Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1996-01-04 / 1. szám
bucsut vettem az igazgato asszonytol. Az oregotthon udvara egy gondozott, zart ter, a kistapolcsanyi kastely udvarahoz hasonlitanam, csakhogy az mbreteiben nagyobb. Maria neni szobaja a bejarattol balkez felol esik. Kopogunk es egy idos neni fogad benniinket, de nem egy oreg, „venkori” ingerlekeny matrbna, hanem furge mozgasu, mosolygbs asszony, aki nyilvan legyozte az oregedes nehez terhet es pillanatait. Miutan bemutatkoztam, megkertem, hogy kesziiljon fel a fenykepezeshez. A szobaban negy agy, asztal, szekek es teve, de meg mielott alaposabban kbrulneznek Maria neni kerdezett:- Hova valbsi, hogy ilyen szepszal magasra nott? Mosolyogva fogadom a kerdest, a szobatarsak is beszallingoznak, kivancsiak a vendegre, igy hat v^laszolok.- Zoboraljan sziilettem, kozel Nyitrahoz, de azert Po- Sipula Maria 83 eves zsonyban nottem ilyenre, amilyen vagyok... Az elhangzottakon, kiilonbsen Pozsony hallatan felcsillant nagyon Maria neni szeme, de meg mielott szolhatott volna az egyik lakotars vette at a kezdemenyezest:- En Sipula Maria vagyok Rimaszombatbol es nyolcvanharom eves. Az elso ferjem meghalt a haboruban, de elvett annak az occse. Mind a ketto nagyon jo ember volt.- Akkor maga nagyon messzirol keriilt ide...- Miutan meghalt a masodik ferjem is, a csaladomhoz jottem az egyik faluba, kozel Somorjahoz, Magamtol akartam, hogy az otthonba keruljek, en mar nem akarok senkinek a terhere lenni.- Most arra kerem magukat, hogy vegyek ugy, mintha Zsuzsanna fonover itt sem lenne, es ot arra kerem, hogy ne figyeljen oda, amit kerdezni fogok. J61 hrzik magukat itt, elegedettek az el Idtassal es a koszttal? Poda Maria 94 eves- Joi, jol erezzuk magunkat! - bblogatnak, de aztan a harmadik lakotars, Erzsike neni hatarozottabban hozzafuzi. - Elegedettek vagyunk mindennel, az otthon, az otthon volt, de az ember tudataban van annak, hogy a maga konyhajan sem tudna kiilonben elni. Hallgatjuk a radiot, ne'zziik a te've't, tudjuk, hogy mi van a vilagban, nagyon meg kell becsillni azt, ami van, de kiildnosen egymast... Az asztalon levo konyvre teved egy pillanatra a szemem, Zsuzsanna nover, mintha olvasna gondolataimbol, megkbrdezi:- Ki olvassa ezt a konyvet?- En - valaszolja a legidosebb szobatars.- Es hanyadszor olvassa mar Maria neni az Aranykoporsot? - folytatodik a diszkurzus, amin aztan mindenki deriil, mert Maria neni mar sokadszor olvassa kedvenc konyvet. De kidertil az is, hogy az ujsagokat is kedveli es harom nyelven fejt keresztrejtvenyt... Derus hangulatban bucsuzom Somorja oregotthonanak lakoitol es Zsuzsanna fonovertbl. Nyilvan, nehany bra alatt csak egy pillanatkepet tud alkotni az ember egy oregkori kbzbssegrdl, az oregotthonok lakbirbl. Illybs Gyula szavai jutnak eszembe: „Jbl kozeledni vegnapjainkhoz, udvariass^g. A megoregedbs illemtandnak fovizsgaja, hogy mikent huzzuk be magunk utan az ajtot.” Igen am, de az elkeriilhetetlen es megallithatatlan oregedes utjan tudunk-e lelkileg fiatalok maradni, mennyire fejlodik ki benntink a turo es alkalmazkodokepesseg? Az ember egy bizonyos mezsgyen tul kiegyensulyozott, nyugodt oregsegre vagyik, hogy az a „titkos” visszafele ut minel simabb legyen. Sajnos, manapsag az utak egyre gorongybsebbek lesznek; a maganyosok, oregek es az elhagyatottak szamara kiilbnbskeppen! MOTEStKY ARPAD (a szerzo felvetelei)