Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1996-01-04 / 1. szám
Oreganyo elment a faluba nehany garasert, egy darab puha kenyerert, ocska nadragert, szerencset mondani. A ciganylegeny meg leheveredett a fuzfak ala, az osveny szelere. Lenyisszantott egy jo hajlos ffizfavesszot, azt kezdte eles bicskaval porere hantani. Megunta hamar, nezdegelt jobbrabalra, fel a kek egre, at szembe a nagy sziirke kopott kofalra. Hat oda ugyan veszedelmes volt nezni, mert a fal mogul olyan csabitoan mosolyogtak ra a szep barackok, hogy ugyancsak ciganylegeny legyen a talpan, aki megallja... mar ki is kemlelte a helyet, ahol konnyen megkozelithette, nem lesz konnyu dolga, betyar sima a fal, csak legalabb valami parkany lenne rajta! Adta komuvese, nem tudott gondolni a szegeny, ehes ciganylegenyre. Mar neki is rugaszkodott a falnak, egyszerre... majd osszeesett remiileteben... Megszolalt valaki:- Mit akarsz? Csak nem akarsz bemaszni? Nem volt haragos a hang, inkabb olyan, mintha csengo szolna. Feltekintett a legeny, es ha lehet, meg jobban megremiilt. Csendorrel mar talalta szembe magat, tudta is, mit kell olyankor mondani, de ilyen furcsa istenteremtesevel meg ugyan nem talalkozott. Csak az arcat latta, de az is olyan szep volt, hogy nem is lehetett embere. A haja tiszta szinarany, akar az anyo meseiben a kiralykisasszony furtjei. A szeme valodi kek nefelejcs. Szaja erett eper. A ciganylegeny dbrzsolgette a szemet, azt hitte, almodik, azt hitte, ez egyszer megint elaludt anyo meseje kozben.- Miert vagy megijedve? En azt hallottam, ti nagyon bator emberek vagytok, nem feltek senkitol, meg a zsandartol sem. A legeny elszegyellte magat. Odasomfordalt ujra a fuzfa ala. Letort egy gallyat, zavaraban azt kezdte hantogatni.- Ugye te cigany vagy?- Uhiim... - Igaz, hogy nektek nines hazatok?- Igaz, mi vandorolunk - jott meg a legeny szava. Feluliink a gebere, az asszonyokat bedobjuk a szekerbe es megyiink. Nekiink nem parancsol senki, oda megyiink, ahova akarunk. Ott aratunk, ahol akarunk, ott szediink gyumolcsot, ahol akarunk.- Szeretnel barackot enni?- Nem banom... ha adsz... ugyan jobb szeretnem magam Frederic Boutet Tul a falon szedni. Felmaszom, aztan ha akarod, ott fenn a falon meselek neked. Sok erdekeset ludok am! - Jaj, Isten ments, inkabb ledobok neked... no gyere ide. Kar hogy nines kalapod, beledobnam. A ciganylegeny odaallt. A finom kis feher kezecske pedig dobalta ki a fal mogul a szep, erett, zamatos barackot.- Aztan mondd... igaz, hogy tikoztetek is vannak hercegek, kiralyok? Es igaz, hogy minden evben egyszer boszorkanyszombatot tartotok? Igaz, hogy ellopjatok a kisgyerekeket? Es megmondjatok a jovendot?- Semmit sem tudsz, kisasszonyka. Ne hidd, amit mondanak. Azert beszelnek rank annyi rosszat, mert irigyek. Te is irigyelsz, mert be vagy oda zarva, nem johetsz ki. Olyan vagy, mint a kismadar a kalitkaban, nezi-nezi a szep kek eget, aztan nem tud kirepiilni.- Hat csakugyan nem igaz, hogy ti elraboljatok a gyerekeket?- Dehogy raboljuk, kisasszonyka... lopni lopunk, de nem gyereket, mert abbol nekiink is van boven.- Mit loptok hat?- Mast... csokot... szeplanycsokot. A hofeher leanyarc elpirult, nehany percig hallgatott.- Az a esunya venasszony mid neked?- Az oreganyam. Tud kartyat vetni, szerencset mondani. Mar jon is, latom. Ha akarod, megmondja a jovendodet.- Nem, nem... Isten ments. Mar itt sem vagyok! Te ciganylegeny, ha holnap delutan erre jarsz, allj fel, kapsz barackot. No, fiacskam, soka gyiittem. No ne busulj, hozott anyo fiacskanak finom puha kenyeret, csibehust, gyenget, finomat. Mi van veled? Nines ehetneked? Mit nezel ott a falon? A fiu lesiitotte a szemet, aztan szep lassan, aprora elmeselte, hogyan, kitol kapott barackot. A venasszony tatott szajjal hallgatta. Kozelebb huzodott a fiuhoz. Amikor az elhallgatott, 6 kezdett beszelni. Egeszen a fiilehez hajolt, ugy suttogott. Szuros fekete szeme esupa tuz volt.- Ugy, ugy, csak iigyes legy, egyetlenem. Sohasem lehet tudni. Nem emlekszel a mesemre? A kiralykisasszony meg a szegenylegeny... meg te is jarhatsz igy, ha iigyes vagy... hisz olyan szep vagy, egyetlenem, nevet a lelkem, ha rad nezek... Masnap esett az eso. Hiaba nezte a ciganylegeny az eget, csak nem kart elallni. Az anyoval verset is mondatott zivatar ellen, de hiaba, semmi sem hasznalt. Banta is 6, csak odaiilt a fuzfa ala, akarcsak tegnap, szep idoben es vart, vart... sokaig vart, azt hitte mar, soha tobbe meg sem latja odafenn a kofalon a gyonyoru kiralykisasszonyt. De egyszer csak megzbrrent fenn az ag, suru esocseppek zudultak a fejere, s az agak kozott megjelent a fejecske:- Latod, eljottem, pedig nehez volt elszbknom. Egesz vizes lettem. De feltem, hogy elmesz, pedig annyi mindent szeretnek megtudni toled. Tobbek kozott mondd meg nekem, hogyan beszeltek ti egymassal. Ugy, mint mi, vagy maskepp?- Persze hogy maskepp. Ciganyul, ciganyok vagyunk.- lis... neked... van mar feleseged?- Meg nines. Valogatos vagyok. En nem vehetek el akarkit. A nagyapam egyiptomi herceg volt. Nem illik hozzam akarmilyen fehemep. Hozzam kiralykisasszony valb. Egy lelegzetre mondta ki mindezt, szorul szora ugy, ahogy oreganyo a szajaba ragta. - Bizony, kisasszonyka, aki hozzam jon felesegiil, annak jo dolga lesz, feliiltetem a paripamra, taltosparipamra, aztan repiilunk! Napkeltekig meg sem allunk!- Szep a napkelet? Ugye, ott mindig siit a nap? Ugye, ott sohasem esik az eso? Es, ugye, mindig jokedvuek az emberek? Istenem, milyen szep lehet ott! Nem folytathattak a beszelgetest, mert a fal mogul kialtas hallatszott:- De Amelie, az istenert! Megfazik. Mi jut az eszebe, felmaszni a nedves agra! Mar el is tunt a kiralykisasszony es az egyiptomi herceg szegeny vandor unokaja ottmaradt a lekopasztott fuzfagallyal a kezeben.
