Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1996-02-07 / 6. szám

• Ifju Siito Bela: Tdriilkozotarto 1980-bol

Afestett, viragmintas butorok tortenete nem nyulik vissza tavoli idokbe. A magyar paraszthazakbol a muzeumok falai koze begyujtott festett asztalosbutorokon nem is igen talalni az 1700-asnal korabbi evszamot. A butorok viragozasa mar a kezdetektol, a kibontakoztatasatol fogva cehes tanultsagu mesterek dolga volt. Ez a korulmeny magyarazza, hogy az elsosorban az archaizmusokat kereso hazai neprajzi gyujtes sokaig csak kevesse ertekelte ezt a muveszetet. Viski Karoly, jeles neprajztudosunk azonban szembeszegult ezzel az egyoldalu felfogassal. 1934-ben, a magyar nepi kulturarol irott elso nagy, tudomanyos osszegezesben, A Magyarsag Neprajza II. koteteben azt mondja, hogy habar a festett butor ugy viszonylik a regihez (azaz a vesett diszu acsolt ladakhoz), mint a pasztori tulokmunka fesusmester, az ostorfonas a szfjgyarto munkajahoz..., megis figyelmet erdemel”. Viski szerint „a butorfestes egykori technikajat, dfszitmenyeit, szineit annyira asszimilaltuk, magyarra tettuk, mint talan egyetlen mas europai nep sem a magaet. Hfmzeseinken kivul alig van meg egy targycsoportunk, amelyben a magyar dfszftokedv es tehetseg olyan dusan »viragzott« volna ki, mint butorainkon”.

Viski valoban eles szemmel latta meg nepi festoasztalosaink kiemelkedo teljesftmenyet, meg ha a magyar butorfestok athasonito erejet a nemzetkozi anyag tuzetesebb felmereseinek es kozreadasanak ismereteben ma mar nem is valljuk annyira egyedulallonak. Megtalaljuk a szlovakoknal, morvaknal, lengyeleknel, ukranoknal is.

< Egyszinu vagy lekent butorokat rendeltek >

Viski meltato szavai azonban csak nagy sokara kezdtek hatni. Kozbejottek ugyanis a haborus evek, s mire az altala felvazolt ertekelesen felbuzdulva megkezdodott az idevago kutatas, mar igencsak megfogyatkoztak az olyan idos mesteremberek, akik valaha meg tulipanos kelengyesladakkal, viragdiszes tekakkal, rozsas nyoszolyakkal lattak el a parasztcsaladokat.

Sajnos, az alaposabb gyujtes kezdetekor altalaban mar az sem volt valami sok, amit ezek a mesterek - hosszas faggatasra - a fiatalkorukban folytatott, de mar re• Kozepjelzo margareta az 1852-ben mukddo Suto-elod, idos Suto Bela (1943) es ifju Siito Bela (1980) munkajarol

gen abbahagyott muveszi szakmajukrol fel tudtak idezni. Ezen aligha csodalkozhatunk. A festett viragozas ugyanis a varosokban, illetoleg a mezovarosokban mar a XIX. szazad derekan elvesztette parasztpolgari megrendeloit, mert azok a gazdasag es a tarsadalom atalakulasanak lenduletetol hajtva valtoztatni akartak lakasuk megszokott kepen is. Ujonnan teremtett otthonaikba mar egyszfnure lekent vagy erezett butorokat rendeltek, hogy azok latvanya hasonlftson az iparosok, kereskedok es hivatalnokok szobainak berendezesi targyaihoz. Tehat a fa sajat szinet es rajzolatat mutato, fenyezett butorok kellettek nekik is. A falusiak tobbsege - eliikon a paraszti sorban elo kisnemesseggel - ugyancsak rendre atpartolt az ilyen „ujmodi” butorokhoz.

Egyedul Erdelyben es szekelyfoldon el ma is az asztalosmestersegnek ez az aga. Vargyason, ebben a mult szazad vegere fdlottebb elszegenyedett kis szekelyfoldi faluban is lealdozoban volt a festett butorok divatja, amikor az 1895-ben szuletett Suto Bela kisgyermekfejjel megismerkedett a maga mestersegevel. Szamos uj tarsaval ellentetben azonban - akik kemeny inasevek soran, idegen kornyezetben tanultak ki az asztalossagot - ennek a formak es a szinek szepsegere oly erzekeny, erdeklodo legenykeknek masfele keretek kozt nyflt alkalma megbaratkozni a butorkeszftessel es butorfestessel.

Suto Bela, mondhatni, beleszuletett a festoasztalossagba: csaladjaban „fajrol fajra maradt a mesterseg”. Mar az is ritkasagszamba megy, hogy nem csupan az edesapa, Suto Lajos volt mestere a butorfestesnek, hanem azt tovabbadta gyermekeinek, unokainak is.

EEWETT