Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-18 / 12. szám
A roka es a farkas csikot vesz Elindult a roka csikot venni a farkas komajaval. Latjak, hogy ott legel a 16 a fiaval a reten. Kerdi a roka a kancalotol: — Elado ez a csiko? Azt mondja a 16: — Elado, hanem a hatulso jobb labam patkojara van az ara irva. Azt mondja a roka: — En nem tudok olvasni, de farkas komam tud, az majd elolvassa, hogy mi az ara. A 16 felemelte a hatso labat, odament a farkas, el akarta olvasni, de a kancalo jol orron rugta, hogy gombolyagba tekerodott. A roka meg elszaladt, csak messzirol nevette. Mikor a farkas feljozanodott, odament a rokahoz. Kerdi tole a roka: — Na, komam, izlett-e a csikohus? A farkas nem tudott semmit se szolni erre, csak elolalkodott. A priicsok krajcarkaja Egyszer volt, hoi nem volt, volt a vilagon egy kis priicsok. Ez a kis priicsok mit gondolt, mit nem magaban, eleg az, hogy kiugrott a kemence hata mogul, s elindult vilagot latni. Ment, mendegelt a kis priicsok, hegyeken-volgyeken atal, erdokon-mezokon keresztiil, s egyszer csak megall, nez, nez, csodalkozik: valami fenyesket latott a foldon. Ugyan mi lehet az a fenyeske? — kerdezi magaban. Jobban megnezi, fel is veszi, tel-tul megvizsgalja, s nagyot kialt a kis priicsok: — Hiszen ez krajcarka! Az am, csakugyan krajcarka volt. Hej, uram teremtom, oriilt a kis priicsok, de hogy oriilt. Tovabb ugralt, szokdecselt nagy vigan, s folyton azt cirpegte: — Csak van, akinek van, csak van, akinek van! Bezzeg hogy van, akinek van, s nines, akinek nines. Ez mar eztan szent igazsag, ugye, gyerekek? No, hanem a jokedve hamar bura fordult. Eppen jott az uton vele szemben egy obsitos katona. Ez meglatta a kis priicsoknel a fenyes krajearkat, s gondolta magaban: „Ugyan minek a priicsoknek a penz?“ No, ebben szent igaza volt az obsitosnak! Hirtelen lehajolt a foldre, nyakon csipte a kicsi priicskot, s elvette tole a fenyes krajearkat. Hej, de elszomorodott erre a kis priicsok! Nem is ment tovabb, nagy bujaban-banataban visszafordult, s meg sem allott hazaig. S amint ment, mendegelt hazafele, folyton azt ciripelte: — Csak igy bannak a szegennyel, csak igy bannak a szegennyel! Igy bizony! Nagy Zoltan illusztracioja
