Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Izsák Norbert: Kádár János a Vatikánban
Kádár János a Vatikánban 69 arcú Carter látható, amint öklét rázva kiabál - őt egyetlen egy angyal hallgatja, pontosabban fintorogva nyelvet ölt rá.?6 Később a lap összefoglalja Kádár olaszországi útjának olasz sajtóhoza- dékát. „Minden tudósítás és kommentár méltatta azt a tényt, hogy a hatalmon lévő kommunista párt első titkára első alkalommal találkozott a katolikus egyház fejével.” A magyar-vatikáni kapcsolatok további javulását jelentheti, hogy kétszer negyed kolumnában számol be a Népszabadság Lefebvre csődje címmel a Rómától eltévelyedett, a pápa tekintélyét tagadó katolikus püspökről.^ Beszámol - Kádár korábbi kijelentését mintegy alátámasztandó -, hogy a katolikus egyháznak 400 ezer papja és szerzetese és egymillió apácája van (?), jelezve, hogy költségvetése, emberi erőforrás-állománya és politikai súlya többszörösen meghaladja a 0,44 km2-en élő ezer emberét. Marcell Lefébvre-t a sorok között kritizálja anyagi lehetőségeiért, és „hírhedt figuraként” utal rá. Márcsak azért is, mert Lefebvre nem fogadja el a második vatikáni zsinat újításait, márpedig a zsinaton az egyház „elhatárolta magát a hidegháborús korszak harcos antikommunizmusától”, és „előkészítette a párbeszédet a szocialista országokkal”. „Emellett a zsinaton kritikus megjegyzések sora hangzott el a tőkés rendszerről és a gyarmatosításról.” Akkoriban Lefebvre szemben állt minden újítással. Érthető - írja a Népszabadság -, mivel Lefebvre „a papneveldében fasisztoid monarchista szervezet tagja volt”. Azt is megtudhatja az olvasó, hogy „1962-ben két ok vezetett távozásához Afrikából: tiltakozása a néger papok növekvő szerepe ellen és szoros kapcsolata az OAS terroristáival”. Lefébvre-t idézi a Nép- szabadság: ,Л zsinat utáni egyház házasságtörő viszonyra lépett a francia forradalommal, a marxizmussal és a kommunizmussal.” „És ez természetesen olyan súlyos vád, mint a másik, amely szerint »a mai mise, a mai szentségek, fattyúk«.” Ezzel a Népszabadság tulajdonképpen megvédi a misét, a szentségeket és az egyházat! A szerző Vajda Péter azért ideológiailag is megvédi magát, amikor J. Ardatovszkijnak a Novoje Vremjában megjelent tanulmányából idéz: „XXIII. János és VI. Pál pontifikátusa következetességet mutat a békéért és a nemzetközi feszültség enyhítéséért vívott harc kérdéseiben.” Az is az ideológiai küzdelmet erősíti, hogy Vajda Mindszenty nézeteit Lefebvre-éihez hasonlítja, majd úgy utal a korábban bebörtönzött magyar bíborosra, mint aki „nem tudta megakadályozni a normális kapcsolatok fokozatos kialakulását az állam és a magyar katolikus egyház között”. Szerencsére azonban „ebben a normalizálásban érdemeket szerzett, történelmi felelősségtudatról tett tanúságot a Magyar Népköztársaság iránti lojalitást választó s az országépítés ügyét segíteni akaró katolikus papság is”. Akkoriban nem gyakran kaptak ilyen dicséreteket a Népszabadság hasábjain a papok. Természetesen szigorúan azokról a papokról van szó, akik nem követték Mindszenty „tévelygéseit”. Vajda hosszasan ecseteli azt is, hogy Franciaországban több millió katolikus hívő szavaz a kommunistákra és a szocialistákra, a társadalom 77 százaléka gondolja úgy, hogy a jó katolikus támogathatja a szocialista társadalom megvalósulását. Mindennek summájaként kiderül, Lefebvre azért haragszik a Vatikánra, mert az realista politikát folytat. Végezetül a szerző 7 7f> Népszabadság, 1977. június 11. 9. p. Népszabadság, 1977. június 15.4-5. p.
