Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1996-01-04 / 1. szám

Mint ahogy a gyermek sem akkor ebred embervoltara, mikor megsziiletik, ido kell ahhoz is, hogy a nepek megkezdhessek az onmaguk eletet. A szlovakiai magyarsag lete terben es idoben viszonylag pontosan koriilhatarolhato. Sziiletesi eve: 1918, geografiai elettere: Szlovakia. Az, hogy Szlovakia hosszu evtizedekig Csehszlovakia resze, es hogy Del-Szlovakia egy resze 1938-45 kozott Magyarorszaghoz tartozott, vizsgalodasunk szempontjabol kiilonosebben nem zavaro, hiszen a tortenelmi folyamatossag alig csonkult. Ha viszont azt vizsgaljuk, hogy a szlovakiai magyarsag mikent es mikor ebredt valos helyzetere, es mint a politika sajatos szubjektuma mikor kezdte meg tudatos eletet, a kezdodatum menten bizonytalanna valik, 1918-hoz merten jelentos eltolodast mutat.

1918 utan a Trianonban is szentesitett allapotot a szlovakiai magyarsag zome hosszu ideig ideiglenesnek tartotta. Torteneszeink tobbsege 1925- re teszi azt az idopontot, amikor a kijozanodas bekbszontott, es a kialakult hclyzetet tudomasul veve, nepiink megkezdle tartos berendezkedeset az uj allamban. Nyilvanvalo azonban, hogy ez a valtozas aligha kotheto egyetlen evhez vagy esemenyhez. A keseruseg, a fobekolintott benultsag nem parolgott el marol holnapra. Az eszmei zurzavar, a bizalmatlansag, a nosztalgia hosszu ideig beklydzta az onal- 16 szlovakiai magyar elet kibontakozasat. Akadalykent nehezedett ra uj komyezete is. Minden oldalrol ropkddtek a mergezo nyilak. Pest hangjaban izzott a revans vagya, a gyulolet es keseruseg. De a gyoztesek, a nyertesek taborabol is szamuztek az ertelmet, jozansagot.

Hajnali harangszd

Minderrol mar boven irtunk. Kevesebbet szoltunk azokrol a szlovakiai magyar ertelmisegiekrol, akik a kiuttalansagbol a kiutat kerestek. Voltak koztiik l'rok, politikusok, papok, gondolkodok. Vegigjartak a progresszio minden allomasat, belekostoltak minden lehetosegbe, es tapasztalatokban gazdagodva, vegiil is megcsillant elottiik a kivezeto ut.

Az elso kristalyosodasi pont, elmozdulas ezen az uton ketsegteleniil Mees Laszlo Hajnali harangszd c. verseskdtetenek megjelenese 1923- ban. Tajainkon akkor meg a szlovakiai magyarok hazatlanoknak, senkiknek ereztek magukat. Es ekkor jott egy premontrei szerzetes, egy papkoltd, s kongatni kezdte a hajnali harangot: „Eleg volt az ejszakabol! Almondjunk mar hajnalt vegre!“ Hajnalt, uj napot: emberbeket. Emberbeket a haboruskodas utan. Megbekelest, egyiittelest az uj hazaban, „mely magyar lanyt, tot fiucskat testvertancra pordit“. Testvertancra hfv mindenkit. „S atkozott, ki most nem all a testver-csokos hajnaltancba! Atkozott, ki szekelyt gyilkol

Szent Istvankor, zsidot gunyol szombaton.“

Az akkori csehszlovakiai magyar progresszio ezzel a verssel indult, s meg kell vallanunk, hogy elso leptei mai szemmel nezve se latszanak tetovanak. 1923-ban meg inkabb megleponek tuntek s varatlannak. Ezt jeleztek a rosszindulat bokrainak egyontetu megrazkodasai magyar es csehszlovak oldalon egyarant. Atkot szortak a koi tore Pestrol, ocsaroltak Pragabol. A duh hangja merget frocskolt itt is, ott is a halhatatlan mereszsegert, hogy holmi „szenvelgo zagyvasaggal maszlagolja“ az elcsatolt magyarokat.

Miert e heves tiltakozas, nyugtalansag? Barmilyen kiilonos, az ok itt is, ott is ugyanaz: a peremen levo magyar „porszem“ ontudatra ebredese, onallosulasa.

Pest szemeben a szlovakiai magyarsag politikai onallosulasa: elszakadas a nemzettesttol, hutlenseg, hitehagyas, behodolas, a helyzet elismerese. Egy szoval: hihetetlen vetek. Praga szemeben ugyanez szembe szegules a beolvasztassal. Pest nem ismeri fel, hogy osztodassal is lehet gyarapodni ha a leszakitott nemzetreszeknek biztositjak az onallo elet lehetoseget. Praga ugyanezt nagyon is erti, s ezert ellenzi, akadalyozza. Nem akar a sajat emloin egy uj magyar nemzettestet felnevelni. Pest ellenkezese a rovidlato sziilo onzese; Praga ellenkezese a mostoha termeszetes idegenkedese attol, hogy a szlovakiai magyarsag a Trianonban szamara szabott uj koordinatak kozt, paranyi teridoben autentikus eletet kezdjen, Niagara reflektalva eljen.

A szlovakiai magyarsag viszont a vilagtortenelem utjara lokve csakis azon az uton jarhatott, amelyet a koriilmenyei es adottsagai eleve lehetove tettek szamara, s eletkepesseget mi sem bizonyftja jobban, hogy mint affele sarokba szoritott csoda, meg tudta orizni magat, meg tudta orizni „egyediillete biiszkeseget“, s letre hozta sajat erkolcsi normait, etnografiai individuumat.

Mindezt abban a hitben lette, hogy altalanos nemzeti kul-