Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-18 / 12. szám
Karinthy Frigyes * Zsinorpadlas „De ugy nezek mar bunt s erenyt, Mint egy kiolvasott regenyt. “ (Reviczky) Drotok a levegoben Gyermekkoromban igen elenk rokonszenv es ellenszenv fuzott a targyakhoz. Joi emlekszem egy karosszekre a szalonban, feher porcelan gombokkal kirakva, ez a karosszek breg volt es josagos, megerto, kicsit elfogult, titokban mindig nekem adott igazat, ha bsszekuldnboztem a felnottekkel. A kis fiokos szekrenynekgorbe laba volt, cinikus kis nyomorek, mindent viccesen fogott tel, folenyesen rdhogott rajtam, es probait megnevettetni, ha duhosen si'rtam valami mSItatlan serelmen. Csattogo fogazataval a zongora verszivo vadallat volt ebben a tarsasagban, a faliora beteg, szorakozott, kbhogds, kenyes es nyafka oregur, faslival a nyakan. Harom egyforma tamlasszek kozul ketto engesztelhetetlen haragban allt egymassal, miota az eszemet birtam, hiaba probaltam kibekfteni oket — a harmadik noiesen gyonge es ijedos, sokat sfrdogalt miattuk, lehet, hogy rajta vesztek ossze. Legjobban egy samlitol feltem, kepesnektartottam, hogy ejszaka ram ront, es megfojt mellso labaival. Ma mar tudom: a Miki eger vilaga volt ez a torvenytelen, boldog oskor, mielott a mechanika es anyagszeruseg alkotmanya megszuletett. Kesobb ertesultem a szigoru rendeletekrol, amiknek az egyenisegek alavetve, sajnos, nem tekinthetok tobbe egyenisegnek: nehezseg, szabadeses, halmazallapot. De mert szuksegem volt ra, hogy erzelmeimre fedezetet talaljak, atvittem a targyak tulajdonsagait az elolenyekre — eleinte az allatokkal es novenyekkel kfserleteztem, de olyan hatarozott es korulirt es allando jellemmel es kedelly el talalkoztam naluk, hogy kepzeletem csakhamar megunta a dolgot— olyan lenyt kellett keresnem, akiben eppen ugy megvan a kutya husege, mint az oroszlan vadsaga, a kanari kedves aff ektalasa es a keselyu keserti patosza. Igy kezdodik az embertarsainkkal valo baratkozas, abban a rendithetetlen, boldog hitben, hogy vegre magamhoz hasonlora bukkantam, szazarcu valamire, onmagat soha meg nem ismetlo /gaz/eletre az idoben, mely soha vissza nem szalad, mely nem all, mindig elorerohan, ugyanazt a pillanatot fel nem ujftja—csak hozza hasonlo csoda tarthat lepest vele, mindig hozza, az egyetlen pillanathoz idomulo, mindig uj tartalommal megujulo jelent a multhoz mindig hozzaado, egyre gazdagodo eszmelet: az ember, eszmenyi partner a legszebb es legizgalmasabb jatszmaban, brom es szenvedes kartyaival, a Jelen nevu' jatek jatszotarsa, aki szabalyait betartja a jateknak, de kotelezo torvenyetnem ismeri el. Idosebb irotarsak hatrahagyott frasait lapozgatva, ugy latom, mindenkinel ugy negyvenen felul kezdodik el ez az allapot, ez a lelki tartas, amit egyre jobban, egyre gyakrabban figyelek meg magamon. Az ember huszeves koraban csinal maganak egy kepzelt vilagot, s ehhez korulbelul husz evig ragaszkodik makacsul es gorcsbsen. Ennyi ido kell hozza valoszinuen, hogy a merleg egyik serpenyojeben lassan felgyulo, egymasra retegezodo tapasztalatok tulsulyba kerulve, egyszer csak felbil lentsek a masikat, melyben a kezdettol fogva valtozatlanul kuzd az ervenyesulesert a Hit, hogy hozzank hasonlo, lelkes lenyek vesznek kdrul bennunket. A szemunkbol sugarzo vonzalom es rajongas kialszik, lehull, mint valami tijzes halyog, szemunketdorzsoljuk, es csodalkozva nezunk kdrul. Nem tudom, igy vagytok-e velem ti is, mint en veletek, kortarsaim. A magasba roppenve nemhogy kitagult volna a lathatar, egyre szukebb lett, s egyszer csak fejemet tetobe utve, zsinorpadlasszeru helyisegben talaltam magam. Furcsa rogeszme, kulonos latomas, sajatos hallucinacio, kedves doktor ur—engedje meg, hogy mint intelligens elmebeteg, magam mondjam el a tuneteket. Drotokat latok, doktor ur, korulbelul egy eve, drotokat a levegoben, amit azelott uresnek lattam. Drotokat egyre surubben, egyre biztosabban, abban a pillanatban, mikor elevennek hitt embertarsam megmozdul, vagy megszolal mellettem. Eleg szep szamu, de korantsem tul sok drotok rendszere log ala, egyik a kezet emeli, masik a labat, harmadik a nyelvet, negyedik a feje bubjan tunik el, ugy latszik, beliilrol mozgatja agy velejet. S mivel latom a drotokat, azt is eszreveszem mar, hogy egy masodperccel elobb mozdul meg, mint a belejekapcsolt testresz—egy allando kellemetlen es mindent elronto komikumfele idegesit es zavar, beszelgetes, erintkezes kozben — elore tudom, hogy testenek es ertelmenek melyik resze fog megmozdulni a kovetkezo pillanatban. Vege a varatlan csoda orbmenek, meglepetesnek es varakozasnak, az egeszseges elet ertelmenek. Miota ezek a drotok ott keresztezodnek szemem elott, feladtam minden remenyt, hogy szavamnak es cselekedetemnek valami hatasa lesz az emberekre, s enelkul mit er az egesz komedia? Ha legalabb en mozgatnam a drotokat—de nem, a drotok vege kodbe vesz, nem latom, kinek a kezeben futnak ossze: talan nem is ertelmes leny, csak valami gepezet. Kulbn-kulon mindegyik drotot ismerem mar, csak az osszefuggest nem talalom. De nem is erdekel, hiszen en nem babszfnhazba akartam jonni, becsaptak, adjak vissza a keserves penzen megvaltott jegyet. Az egesz egy cseppet se mulatsagos, cseppet se mulattat tulajdon nagyszeru bolcsessegem, amellyel elore biztos vagyok benne, hogy errol vagy arrol a javaslatrol vagy gondolatrol vagy cselekedetrol mi lesz a velemenye, mi lesz a spontan elfogulatlan ftelete Hitlernek, mi lesz Hindenburgnak vagy akar a hazmesteremnek. Hogy mulassak a trefan, mikor minden csattanot elore bemond bennem egy kellemetlen kis sugo—hogyan oruljek barataim szeretetenek, tudom, hogy nem enbennem az ok, a szeretetre melto tulajdonsag, obenne mozdul a szeretet drotja — hogyan gyuloljem ellensegem vagy hogyan akarjam meggybzni oket, mikor nyilvanvalo, hogy akarmit csinalok, allhatok fejem tetejere, valhatok hasonlova mindenhez, amit imad, megse fogok tetszeni neki, mert drotszerkezete ugy van bealh'tva, hogy ne tessek neki az, ami vagyok. Szabaditson meg ezektol a drotoktol, doktor ur— gyogyitson meg, mondja, mit tegyek? Ne tovabb — eleg IA szaja kinyilt — de mar nem vagyok kivancsi. Odanezzen—ott... a feje fblott... megmozdult egy drot... Joi ismerem — az Osztalyozo Tudomany drotja — freudizmus, kretschmerizmus... Inkabb ordftson egyet, jo? Vagy vagjuk hatba egymast! Vagy csinaljon, mondjon valami mast, mint ami eszebe jutott — akarmit! Csak jo hangosan es vidaman! Nem az a fontos, hogy igazunk legyen, akar maganak, akar nekem — az a fontos, hogy felebredjunk a mozdulatlan almozgasnak ebbol az unalmas, kellemetlen alomdermedesebol. Pesti Naplo, 1933. januar 8. T e haromesztendos vagy csupan, 6, gyermekem, az elet jatszi virany szamodra, te meg viragot szedhetsz minden agrol, nem tegedet buntetnek meg husz koronara, amiert a novenyeket rongalod, hanem engem — te meg nem ismered a rettento eletet, mely csupa bun, mocsok, szenny... a te szamodra az elet egy boldog tunderalom, regek boldog vilaga, mint ahogy fentebb jelezni szerencsem volt... Hallom, anyad mesel neked eppen — 6, hallgasd csak a tundermeset, hidd el, hogy az elet ilyen tundermese—az elet, mely szamomra kegyetlen Zola-regeny, szertelen, durva valosag, bun, szenny, mocsok es ize, hogyhfjak, szoval olyan mosdatlan. Anyad mesel neked... hadd figyelek en is, hadd furosztbm lelkem a rege boldog aranykodeben, hadd felejtem el, hogy ferfi lettem, cserepeldany, sarga cserepeldany... Igen... mar ugyis elfelejtettem a tundermeseket... hadd hallom, mirol is szolnak... Eppen Hofeherket meseli... a kiralyne ul a tukor elott, es nagyon haragszik Hofeherkere, hogy az szebb nala... Nono! De csunya egy hiu no ez a kiralyne — affele negyveneves lehet, „veszedelmes eletkor", ilyenkor szoktakezekfeltekenykedni. Karin Michaelis kancellar — akarom mondani frond. Kellemetlen tema. Hadd hallom csak — mi?! Megmergezi Hofeherket? No de ez mar... ez mar egy kicsit... mergezes, noi feltekenyseg miatt... hiszen ez egy detektfvregeny Edes fiam, meseljen valami mast annak a gyereknek, hiszen en se tudnek ettol elaludni, ha komolyan vennem. Hamupipoke... az mar igen... az egy finom dolog, ahogy emlekszem... hallom csak. Aha, hat megis eljut a balba... de hazaszokik... a kiralyfi csak a cipojet talalja meg... kijelenti, hogy csak az lesz a felesege, akie ez a paranyi cipo... a mostohatestverek levagjak a labujjukat, hogy felmenjen a labukra... Hallja, kerem, hagyja abba azonnal, hisz ez hajmereszto! Tudja, miket adott be ennek a szegeny artatlan gyereknek?! Cipo utan beleszeretni egy nobe! Tudja, mi ez? Hisz ez a legperverzebb szerelmi elfajulas... fetisizmus. Miert nem olvas fel neki mindjart Kraft-Ebingbol vagy Blochbol? Fetisizmus, halmozva dncsonkitassal... a legborzalmasabb deliktumok... hiszen tonkreteszi azt a gyereket... fogjon gyorsan valami masba! Jancsi es Juliska — na hat persze, ilyesmirol kell beszelni, kedves, artatlan gyerekekrol, tiinderekrol... Mi?! A szulok otthagyjak az erdoben a ket gyereket? Gyerekkiteves? No de megis... Hja igen, a vasorru baba, az am... hogy is van csak? Bete-