Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-26 / 2. szám

Mikszath Kalman A beszeld kontos (reszlet) Bolondok azok a varosok, me­­lyek arrol panaszkodnak: „Sokat szenvedtiink; nalunk szaz vagy ket­­szaz evig lakott a torok.“ Azok a helyek szenvcdnek iga­­zan, ahol se torok nem lakott, se la­­banc, sc kuruc, s a magok emberse­­gebol eldegeltek, mint peldaul Kecs­kemet; mert ahol a hadviselo felekbol ott tartozkodek az egyik, ott csak az egyik dominalt, sarcolt, s a tobbiek oda se mertek szagolni, de ahol az egyik sem lakott, oda mind a harom eljart epret szedni. Egy nap a budai pasanak szottyant kedvc egy kis elesre vagy penzre: „Nosza, fiam, dervis beg, irj a kecskemeti bironak!“ S ment nyomban a level, mely­­nek ekes stilusabol nem hianyzott a „fejetekkel jadzotok“. De nem maskent jart el a szol­­noki Muszta beg, zsakmanyolvan Cegledet, Korost, Kecskemetet es a kornyekes falvakat. Minden aldott heten vetett ki rajok terheket, irvan: „Ez uri levelet szerrul szerre minden varosba, faluba lohaton hordozza­­tok, kulonben ne cselekedjetek." Szamot tartott a jomodu varo­­sokra vitezlo Kohary Imre uram okegyelme is, ki a csaszariak resze­­rol Szecsenybol oszt vala rendelete­­ket, sot a gacsi szolgabiro, nemze­­tes Darvas Janos uram okegyelme se volt rest rajok iizenni, ha a kurucok­­nak kellett valami. S azoknak bizony mindeg kellett. Ehhez jarultak a szertecsatango- 16 tatar hadak, a kalgai szultan em­­berei es a kiilonbozd portyazo csa­­patok, melyek a sajat szakallukra dolgoztak. Tessek ezekkel valamennyiokkel baratsagos labon elni! Kecskemeten mar akkor is hires vasarok estek. Ami a szemnek szep, a szajnakjd, azt mind halomra hord­­tak ide torok, nemet es magyar ke­­reskedok a fel orszagbol, s mindig szomoru vege lett a vasarnak, kivalt a „kirakoddnak“, mert minden eppen javaban folynek, felho kerekedett egy homokos uton, jott a kuruc vagy a torok vagy egy labanc csapat, le­­csapott, mint a villain, s megrakod­­va a legertekesebb holmival, kod elotte, kod utana, kamforra valt. A keserii kortyokat pedig nyel­­hette a nemes varos, mert ha torok rabolta ki a satrakat, akkor a laban­­cok jottek nagy kontoval a varosra: fizesse ki a kereskedok karat, vagy kiilonben ko kdvon nem marad be­­lole; ha a labanc rabolt, az is mind­­egy volt szegeny kecskemetieknek, mert akkor a kurucok es tdrdkok ko­­vetcltek karpotlast az 6 kereskedo­­ik szamara, s ez majd mindeg rament ezer aranyra. Hiaba sohajtozott Sziics Janos fdbiro uram, ketsegbecsve dofkod­­ven botjaval az anyafoldet: — Honnan vegytik, honnan? Hi­­szen nem a kormdei aranybanya cz itt alattunk, vitezlo uraim, hisz ez csak homok, le egeszen a pokolig. Vcgrc is lchctetlen volt turni, megtanacskoztak a dolgot a nagyfe­­ju emberek, s felcihelodtek a nador­­hoz, ki is Fekcte Pal uram elbesze­­lese szerint nagyon elkedvetlene­­dett, mikor eloadtak, hogy egy keresiik lenne. — Csak valami nagyot ne kivan­­jatok, mert nem adorn meg. — Annyira nem kivanunk na­gyot, kegyclmes uram, hogy meg azt is sokalljuk, amink van. — Valde bene, valde bene — szolt kozbe a palatinus mosolyogva. — Azt kerj ilk kegyelmesseged­­tol, vegye el a vasarainkat. A nador gondolkozott, kohe­­cselt: — Hm! Nem jo kormanyzat, amici, olyasvalamit elvenni az em­­berektol, amibol az clvevonek sem­­mi haszna. De csak megis mcgjbtt nemso­­kara a rendelet I. Leopoldtol, hogy a kecskemeti vasarok ezentul nem lesznek mcg. Diihosek lettek erre a tdrdkok es a kurucok: — Ezek a gaz civisek a mellek­­jovcdelmunktol fosztanak mcg! 1 lancm iszen voltak otleteik nc­­kik is, s husvet elott vald fekete va­­sarnapon betort csapataval Kecskc­­metre a hires kuruc hadnagy, Csu­­da Istvan uram, s egyenest a ferenci szerzet zardajara rohanvan, rapa­­rancsolt vitezeire: — Semmihez se nyuljatok, gye­­rekek, csak a gvardiant kcll lefogni es magunkkal vinni, mert azt ki­­valtjak. A gvardiant, a kb ver Bruno atyat megfogtak, feliiltettek egy oszverre, mely a zarda kertjenek volt hu mun­­kasa, cipelgetven a vizeshordos talyigat, s hogy az atkozodd, kapa­­lozo szent ferfiu le ne maradhasson a Buri hatarol (Burinak hittak az osz­­vert), szijakkal, istrangokkal kotoz­­tek oda. Nem szamitottak rosszul. Nagy riadalom lett Kecskemeten a ke­­reszteny hivek kdzott. Ozvegy Fa­bian Paine, a pupos Galgoczi Julianna es az clfonnyadt Bulki Kla­ra, Litkei pater elnoklete alatt, leg­­ott hozzafogtak a valtsagdij gyujtc­­sehez, hazrol hazra jarvan a perse­­lyekkcl. — Valtsuk ki a szegeny Bruno atyat. Gyonyoru predikacidt tanult be a husveti szent napra, azt nem szabad benne hagyni. Szaz arany gyult osszc, azzal in­­dultak el a kuruc tabort felkeresni az asszonyok valasztottjai, Porosznoki Gabor szenator, Babos Janos kura­­tor es Dorna Gergely uram, a kerek­­gyarto. Tarka kalandok es viszontag­­sagok utan vegre feltalaltak Csuda Istvant, aki mogorvan formedt rajok: — Kcndtck, ugye, a kecskeme­­tiek? No, mit akarnak? — El jottiink ertc! — szolt az aj­­latos Babos, egre emelven apro, szurkc szemeit. — Kiert? Az bszvercrt vagy a gvardianert? — trefalkozzck a csa­­lafinta esz.ii Csuda Istvan. — Mind a kettoert, ha mcg bi­­runk egyezni — vcltc Porosznoki uram. A pap keveset er, hanem az oszvernek hasznat vesszuk. A tabo­­ri dobot cipeli. Tetszctt a kecskemetieknek a hadnagy kijelentese, mert ha nem so­­kat er a pap, akkor olcson idcadjak; helyesloen bdlingattak a fejeikkel. — Hat mennyiben volnank a fdtisztelendore nezve? — Harom aranyert elvihetik. Harom emberunk osszenezett, nagy mosolyogva, mint ha monda­­nak: „01cso, biz’ isten olcso!“ Porosznoki hirtelcn hatrahajtotta rancos galleru kek kbpdnyegcnck egyik szarnyat, s bcnyult a dolmany­­zsebbe, elokeresni a harom aranyat. —- Ehol nil Fogja, hadnagy uram! De a kuruc hadnagy kordialisan tolta el magatdl a szenator tenyerel. — A papol az oszver hozta, most mar a pap is vigyc az oszvert. Ez az igazsag. Az oszver nelkiil nines alku. — Isten ncki! — fcleltc a sze­nator jdkcdvuen. •— Mit adjunk az oszver valtsagdijaba? — Annak a szabott ara — ro­­pogtatta meg Csuda a szavakat — szazkilencvenhet darab arany. A civisekben meghult a ver, a tomzsi Babos meghokkenve pislan­­tott a hadnagyra, nem trefal-e, de biz annak roppant komoly most a hossziikas, napbarnitott abrazata (verje meg a ragya), sokkal deren­­gobb volt annak elotte; am azert a kecskemetiek megis megadtak a modjat. — Volna-e lelke a hadnagy ur­­nak annyi penzt elvenni egy oszve­­rert: negy arabs lonak az arat? — Engedje, vitezlo uram, kiilon a tisztelcndot. — Az dszverert inkabb eljo­­viink maskor — toldotta ki Babos. Majd Dorna Gergely uram vet­­te at ujbol a diplomaciai crintkezest, hogy azt mondja, az oszvert nem hasznalhatjak tobbe a tisztelendo atyak, mert az oszver immar olyan kompromittalt egyeniseg, aki tabo­­ri szolgalatokat vegzett egy protes­­tans szellemu hadcsapatban. Legtobb esze volt Porosznoki uramnak, mert o rogton atlatott a szi­­tan, hogy a hadnagy ketszaz aranyat akar a gvardianert, es az oszver-do­­log egyszeru kedelyeskedes, minel­­fogva eldkotoraszta zsebebol a ha­­gyomanyos harisnyat, megesordit­­ven az aranyakat. Senkit se iteljetek el! Torekedjetek a szeretetre es senkit se iteljetek el. Es ha va­­lakit sulyosan vetkezni lattok, nem azt mondom, hogy tet­­szeseteket leljetek benne, sem azt, hogy ne riadjatok vissza tole, hanem azt mon­dom: ne iteljetek el, ne vesse­­tek meg a bundsoket, mert semmit sem tudtok arrol, ho­­gyan itel az Isten. Sot, sokan, akiket az emberek elkarho­­zottnak gondolnak, megme­­nekultek Isten elott, es sokrol gondoljak az emberek, hogy megmenekiiltek, akiket Isten mar elvetett es elkarhoztatott. Nem egy olyat tudnek nektek mondani, akit ti elvetettetek, de akirol biztosan remelem, hogy Isten a maga kezevel vezette ra a hazaba vivo ut­­ra... Fulginoi Boldog Angela

Next

/
Thumbnails
Contents