Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1996-02-21 / 8. szám
GO ol volt, hoi nem - volt ecjyszer egy dregapo. Ozvegyasszonyt vett felesegul. Az embernek is volt egy lanya, az asszonynak is volt egy lanya. Mindenki tudja, milyen az elet mostoha mellett - a mostohalanynak veres jut ebedre, veres vacsorara. Bezzeg a lusta edeslanyat kenyeztette a mostoha; tehetett, amit akart, mindenert csak simogattak: 6, de iigyes, 6, de okos! A mostohalanynak nem volt megallasa: ellatta a joszagot, vizet, rozset, fat hordott, a kemencet futotte, a hazikot meszelte, alig virradt, mar talpon volt. De hiaba, egyre szidta mostohaja: ez nem jol van, az rosszul van... Ha forgoszel tamad, az is lecsillapszik, de a venasszony bele nem farad a civakodasba. A mostoha fejebe vette: mostohalanyat elemeszti, kiuldozi a vilagbol.- Vidd el, dreg, vidd el - mondta az uranak -, banom is dn, hova, csak ne lassam tobbet! Vidd ki az erdobe, a csikorgd fagyba. Busult az ura, kesergett, hanem azzal sem segitett se magan, se lAnyan. Befogott a szanba.- Ulj fel, lanyom, edes lanyom! Kivitte a rengeteg erdobe, letette egy fenyofa tovebe, hobucka hegyebe, azzal hazahajtott. Ul a szegeny lany a fenyo toveben, iilddgdl, didereg, majd megveszi a hideg. Egyszer csak hallja: Fagy-apoka j£r a kozelben, tordeli az agakat, fenyorol fenyore lepdel, rengeti a fakat. Amikor a lany foie ert, lekialtott ndki:- Meleged van-e, lanyom?- Melegem, Fagy-apoka, melegem, batydka! Lejjebb ereszkedett Fagy-apoka, mdg hangosabban recsegteti, ropogtatja az agakat.- Meleged van-e lanyom, szepseges lanyom? Erdt vesz magan a lany, fogvacogva feleli:- Melegem, Fagy-apoka, melegem, batydka. Meg lejjebb ereszkedett Fagy-apoka, recsegtek a gallyak, ropogtak az agak.- Meleged van-e, lanyom, szepseges leanyom? Meleged van-e, galambom? Alig-alig el a lany, alig-alig mozdul az ajka. Hincz Gyula rajza- Melegem, Fagy-apoka, melegem, batydka! Megszanta akkor a lanyt a Fagyapoka. Meleg bundaba takarta, pihetakaroba csavargatta. A mostoha kozben mar halotti torra keszult, lepenyt sutott, s rakialtott az urara:- Eredj, ven fajanko, temesd el a lanyodat! Ment az dreg az erdobe, ment a fenyofa tovebe - hat ott ul a lanya, pirosan, vidaman, cobolyprem bundaban, talpig ezustben, szinaranyban, mellette egy nagy-nagy kosar, ajandekkal szinig rakva. Megorult az dregember, szanra rakta a sok kincset. Szanra ultette a lanyat, felult maga is, hazahajtott. Suti a lepenyt a venasszony, a kutya meg rakezdi az asztal alatt:- Kaf, kaf! Jon az dregapo lanya, talpig ezustben, szinaranyban. A venasszony lanya meg nem kell senki-Alekszej Tolsztoj Fagy-apoka nek! Ledob neki egy lepenyt a mostoha.- Nem jol mondod! Azt ugasd: „Ferjhez megy a mostoha lanya, fold ala az ember lanya! Megette az eb a lepenyt, s rakezdte megint:- Kaf, kaf! Jon az dregapo lanya, talpig ezustben, szinaranyban, a venasszony lanya meg nem kell senkinek! A venasszony lepennyel etette, vegul kapta, eldongette, de a kutya egyre fujta. Hat egyszer csak - kapu nyikorgott, ajto csikorgott, belep a hazba az apoka lanya, talpig ezustben, szinaranyban. Ahanyat lep, annyit csillan. Kosarat hoznak mogdtte, hatalmas nagy kosarat. Belenezett a mostoha a kosarba - elall szeme-szaja.- Fogd be, ven fajanko, a masik lovat! Vidd ki az en lanyomat is, vidd ki az erdobe, fenyofa tovere... Felultette az apoka a mostoha lusta lanyat, kivitte az erdore, dreg fenyo tovebe, kiborftotta, otthagyta, s gyorsan hazahajtott. Ul a mostoha leanya, uldogel, didereg, kocognak a fogai. Fagy-apoka az erdoben tordeli az agat, fenyorol fenyore lepked, rengeti a fakat. Lekialt a venasszony lanyanak:- Meleged van-e, lanyom? Az igy felel:- Jaj, dehogy van! Megfagyok! Ne csikorgass, Fagy-apoka! Lejjebb ereszkedett Fagy-apoka, recsegtek a gallyak, ropogtak az agak.- Meleged van-e, lanyom, szepseges lanyom?- Jaj, lefagy a kezem-labam! Eredj innen, Fagy-apoka... Meg lejjebb ereszkedett Fagy-apoka, recsegtek az agak, ropogtak a gallyak.- Meleged van-e mar, lanyom, szepseges lanyom?- Jaj, mar jegge fagytam! Vessz el, pusztulj, atkozott Fagy! Megharagudott Fagy-apoka, kerekitett olyan fagyot, hogy a leany jegge fagyott. Alig virradt, a venasszony raparancsolt emberere:- Fogj be tustent, ven fajanko, hozd haza a lanyom, ezustben-aranyban... Befogott az dreg, hajtott az erdore. A kutya meg rakezdte az asztal alatt:- Kaf, kaf! Ferjhez megy az dregapo lanya, fold ala a mostoha lanya! Ledobott neki a mostoha egy pogacsat.- Nem jol mondod! Azt ugasd: „Jon az oregasszony lanya, talpig ezustben, szinaranyban...” De a kutya csak azt fujta:- Kaf, kaf! A lanyodat holtan hozzak, tarisznyaban zorgetik a csontjat... Megcsikordult a kapu, kifutott a mostoha edeslanyat fogadni. Ugrott a szanhoz, ahogy a gyekenyt felhajtotta, ott latta a lanyat holtan. Sirankozott, sopankodott, de mar minden hiaba volt. Rab Zsuzsa forditasa
