Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1996-01-04 / 1. szám

bucsut vettem az igazgato asszonytol. Az oregotthon ud­­vara egy gondozott, zart ter, a kistapolcsanyi kastely udvara­­hoz hasonlitanam, csakhogy az mbreteiben nagyobb. Maria neni szobaja a bejarattol balkez felol esik. Kopogunk es egy idos neni fogad benniinket, de nem egy oreg, „venkori” inger­­lekeny matrbna, hanem furge mozgasu, mosolygbs asszony, aki nyilvan legyozte az orege­­des nehez terhet es pillanatait. Miutan bemutatkoztam, megkertem, hogy kesziiljon fel a fenykepezeshez. A szobaban negy agy, asztal, szekek es te­­ve, de meg mielott alaposab­­ban kbrulneznek Maria neni kerdezett:- Hova valbsi, hogy ilyen szepszal magasra nott? Mosolyogva fogadom a ker­­dest, a szobatarsak is beszallin­­goznak, kivancsiak a vendeg­­re, igy hat v^laszolok.- Zoboraljan sziilettem, ko­­zel Nyitrahoz, de azert Po- Sipula Maria 83 eves zsonyban nottem ilyenre, ami­­lyen vagyok... Az elhangzottakon, kiilonb­­sen Pozsony hallatan felcsil­­lant nagyon Maria neni szeme, de meg mielott szolhatott vol­­na az egyik lakotars vette at a kezdemenyezest:- En Sipula Maria vagyok Rimaszombatbol es nyolcvan­­harom eves. Az elso ferjem meghalt a haboruban, de elvett annak az occse. Mind a ketto nagyon jo ember volt.- Akkor maga nagyon messzirol keriilt ide...- Miutan meghalt a masodik ferjem is, a csaladomhoz jottem az egyik faluba, kozel Somorja­­hoz, Magamtol akartam, hogy az otthonba keruljek, en mar nem akarok senkinek a terhere lenni.- Most arra kerem magukat, hogy vegyek ugy, mintha Zsu­­zsanna fonover itt sem lenne, es ot arra kerem, hogy ne figyeljen oda, amit kerdezni fogok. J61 hrzik magukat itt, elegedettek az el Idtassal es a koszttal? Poda Maria 94 eves- Joi, jol erezzuk magunkat! - bblogatnak, de aztan a har­­madik lakotars, Erzsike neni hatarozottabban hozzafuzi. - Elegedettek vagyunk minden­­nel, az otthon, az otthon volt, de az ember tudataban van an­nak, hogy a maga konyhajan sem tudna kiilonben elni. Hall­­gatjuk a radiot, ne'zziik a te've't, tudjuk, hogy mi van a vilag­­ban, nagyon meg kell becsillni azt, ami van, de kiildnosen egy­­mast... Az asztalon levo konyvre te­­ved egy pillanatra a szemem, Zsuzsanna nover, mintha ol­­vasna gondolataimbol, meg­­kbrdezi:- Ki olvassa ezt a konyvet?- En - valaszolja a le­­gidosebb szobatars.- Es hanyadszor olvassa mar Maria neni az Aranyko­­porsot? - folytatodik a disz­­kurzus, amin aztan mindenki deriil, mert Maria neni mar so­­kadszor olvassa kedvenc konyvet. De kidertil az is, hogy az ujsagokat is kedveli es harom nyelven fejt keresztrejt­­venyt... Derus hangulatban bucsu­­zom Somorja oregotthonanak lakoitol es Zsuzsanna fonovertbl. Nyilvan, nehany bra alatt csak egy pillanatkepet tud alkotni az ember egy oreg­­kori kbzbssegrdl, az oregottho­­nok lakbirbl. Illybs Gyula szavai jutnak eszembe: „Jbl kozeledni veg­­napjainkhoz, udvariass^g. A megoregedbs illemtandnak fovizsgaja, hogy mikent huz­­zuk be magunk utan az ajtot.” Igen am, de az elkeriilhetetlen es megallithatatlan oregedes utjan tudunk-e lelkileg fiatalok maradni, mennyire fejlodik ki benntink a turo es alkalmazko­­dokepesseg? Az ember egy bizonyos mezsgyen tul kiegyensulyo­­zott, nyugodt oregsegre va­­gyik, hogy az a „titkos” vissza­­fele ut minel simabb legyen. Sajnos, manapsag az utak egy­re gorongybsebbek lesznek; a maganyosok, oregek es az el­­hagyatottak szamara kiilbnbs­­keppen! MOTEStKY ARPAD (a szerzo felvetelei)

Next

/
Thumbnails
Contents