jobb lenni. Olyan torekenyek vagyunk abban a finomsagban, amit ugy neveziink, hogy: IDO! A szep hindu elbeszeles igy festi le az idot: „Minden szazezer evben elrepiil egy angyal a Himalaja folott. Amikor elrepul, fatyolaval megerinti a hegyet. Ha majd ezektol a fatyolerintesektol elkopik a Himalaja, akkor hal meg, akkor lesz vege az idonek...' Nem tudni, igeret-e ez nekiink vagy atok. Mennyi mindent, mennyi jot kellene, nemesak kivannunk, de tenniink! Emberek, kozossegek, nemzetek es nepek bekessegeert. Mily hosszu sora a megfogalmazatlan, de osztoneinkben elo kivansagoknak vanszorog ebben a ket szobdl allo ohajtasban: BOLDOG UJEVET! Vegiil hadd alljon ott a vilagirodalom gyongyszemei kozott is a gyemant ekessegevel ragyogo bibliai „Szeretet himnuszabol“ egy-ket megallapitas: „Most tiikor altal, homalyosan latunk, akkor pedig szinrol szinre... Most resz szerint van benniink az ismeret... De mikor eljon a teljesseg, a resz szerint valo eltdroltetik. Most azert megmarad a hit, remeny, szeretet, e harom; ezek kozott pedig legnagyobb a szeretet.“ Elcsepelt szavak. Sajnos, azok. Megis, nem marad mas, mint a benniink elo es halo idd fordulojan ezzel kivanni UJ ESZTENDOT, hogy maradjon meg az a legfontosabb: az a szeretet, amely „nem irigykedik, nem kerkedik, nem fuvalkodik fel, ... nem gerjed haragra, nem keresi a maga hasznat, nem roja fel a gonoszt. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remel, mindent eltur... soha el nem fogy.“ Boldog ujesztendot! TISZAI NAGY MENYHERT M. Nagy Laszlo felvetele
