Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-18 / 12. szám
Dudor Istvan 1949—1987 Hogy beszeljenek rolam, emlekezzenek ram kenetesen, szavaik korulrepkedjenek es szentesftsenek engem, aki legtobbszor csak kutyaul voltam, hogy nyuzsogjenek nevem alatt esemenyeikkel, hogy lam: mukodunk, hogy falnak tamasztott kepeimet folfuggesszek a koz amulatara, ezert igazan nem volt erdemes. Nekem mar ez nem kell, sose kivantam; megmaradt nekik, buntudatcsillapi'tonak. Igaz, mindig is mast mondtam, mint amit vartak, s amit talan illett volna. Pedig de nagyon nem voltam hos I Hoskodtem, mert elegedetlen voltam magammal. De ha most egy kis bekesseget, nyugalmat, bromet vagy szeretetet ebreszthetek valakiben, mar nem volt hiaba. Mar nem volt ertelmetlen itt a becsomagolt emberek kozott, a maszkaban, ahol folyton ingerult voltam, s keszultem a leleplezeseimre. Gyongeseg volt ez is, ugye? Tengodtem koztetek, mikozben masok szobrokat lepleztek le — kozteren emelt kozhelyeket. Akkor inkabb a kocsma goze, az oszinte karomkodas, a sokszor megbant mamor. A halale lett, ami elmult, ami a hatunk moge rogyott veresen, de amit nezunk, ami elottunk van: az elet. S eppen tamad, lamcsak! A nezestink tudas — bensonk legerzekenyebbjevel tapogatjuk kepzeteinket. Fdl-folsertik magamat a kepek. Mondjam, hogy masok szegyenet vittem a sfrba? Hogy nem engedtek megernihalalom? De csak magamat okolhatom, ingerult lettem a holt idotol. Eltuntem a vege elott. A ridegseg, meghasonlottsag, onzes, s a teli poharak itt maradtak ratok. Annyi minden lehetnenk ebben a vilagban, ha folnevelt volna. Az ecsetemmel ezt probalgattam, formazgattam arcom helyett muveimet. Ezek kepviselnek most engem: viselik arcomat, tekintetemet. Mert mire lehetek egy sorskent pblda? Amit alkottam, teljesseg-akarattal. Csoda volt. Eletem esendo, szanando, kizavartsag, homaly? A valasz itt lobog elottetek, ami tele neztek, az a ti jovotbk; megtortem az idot. Kerete lett festmenyeimnek, rajzaimnak; bennuk valtam szabadda. De mar a vilagban is, mindenben vagyok, kiaradunk, athatottam. VARGA IMRE „A kegyelmi ajandekokban pedig kulonbseg van, de ugyanaz a Lelek." (I. Kor 12, 4). Dudor Istvan tehetsege kegyelmi ajandek volt. Ez a tehetseg sokkal tobbet jelentett, mint az ecset konnyed, mesteri kezelese. A megujulo kegyelem latast, felfedezest, leleplezeseket, titkok megismereset ajandekozta neki. Ez tette alkalmassa, hogy muveszete reszese legyen a jo es gonosz kuzdelmenek, s igy felsorakozzon az apokalyptikus irodalom melle, amelyben a folyton fejlodo istenorszaga lekuzdi a termeszeti vilag kozmikus demonikus eroit es elhozza a hitet megtartoknaka megszabadulas es megdicsoules boldog idejet. SZABO ANTAL ny. ref. lelkesz Osztonos volt-e, vagy intellektualis? Indokolatlan felvetes. Befejezetlen muvekbol teremtett befejezett eletmuvet. Ez nem oszton es nem is intellektus kerdese. Ellentmondasos volt? Nem volt az. Ez a kiallftas azert is mellbevago, mert megfellebbezhetetlenul bizonyitja, mennyire egyertelmu volt, es mennyire kovetkezetes a kepek alkotoja. Hogy miben? A rettegesben es a halallal valo kibekfthetetlensegben, s mindezek ellen abban a kiizdelemben, amit festoi eszkbzokkel gyakorolt. Minden muveben a sajat halalat elte meg, azt, ami ellen a muvel cselekedni probait. S ahogy o sem a mas halalat, az ovet sem „abszolvalhatja“ mas. Hat ezert is hamisfthatatlan. Ezert eros es egyszeri. KESZELI FERENC A pokoljaras kepei (Het, 1989) Ki is volt o valojaban? Azon tul, hogy is tenaldott tehetseg egett benne, mit tudunk ma mondani rola es muveszeterol? Talan csak annyit, hogy nemzedektarsai kozul o elte meg legtragikusabban es legdramaibban az elveszettseget, az „egy ut van elottem, melyiken induljak" tragikomediajat. Megis, paradox modon, o ebben a tragikomikus helyzetben is azonosulni tudott onmagaval, pontosabban: vallalta ezt a tragikomikumot. Elete mero drama volt, ugyanakkor merhetetlen deru aradt belole: valoban, remenye tele volt halhatatlansaggal.(...) Vegul, mert okosabbat nem tudok, ide jegyzem azokat a szavakat, melyek 1987-ben, baratunk es nemzedektarsunk halala utan hat nappal buktak ki belolem: „Most utolag fogalmazodik meg bennem, Pista, hogy te valojaban mindig ugy jelentel meg kozbttunk, mintha a vilag minden terhet magadra vetted volna, s ez — Simone Weil szerint —az artatla n sag gyonydru jegye, az artatlansage, melyre csak a gyerekek es az igazan nagyok kepesek; igen, aki kepes kikuzdeni az artatlansag jegyet, az mar a tisztasag birodalmain, a meztelenseg fajdalmas szepsegein is tuljutott, s szivebol Isten szelid mosolya sugarzik." KULCSAR FERENC (Nap, 1992) Ady Endre A szamaras ember Be szep, ha nem is igaz, hogy ment: Viragosan, szamarhaton es sirva. A Biblia frja, Hogy Nagypentekre nem is gondolt, Csak ment, ment es a szive szomj volt. Ilyen szomjas szivekkel jarjak Azota is es palmak nelkiil Gyorsult kalvariajat Az Eletnek s mit tole kapni, Szamarhaton annyi, de annyi Viteze a Jonak. Be szep: palmak napja holnap S e ven legenda megderul: Tan kerul Ezutan is szamaras ember Masokert kuzdo szerelemmel. Hiszen ugy kell, kell a szamarsag. Jezus, Tavasz es Jeruzsalem: Be regi-regi tortenet ez, Amen, amen. A szamaras ember Ketarcu Krisztus
