Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1996-12-22 / 22. szám
Lazar Ervin Deesmlbeir titairrolk Jegkristalyno borosta az arcan, deres halantek, sasorr, sastekintet. Zuzmara szallt a tronterem falara, amikor December tabornok beviharzott, para csapodott a dragakovekre, megtompult az aranylemezek fenye. — Gyozelem! — rikoltott December tabornok, szajabol kivillantak a szep feher, lapos fogak. A tronszekhez lepett, teli tiidobol rafujt. November tabornok maradvanyai faradt pernyekent szetlebegtek, elenyesztek a semmibe. December tabornok a tronra huppant — a kiralyi szek nagyot nybgott. — En vagyok a kiraly — orditott December tabornok. Az alattvalok melyen meghajoltak. — Kiraly vagyok! — ismetelte December tabornok, s az alattvalokbol halkan, sziszegve, mint a teli szel, elosustorgott: Eljen a kiraly! A terem karpitjai mogul fagykigyok csusszantak elo, torekeny szamyu didergesek es vacogasok lebegtek a mennyezet alatt. — Es most mar soha tobbe ... senkinek! ... — mondta December tabornok. — Ez a tron mar drokre az enyem! Hahotazott. Egdorges decemberben? De furcsa. A hang vegighbmpolygott a tajon, forgolodott atajon, forgolodott a volgyekben, felagaskodott a hegycsucsokon — aztan magaba szivta a palasziirke eg. De akkor egy icike-picike „jaj“, sohajnyi se, csak akkorka, mint egy pilleszarnymoccanas. Aztan meg egy, megint egy es ujra, ujra. — Tamadnak — kialtott remulten Elso Ezredes. — Mar elesett bt masodperckatonam. December tabornok felbodiilt a tronon, jegcsapszakalla nott. — Egyetlen katonamat sem adorn! Egyetlen masodpercemet sem! Minden erovel vedekezni! Az ablakhoz ugrott, vegigtekintett gledaba allftott hadseregen. — Nem adjuk meg magunkat! — Hurra! — zugta a sereg, felemelt kezekkel vivatoztak a masodperc-hadosztalyok, a percezredesek, az ora-szazadok es a nap-szakaszok. Hurra! A nagy zaj elnyelte a haldok- 16 masodperc-katonak kialtasait. December tabornok szeme vegigpasztazta katonai fegyverzetet: a fagy-pipakat, zuzmaravetoket, hovihartankokat, fenyelharitokat, jegpancelosokat es szellokoket. — Nem gyozhetnek le — mormolta elegedetten. Ekkor egy hangos jajkialtas, a hadsereg elnemul es vegig a suttogas: Elesett az elso nap. Ott elol mar bomlanak a sorok, hallatszik a fegyverek csattogasa, siivitese, pattogasa, rianasok pendiilnek. — Elvessziik — sirankozik Elso Ezredes, mar csont es bor, felelem piroslik a szemeben, menekiilne, de December tabornak vallon ragadja, es az elso sorba loki. — Harcolj, kutya, meg nines veszve semmi! S Elso Ezredes ott, a sor elejen, puff, elzuhan. Egy hete mar hosi halott. — Tovabb! — rikkant December tabornok, es csatasorba allnak Masodik Ezredes katonai. Mintha most csitulna a harci zaj, csak kis jajok, csak aproka jajdulasok. — Ki torodik veliik, kicsoda?! — iivolti December tabornok. — Csak hulljatok, masodpercek, adjatok ertem a vereteket, percek! Csak en maradjak meg! Ti seerdekeltek! —vicsorogja az Ezredeseknek. Es ott kinn ujra felduborog a csata. Piff-paff, esnek el a napok, a hos csutbrtbkbk, vakmerd szerdak es langlelku pentekek. Reszket December tabornok, iivolt December tabornok, tom-nuar tabornokot koszontik. 6 lesz az uj kiraly. — Nem lehet — liheg December tabornok —, ez az en tronom. Markolna a karfat, de az ero mar elcsorgott ujjaibol, csak ordftani tud mcg egy utolsot, azt is szanalmasan, egyrc halkulon. — En December... ecember... cember... ember... — Latod — sugja neki az utolso pore , ha ajandekba adtad volna a napokat, az orakat, a masodperceket... Ha szep hokristalyokkal, vastag hobundaval, szankozo gyerekekkel ... Es meghal. Vele pusztul kinba dermedt kiralya is. Hallottad, Januar? Nagy Zoltan illusztracioi bol December tabornok. Az utakat ho fujja be, elakadnak a vonatok, nyognek a haztetok a feher suly alatt. —Nem adorn meg magam — vicsorog December tabornok rongyos csizmaban, szethasadt menteben. Jeg a bordaja, jeg a terdc, jeg a szive. Jegtabornok. Rozog a jeg, csukladozik. Mar csak egy napja van, egyetlenegy. De mi ez? Az emberek tancolnak, jokedvuen jarjak az utcakat, fujjak a trombitat. — Mi ez? — kerdezi December tabornok, tronusara rogyva, mar jartanyi ereje sincsen. — Teged buesuztatnak — mondjak az utolso orak —, es Ja-
