Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-11-05 / 22. szám
de szerecsenne kormozodott es tele lett egesi sebekkel. — Lam, nem rossz fiu ez a bugyuta Jonas — mondta az dreg Kasza Sandorne, akit Jonas vallan hozott ki a tuzbol. A tuzoltoparancsnok es a polgarmester erdemkeresztet kaptak a tuz gyors lekuzdeseert. Aztan csak beutott a tavasz Jonashoz, mert a Kikirics Biri haja olyan szoke volt, mint a reggeli vilagossag es szemei olyan kekek, mint a jo Maria kontbse. El is jegyezte Birit, akkora aranygyurut huzott az ujjara, mint egy disznotoros majashurka. Birire kdltbtte minden penzet, raszerette minden szeretetet. Egy este korabban lepett be Biriekhez. Hat a Biri a divanon fekszik s forro karjai kozt nem tud tetlen lenni a Kenyeresek Pista fia. Beleharap a nemjo a Jonas szivibe. Jott, hogy egyetlen bkolcsapassal rajuk zuzza az egesz hazat, szetrohanjon a varosba, tuzcsovakat dobjon a hazakra es felrevert harangok es halalos sikoltasok kozt valami nagyon csufat kialtson oda Istennek. De a masik pillanatban mar latta nagy fiatalsagukat es az emberi nemzet idotlen gyengeseget a csok hivasa elott. Lehajolt, gyengeden visszaigazitotta rajuk a lecsuszott takarot. Biri kisuttogott a csokja alul: — Most mar mehetsz is, Jonas, jo fiu vagy. Most mar kellett a josag Jonasnak, mint az uzott szomjas szarvasnak a szep hives forras. Mert a fajdalmaban maganos ember csak a sajat josagaban erezheti azt, hogy az Isten jo hozza. 6 tanftotta a varos gyermekeit es csodalatos mesekkel megszarnyasitotta a kis lelkeket, hogy repuljenek a josag es szanalom tavoli kertjei fele. 6 epitett gatakat a hegyekbol jovb folyonak, hogy nyugodt legyen az alom a csendes tuzhelyek kbriil. 0 irtotta ki az erdok vadjait, hogy brom legyen a kis baranynak a zsenge fu harapdosasa. 0 epitette az uj templomot, mely tagas volt, mint a felszabadult lelek es hfvta a lelkeket, mint szeles szarnyu madar a kicsinyeit. — Milyen jo, hogy ez a felkegyelmu a mi varosunkba szuletett — mondtak az emberek. Es Jonas minden josaga utan maganosabb es szegenyebb volt. Mikor Jonas negyveneves lett, osszegyultek a varos vezetoi. Szolt a fenykepesz: — Rosszul megy az uzlet. Valakirol sok kepet kellene csinalnom. Olyanrol, akinek kepet mindenki megvenne. Rendezzunk jubileumot Jonasnak. Mondta a polgarmester: — Egy hatasos szep beszedet kellene kivagnom, hogy a kozeli valasztason megintmegvalasszanak. Rendezziinkjubileumot Jonasnak. Kacagott a penztaros: — Szedjunk jo nagy belepodijat az unnepelyre. Jonasnak veszunk egy csomo jubileumi sargarepat. A penzen pedig megosztozkodunk. A szobrasz lelkesedett: — Nalam rendelitek a szobrat, melyet a Fejvago-teren allftunk fel. A bronzon es a muveszi dijon szepen keresunk. Meg a dicsoseg. Nagy unnep volt a jubileum. Delelott a varoshaza nagytermeben volt az unnep. Dult a penz es a szep szo. Delutan a szobrot lepleztek le. A szonoklat vegen a polgarmester konnyes patosszal nyujtotta at Jonasnak a sargarepacsomot: — Fogadd a szent hazai rogok termeket mint szulovarosod brok halajat! Es ekkor eldntdtte a ver a Jonas szemeit. Mert most, e pillanatban, meglatta egesz eletet: a fojto maganossagot es inseget. Es meglatta az orok piszkos parazitat: az embert, aki felzabal eszt, lelket, erot, josagot, tisztasagot, hogy minel nagyobb pocakkal bujtassa fertelmes testet koporsojaba. Ugy vagta a sargarepat a szonok kepebe, hogy az minden eg minden tejutjat szikrazni latta. Hangja atzugta a varos remuletet: — Dogvesz es ehhalal ratok, ket labra hazudott patkanyok es gorenyek! Nines veremnek semmi koze a veretekhez. Szeretem azt, aki gyulol titeket, katonaja vagyok annak, aki pusztftast hoz ratok. A tuz vesse fel varosotokat! Masnap reggel Jonas a teren, a szobra elott elszerzddott a keletrol jott kereskeddkhoz, hogy veluk keresse a kalandot es az elet gazdagsagait. A megremult tanacs osszegyult es a patikust kiildte, hogy egyezkedjek Jonassal. A patikus nagy kenoesds szavakkal kezdte: — Mesterunk, vezerunk, enyhuljon haragod, mi mindnyajan rajongo hfveid vagyunk. Jonas felkacagott es messze repultek a ter galambjai: — Legyen palitok a ki uteses ti'fusz, de nem en. Ezentul en en leszek, csak a magam eletet elem, csak az elet jo fzeit keresem. Azzal ugy belerugott a szobraba, hogy az szazfele gurult. A patikus bomlott gerjedelemmel rontott a tanacsba: — Kollegak, kollegak! Megbruit a Jonas! — Mi az? Mi tortent? — riadtak a tanacs tagjai. A patikusbol gozzel es langgal csapott ki a duh: — Megjott az esze a gazembernek!
