Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-07-30 / 15. szám
Csaplar Vilmos Momo laba reszlet GO ova tunnek az ilyen nezesek? Nem tunnek el, nezek most is. Valamive valnak. Egyszer bokrok mogul, valosagos bokros mogul elem ugrott abban a hfres-nevezetes zold trikojaban, amiben eppugy szeretett aludni, mint ebren lenni. Suru volt ez a bokros egy ritka erdoben. Szinte lezengtem fatol faig, amikor egyszer csak: zold no. Regebben, amikor ugyanigy elem pattant, az arcara tapadtam. A szememmel. Aztan a ket tenyerem koze fogtam a fejet, es mentem-mentem az arcommal az arcaba. Most meg egybol az a zold: a triko. Feszult, es en ebbe nem nyugodtam bele. Az arcaba igen, az bhken hagyott, mintha nem is lenne ott. Megmarkoltam a ket (nekem) hatalmas momimellet, de aztan hirtelen nem tudtam, mit csinaljak, hogyan folytassam, s elengedtem oket. Magamhoz oleltem az egesz Momit, kozben azon csodalkoztam, hogy megint nem tudom, hogyan folytassam. Ezt megeldzoen ugy dontottunk, hogy nem hadonaszunk tovabb az ut szelen, hanem behuzodunk az erdobe, Mominak ugyis kakilnia kell. Micsoda, kakilni? Eddig mindig csakpisilnie kellett. Ezt megeldzoen, joval megeldzoen, kiszalltunk egy autobol, mert az masfele kanyarodott. Azt megelozoen meg beszalltunk ugyanabba az autoba. Azt megeldzoen elindultunk otthonrol. Azt megeldzoen pedig otthon voltunk. Hogy mi elozte meg ezt az otthon levest, nem tudom, vagy nem elozte meg semmi. Peldaul az megelozte, hogy en is otthon voltam ott, bar fonntartottam mashol egy szobat. Ahova azonban honapokig nem mentem, meg az erte jaro bert is kiildtem, postan. Ezt megeldzoen, vagyis a nala valo otthon levesem idejen egy napon hazajott Momi. Estefele. Csak ugy jott, megerkezett. Kaparaszott kfvul az ajton, kinyitotta a zarat. Talan elotte a kulcsot is zorgette, ha ugyan hallottam. Benn mindenesetre zdrgette-csorgette, amikor visszadugta a zarba, hogy ujbol csukva legyen az az ajto. Levette a cipoit, melyek kettot koppantak. Mindegyik egyet-egyet, akarcsak maskor. Ugyanazon a kovon, ahol koppanni szoktak. En pedig a szobabol hallgattam a koppanast. Hogy megvolt-e mind a ketto. Bar szamolni nem szamoltam. Ket koppanas szamolas nelkiil is ket koppanas. Vartam utana, hogy legyenek ajtonyitasok. De nem lettek. Jarkaltam a szobaban, ez majdnem biztos. Az is biztos, hogy fontos tevekenyseget szakitottam felbe. (Oles, fekves, olvasas, turkalas az orrban vagy a nyitott sliccen keresztul a nadragomban.) Es az is biztos, hogy nem naplot irtam, mert akkor mar nem irtam naplot. Akkor eppen, vagyis ekkoriban. Az arcatlansag, gatlastalansag, frissesseg helyett bekdszontdttek a ketelyek, meghozza nem is ketelyekformajaban. Arra tudtam mindig csak gondolni, hogy az, amit lefrnek, tulajdonkeppen nem is lenne lefrva. Odaig fokozodott ez az erzesem, hogy irtoztam meg a kisertesetol is annak, hogy nyomot hagyjak, frottat, napit. Viszont mi az, ami nem hagy nyomot? Peldaul egy jarkalas a szobaban, gondolkodva, de nem valamire gondolva, hanem varva, hogy fogok gondolni. Az osszes addigi cipokoppanas es ajtonyflas is lehet gondolat. Olyan, amilyen. Ezen ki'vul a napjaim nem is napok voltak. Hetekig, sot honapokig tarto egy nappa valtoztak, az ilyen napok eseteben kulonosen fontos a napldirdi ovatossag. Az ovatossagom az megvolt. Csak eppen nem tudtam, hogy az ovatossagom minek az eloszele. fgy egy ido utan gyanutlanul kimentem a konyhaba. Es mit latok? Momi az asztalnal ul, es a kenyeret vajazza. Foltehetoleg kolbaszt akart ra tenni, mert a kolbaszt is kivette a hutoszekrenybdl. Nem vagyok puszilkodos, se bucsuzaskor, se erkezeskor. A masnak az erkezesekor se, ugyhogy kihuztam a masik hokedlit a konyha kozepere, ds leultem en is. Nem tudom, miert fontos ez a kozepe. Mindenesetre valahogy tavolabb foglaltam helyet, mint maskor. Momi viszont ram mosolygott teljesen aznapian. Amely mosoly akkor az en szememben nem kulonbbzott a masnapiaktol. Vajazott, folnezett, mosolygott, vajazott. — Merre jartal? — kerdeztem en akarmilyen napian. Mindennapian. — Abortuszon voltam — felelte o egeszen aznapian. — Micsoda? Hol? — Abortuszon. — De hat hogyhogy abortuszon? Ugy erted, hogy... ? — Ugy ertem, hogy teherbe estem es elvettem. — Mikor?-Ma. — Ma? Es nem is kellett... befekudnod? — Kellett. — De reggel meg itthon voltal! — Reggel meg igen. — Es miota? — Mi miota? — Miota van ez az egesz? — Milyen egesz? — Hat a terhesseged. — Kabe ket honapja. Ket honapja, mi volt ket honapja, mi tortent ket honap ota, hogyhogy ket honap, mennyi az a ket honap? Ilyenekre gondolhattam talan. — Ket honapja? — Nem is tegnap ota! — Gondolom, hogy nem tegnap ota, ezert kerdezem. — Mit kerdezel? — Nem is tudom, mit kerdezzek. — Ha pontosan tudni akarod, kilenchetes volt.-Mi? — A... magzat. — Kilenc hetes?... Es mi volt? — Hogyhogy mi? — Fiu vagy lany? — Mit tudom en I Nem mondtak. — Kerdezted es nem mondtak meg? Az ilyesmit meg kell mondani, nem? — Nehogy mar megkerdezzem? A franc se akarja tudni! — En tudni akarom! — Te? Mi kdzod neked hozza? — Mi kdzdm hozza? — Egy mozdulattal lesbportem vajat, kenyeret, kolbaszt, tanyert, kest. Szerencse, hogy oda ultem le, ahova leuitem, fgy nyertem megfelelo lenduletet. Ezek szerint a kezem meg a hokedli elobb tudta, hogy hova kell ulnom, mint en. — Mi kdzdm hozza? — lihegtem, de nem Momira, hanem a konyhakore szegezve a tekintetemet. A ripityara tort tanyer darabjaira. Es a vajas kenyerek is mindig a vajazott fel ukkel lefele ernek foldet, regi igazsag. A regi igazsagok ilyenkor szinten jol jonnek. — Hulye vagy, mit csinalsz?—kerdezte Momi, aki egyik pil lanatrol a masikra egy teljesen ures asztal elott lilt ugy, mint aki eszik. — Mi-kdzom-hozza ?— zengettem a hangomat. — Miert? Mondtad egyszer is, hogy ha teherbe esek, megtarthatom? Nem! Akkor meg mi kdzod hozza, hogy intezem el? Orulj neki, hogy egyaltalan megmondtam! Csak azdrt tudtad meg, mert masfel honapig nem szeretkezhetiink. A csodahoz eleg egy pillanat, nem hogy masfel honap. Csodalatos dolgok kezdtek el tortenni velunk (szuk) masfel honap mulva. Momi rengetegszer kenyszerult a furdoszobaba rohanni, hogy irrigatorral gyorsan kibblftse a huvelyet; soha azelott es soha azutan nem tdltott annyi idot az ugyes kis nyeles dudapumpajaval. Szinte alighogy visszajott a szobaba, mar mehetett is ki. Utazaskor zselegolyocskakat alkalmazott az en csapkodo farku, allhatatos sejtjeim ellen, amelyek nem tudhattak, hogy a cel: semmi, a kej: minden. Ez mar a brezsnyevi pangas idoszaka volt, csak ugy mondom, mi nem pangtunk. Alkalmankent utipoggyaszunk legnagyobb reszet a zselegolyo rakomany tette ki. Allandoan megfaztunk, mert ruhat szinte alig vittunk magunkkal. Szipogva csdkoloztunk, csokjainkat, melyek hosszunak es szenvedelyesnek indultak, kdhogesi rohamok szakftottak felbe, de mi amint lehetett, folytattuk, a vegtelensegig, sot. A kovetkezo kdhogesi rohamot igyekeztunk visszatartani, ha pedig a bedugult orrunk miatt egy-egy percre szet kellett valnunk, teleszivtuk a tudonket levegovel. Irtozatosan fbltbltdttuk, mint a gyongyhalaszok, bar fogalmam sines, hogy a technikank ugyanaz volt-e. Duna-parti hazban vendegeskedtunk egyszer, valamiert epp ott. Fahazban, emeletes vasagyak alltak benne. Mi az emeletet valasztottuk, holott senki se aludt lenn. Rajtunk kfvul mas be se jott a hazba, a foldszinti agyat mi megis csak arra hasznaltuk, hogy ledobaljuk ra a ruhainkat, es ralepve folkapaszkodjunk a teto ala. Tenyleg mindjart ott volt a teto, ugyhogy folyton bevertem a fejemet, mikozben a golyocskakat pusztftottuk. Megis fonn maradtunk, mert fonn volt a fonn. El se tudtam kepzelni, hogy lenn folytassuk, az bromunkhoz hozzatartozott a fonnlet meg a szuk hely. A rendkfvuliseg, ugyanis raszoktunk a rendkfviili helyzetekre. Szerettuk a varatlan nehezsegeket, az alkalmatlan helyeket. Ami masoknak alkalmatlan lett volna. Vegul aztan tenyerrel fblutottem a tetot. A sarkat folbttunk. Engedett a nyomasnak, es megemeltem. — Momi — mondtam. — Leszedem a tetot. — Jo, dragam! Csak kozben folytassad! — De nem lesz tetonk! — Beesik az eso. — Nem allt esore az ido, de en valahogy az abortusz ota aggodalmasabb lettem mindenben. — Mi esik be? — Az eso. — Te essel be! Gyere! Aztass el! Az egyik karomon tamaszkodtam, a masikkal tartottam a tetot, kozben golyoztunk, illetve en megprobaltam folytatni, megfeleloen mozogni az uj viszonyok
