Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-21 / 10. szám
Volt egyszer egy igen-igen szegeny oregember, annak felesege s fia. Mikor a fiu nagy legennye serdiilt, mondja az dregasszony az uranak: — Hallja-e, ideje volna mar, hogy meghazasitsuk a fiunkat. — Hat eredj, hazasitsd meg. Az asszony elment a szomszedhoz, megkerte a leanyat, de elutasitottak. Ment tovabb, eppen igyjart. Vegigjarta az egesz falut, minden haznal szerencset probalt, ahol leany volt, de hoi szep szoval, hoi csuf szoval, mindeniitt kitessekeltek... No, majd osszebogozzak a lanyukat egy koldustarisznyaval! Hazamegy az asszony, elkesergi az uranak, hogy sehol se kapott a fianak feleseget. Hat akkor menj a szomszed faluba — mondja az dregember. Elment az dregasszony, vegigjarta a szomszed falut is, de bizony ott sem volt szerencseje. Hiaba, szegeny embemek szegeny a szerencseje! — No — mondta a legeny, mikor az anyja hazajott —, most mar magam probalok szerencset. — Elbucsuzott apjatol, anyjatol, s nekivagott a vilagnak. Amint ment, mendegelt, folyton kesergett magaban: ..Hat csakugyan olyan semmirevalo vagyok, hogy egy leanynak se kellek? Ha az ordog kiildene menyasszonyt, azt is felesegiil vennem!“ Abban a pillanatban, honnet, honnet nem, egy oregember toppant elebe.- Adj ’ isten, fiam!- Fogadjisten, oregapam. — Mit mondtal az elebb? A legeny megijedt, nem tudta, hogy mit feleljen. Benedek Elek Nagy Zoltan illusztracioja A meggondolatian szo No csak batran, ne felj tolem. Hatha segitsegedre lehetek. A legeny nekibatorodott, s elmondta, hogy milyen szerencsetlen. Mar az ordogtol is elfogadna, csak kapna feleseget.- Hiszen ha csak ez a baj — mondta az dreg —, szerzek en neked leanyt, akar szazat is, valogathatsz koziiliik kedvedre valot. Eppen a tenger melle ertek, s azt mondta az dreg: Fordulj hattal a tengemek, s ugy lepj a tenger fele. Egy szempillantas mulva a legeny a tenger feneken volt, ott is egy feher marvanyko palotaban, s meg jol koriil sem nezhetett, az dreg tizenket leanyt vezetett a legeny ele. Egyik szebb volt a masiknal. Valassz, melyik tetszik — biztatta az oregapo. Hej, oregapam, nehez sor ez! Hadd gondolkozzam reggelig. — Hat csak gondolkozzal — mondta az dreg, s bevezette a legenyt egy szobacskaba; ott a legeny lefekiidt, de nem jott alom a szemere: mind azon gondolkozott, melyik leanyt vegye felesegiil a tizenketto kdziil. Egyszerre csak nyilt az ajto, s belepett egy gyonydrii szep leany. — Alszol-e, szegeny legeny? Felelt a legeny: — Nem alszom, nem almodom, azon gondolkodom, kit valasszak felesegiil. — Eppen emiatt jottem, te szegeny legeny. Vigyazz magadra, inert ez az oregember — ordog. Ha azt akarod, hogy elve keriilj ki innet, fogadd meg a tanacsomat. — Hat tanacsolj, szep leany! — Holnap reggel ismet elovezeti az ordog a tizenket leanyt, te azonban valassz engem. A jobb szemem folott egy kis szunyogocska lesz, arrol megismerhetsz. Mert tudd meg, holnap mind a tizenketten olyan egyformak lesziink, mint eppen tizenket tojas. Azutan elbeszelte a leany, hogy o egy kisebb faluban lakott, gazdag ember lanya volt, s eppen kilenc esztendeje, hogy eltiint hazulrol. Egyszer az anyja azt mondta haragjaban, hogy bar az ordog elvinne, o erre keserves sirassal kiment az udvarra, s abban a pillanatban jott az ordog, fogta, vitte, s azota itt van. Masnap reggel az ordog elovezette a tizenket leanyt, s hat, csakugyan olyan egyformak voltak, mint tizenket tojas, de a legeny meglatta a gazdag ember leanyanak a szeme felett a szunyogocskat, s azt valasztotta. Nem tetszett ez az ordognek, hirtelen osszevissza zavarta a leanyokat, de a legeny most is azt valasztotta, akit eloszor. Osszezavarta meg egyszer, de a legeny most sem tevedett. — No — mondta az ordog —, szerencsed, hogy mind a haromszor egyet valasztottal. Most mar mehetsz haza, viheted a menyaszszonyodat. Mindjart nekikesziilodtek, hamarosan a tenger partjara ertek, de az orszagutig folyton hattal mentek, hadd lassak, nem jon-e az ordog utanuk. Egyszerre csak a tenger ugy eltiint, mintha nem is lett volna, ok meg nagy vigan tovabbmentek, s meg sem alltak, mig a leany hazahoz nem ertek. Mar sotet este volt, bekopogtattak, szallast kertek, de a gazda nem ismerte meg a sotetben a leanyat, s azt mondta: — Adnek jo szivvel, de latjatok, van mar ket szallovendegem, ti mar nem femetek el. Csakugyan ott volt ket utas ember. Akkor elorelepett a leany, s azt mondta: — Lelkem apam, nem ismer meg? Hej, dehogynem ismerte meg! Sirt dromeben a gazdag ember, olelte-csokolt a leanyat. — Hat ez a legeny ki, aki veled jott? — Ez bizony az en volegenyem, edesapam. O szabaditott meg a pokolbol. Bezzeg nem mondta a gazdag ember, amikor megtudta, hogy a legeny foldhozragadt szegeny: eredj a pokolba! — de masnap megtartottak a lakodalmat. Meg ma is elnek, ha meg nem haltak.
