Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1996-10-24 / 18. szám

Zs. Nagy Laios

Amikor Bako bevonult katonanak, eppen nem volt haboru, nem is hianyzott az embereknek, ugy vette eszre, igy is eleg vidam es izgalmas az eletuk, serenyen vagy kelletlenul dolgoztak a mezdkon meg a gyarakban, utaztak ide-oda, gyuleseztekatereken, szerelmeskedtek otthon es holmi sikatorokban, berkekben es csalitokban, verekedtek a kocsmakban, imadkoztak a templomokban; a haboru Bakonak sem hianyzott, gyerekfejjel atelt mar egyet a mama szoknyajaba kapaszkodva; szerencsere epp a kutra mentek vizert, amikor egy tank (egy Tigris nevu) szetlotte a hazukat, sok veres sebesultet es elfeketult halottat latott ahhoz, hogy ne hianyozzek neki; pedig ilyen newel, mondta neki egy mokany fekete fohadnagy bevonulasa masnapjan, amikor szortiroztak oket, ki melyik fegyvernemhez kerul, ilyen newel a haboruban esetleg sokra vihetne; nines, hat nines, mondta Bako kedvetlenul, ott egye a fene; a harckocsizokhoz keriilt, iszonyu kemeny kikepzesben volt resze, ezzel az erovel akar egy idegenlegios tanfolyamot is elvegezhetett volna, fegyverfogas, loveszet, akadalyfutas, s mindez olyan tempoban, hogy Bakonak kilogott a nyelve, s ugy megizmosodott tole, hogy amikor egy fel ev mulva megnezte magata tukorben, nem hitt a szemenek, olyan rugalmas, edzett testet latott maga elott a zuhanyzo tukreben, olyan bargyu szemekkel nezett vissza tukorkepe, azt hitte, valamelyik valtosulyu bokszoloval kerult szembe.

Tankot csak egy fel ev mulva kapott, s egyik regebbi szeretojerol rbgton elnevezte Violanak, pedig erre a harckocsira, amelynek hatalmas fallosz-szeru agyucsove felelmetesen meredta vilagra, jobban illett volna egy ferfinev, de ez Bakot nemerdekelte. Viola eros voltes megbizhato, az agyuja es golydszoroja pontosan hordott a masfel ev alatt, mig Bako ult a paranesnoki tornyaban, nem fordult nala elo uzemzavar; a tulajdonsagok, jellemvonasok kdlcsdndsen hatnak egymasra, s ahogy mult az ido, ugy left Bako is egyre megbizhatobb, erosebb, pontosabb es iizemzavaroktol mentes.

Bako kedvelte ezt a zold szornyeteget, s eltekintve a szombati es vasarnapi kimendktol, amikor a kisvaros rosszlanyait hajkuraszta, vagy epp alaposan felontdtt a garatra s a masnapossagtol a gyengelkedoben fetrengett, mert fel akart robbanni a gyomra, minden szabadidejet Violaval tbltbtte a garazsban, tisztogatta, fenyesitette, minden alkatreszet atellenorizte, s ha a lanctalpak kbzott egy paranyi rozsdafoltot, sarnyomot, szennyet fedezett fel, alaposan megmosta a legenyseg, a 16- vesz, a tolto, a vezeto es a potvezeto, illetve a golydszdros fejet.

Viola volt a szazad legjobb tankja, legenysege a legjobb legenyseg, esupa peldas katona, minden loveszeten ok lettek az elsok, utalta is oket az egesz szazad, de nem torodtek vele, helyzetuk eldnyokkel jart, peldaul kulon-kuldn tbbbszor voltak szabadsagon, amitakkoriban jutalomkent osztogattak, mint mas tank legenysege egyuttveve.

Mar csak ket nap volt hatra a leszerelesig, s Bako meg mindig azon tepelodott, ne maradjon-e itt, ne zupaljone be, hiszen semmije sines, csak egy oreg, rozoga haza; de aztan szegeny ozvegy, betegeskedo anyjara gondolt, s magara huzta a „civilt“; akkor mar mindenki levetette a katonagunyat, a legkulbnbbzdbb szinu, divatu, allapotu ruhakban csaszkaltak a folyoson meg a laktanya udvaran, Bako alig ismerte fel bajtarsait; az rbgton feltunt neki, hogy akik a legfessebb, legtalpraesettebb katonak voltak, civilben azok mutatnak a legsiralmasabb kepet, azok viselik a legocskabb, legkopottabb ruhat.

Az utolso reggel az udvaron meghallgattak az utolso napiparancsot, azt, hogy hazamehetnek, mert a hadsereg tartalekallomanyba helyezte oket; valamennyien reszegek, vagy legalabbis kotyagosak voltak, rendezetlen sorokban, csoportokban, katonadalokat uvoltozve kovalyogtak a kapu fele.

Bako azt vette eszre, hogy egyik csoporthoz sem tartozik — teljesen egyediil van, majdnem sirva fakadt.

A garazsok fele pillantott, utoljara meg latniakarta Violat, meg is latta, ingujjra vetkdzott zoldfuluek pucoltak az agyucsovet, nyilvan az oszi nagygyakorlatra keszitettek eld, odasietett, s megsimogatta a tank sarhanyojat, pancelzatat, a katonak nagyot nevettek.

— Nezzetek ezt a marhat, sajnalja itthagyni a tankjat!

Bako nem szolt semmit, osszebb rantotta magan a feher porkopenyet, mogorva arccal, egyediil, utolsonak fordult ki a kapun, volt katonatarsai mar eltuntek az egyik kanyarban, csak reszeg kurjongatasukat hallotta.

A nemzetkozi gyorsvonat, amelyre marelozd nap jegyet valtott, csakdelutan indult, penze alig volt, pedig szivesen beult volna valamelyik koesmaba vagy kavehazba, az utcan lofralt, a kirakatokat bamulta, a kirakatokban is elsosorban onmaga tukorkepet, az mar meg sem lepte nagyon, milyen hitvany, elhanyagolasra melto figura, a kopott es gyurott porkopenyben, odivatuan bo szaru, lotydgd nadragjaban, egyenesen siralmas a tegnapi karakan katonahoz kepest.

Az egyik sarki cukraszda elott acsorgott, a bolt tele volt vihoraszo kamaszlanyokkal, akik most ra se pillantottak, nem ugy, mint a kozelmultban, amikor feszes egyenruhajaban, vallan a tankosok fekete parolijaval, a vallapon harom piros csikkal, akkorbezzeg megneztek ot a lanyok, most levegonek nezik, hiaba bamulja oket sovargo szemmel.

Ismeros zaj utotte meg a fulet, elobb halk, majd erdsodd motorzugas, rbgton felismerte, hogy egy tank kozeledik, a lanctalpak csattognak a macskakoveken, teljes gazzal robogott, eloreszegezettcsovel, a vezetokijarat pacelajtaja zarva, a paranesnoki es lovesztoronyban senki, csikorova es farolva fordult be a sarkon, a cukraszda elott hirtelen fekezett, a lanctalpak legalabb tiz macskakovet szantottak ki az uttestbol.

— Te orult spanyol!—orditotta a civil ruhas Bako, hirtelen elfelejtve, hogy mar civil ruhas. — Hat igy kell megallni?

Azutan amulva latta, hogy felpattan a paranesnoki torony pancelfedele, de a toronybol senki sem dugja ki a fejet.

— De hiszen ez Viola! — kialtottak fel hitetlenkedve, mert a torony oldalan elolvasta a szamot: 333.

Viola ott allt tegnapi paranesnoka mellett, motorja alapgazon brummogott; Bako nem tbrodve az egyre novekvo bameszsereggel, felugrott a tank sarhanyojara, sbenezetta paranesnoki nyilason.

Egy arva lelek sem volt a tankban.

S o rogtbn megertette, hogy Viola utana szokbtt. Komoly arccal, de lelekben ujjongva maszott be a toronyba, elokeritette borsapkajat — es a fejere huzta —, a piros es sarga zaszlocskat, bekapcsolta a gegemikrofont, s leszolt megszokasbol a vezetonek, aki termeszetesen hianyzott:

— Figyelem! Viola utrakesz. Indulj!

S Viola dbrogve elindult, Bako a piros zaszlocskat magasba emelve megallftotta a gepkocsiforgalmat, a sargaval pedig az iranyt mutatta hazafele.

Az uton semmi emlitesre melto dolog nem tortent, senki sem akarta megallitani a maganyosan kdborlo tankot, az emberek akkor marannyira megteltek a teljes es altalanos leszereles eszmejevel, hogy termeszetesnek vettek, ohajuk es remenyseguk kezd teljesulni.

Bakoek masnap delben ertek haza.

A falu szelen nepes kuldottseg fogadta oket, sok udvozld beszed elhangzott a kozsegi vezetok ajkarol, de legszebben talan a helyi plebanos beszelt.

Delutan halaado mise volt a templomban, este tuzoltobal a muvelodesi haz nagytermeben. A bal utan Viola diszlbvesekkel kbszbntbtte a hajnalt.

Bako boldog volt. Egy het alatt folszantotta a szovetkezetfdldjeit, Viola hatalmas, tizenhatos eket vonszolt maga utan minden megeroltetes nelkul.

Az uzemanyagot maga a Hadsereg szallitotta Viola reszere, hatalmas tartalyokban, ingyen. Garazstafalu lakoi tarsadalmi munkaban epftettek a tanknak.

Mert Violat es Bakot osztatlan tiszteletovezte. A falu foteren emelvenytis epitettek szamukra, bizonyos unnepnapokon emelodaruval rahelyeztek Violat es Bakot, es megkoszoruztak oket.

A hetkoznapokat azonban sereny munkaban tbltbttek.

Tehettek: eppen nem volt haboru.

Rendelje meg az eletunknel:

Ara 31.- Sk