Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Izsák Norbert: Kádár János a Vatikánban
Kádár János a Vatikánban 73 zel mintegy a katolikus hetilap jelezte: a pápa jóváhagyta, hogy a katolikus klérus együttműködött, együttműködik a kommunista állammal. Amit persze a pápa nem mondott ki, az az, hogy „vonalas” püspökök kinevezésével jóváhagyta a modus vivendit, vagyis hogy a békepapság révén az egyház aktívan részt vett az állam politikai céljainak előmozdításában. Egy héttel későbbi, június 26-ai számában az Új Ember elfogódottan és lelkesen számolt be a Kádár és a pápa közötti találkozó nemzetközi visszhangjáról, amely még az éppen a Moszkvában a világ vallásainak békekonferenciáján (!) tartózkodó felelős szerkesztőig is eljutott. A lap úgy tudta, hogy a nemzetközi életben is példamutató, hogy „igenis, van rá lehetőség, van annak járható útja, hogy világnézeti és egyéb különbözőségeken felülemelkedve összefogottan szolgáljuk az emberi világ előbbrehaladásá- nak ügyét”.86 87 Ezen „előbbrehaladás” lényegéről ugyan mélyen hallgat az újság, ám azt nem felejti el közölni, hogy a magyar katolikusok főkülügyé- re, Várkonyi Imre prépost a pápát és Kádárt is úgy emlegeti, mint akik „az elmúlt évtizedek folyamán nemcsak nagy bölcsességről és bizalomról tettek tanúságot, hanem keresték azokat az utakat, amely utak és lehetőségek túl a magyar nép és benne a hívő emberek megnyugvásán egyben nemzetközi vonatkozásokban is szolgálták a megbékélés, a békés egymás mellett élés, a különböző népek jobb megértésének ügyét” (Túl azon, hogy a mondatnak ebben a formában nincs értelme, jelzi, mennyire semmitmondóan nyilatkozott meg a hivatalos katolikus hetilap). Várkonyi még diplomatikusan azt is hozzáfűzte, „kár lenne jóslásokba bocsátkozni”, milyen jövőbeli lépések várhatók. Mindenesetre „egy biztos, hogy ha továbbra is olyan jó szándékú és megértő emberek intézik egyrészt a magyar katolikus egyház, másrészt a Magyar Népköztársaság ügyeit, mint az eddig történt, akkor minden felmerülhető kérdés éppen úgy megoldható, mint ahogy az eddigi kérdéseket közös jóakarattal és megértéssel lehetett megoldani”. Az Új Ember pedig akképpen igyekezett - stilisztikailag talán kissé slamposan - eligazítani az olvasóit, hogy közölte: „a Rómában elhangzott szavak mögött ott van a tovább élő és fejlődő valóság is”, bizonyítékként pedig Kádár Jánosnak a június 13-i, Lékai László bíborossal, Ijjas József kalocsai érsekkel és Cserháti József pécsi püspökkel az ÁEH-ban való „szívélyes légkörű” találkozóját hozta fel. Az esetleges problémákról csak szőrmentén tájékoztatott a katolikus hetilap. E tekintetben megelégedett Kádár szűkszavú utalásával: „Persze a tárgyalásokon néha bonyolult kérdések kerülnek szóba, sokáig tart a tárgyalás, lassan születik meg a megegyezés.” A Krimi a javából című cikk szerzője - arra a katolikusellenes híresztelésre reagálva, miszerint VI. Pál pápa nem az igazi pápa - már Kádár Jánosnak a római Grand Hotelben elhangzott szavait jócskán túldimenzionálva, azokat igazodási pontként és „előbbre vivő realitásként” idézte: „a pápa és a Vatikán szavára többen hallgatnak, mint ahány állampolgára van a Vatikánnak”. 86 Távolabbra kell előrenéznünk. In: Új Ember, 1977. június 26.1. p. 87 MAGYAR Ferenc: Krimi a javából. In: Új Ember, 1977. július 3. 2. p.
