Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 4. szám - RECENZIÓK - Hamerli Petra: Tóth Tamás: A Pápai Magyar Intézet, Róma
Recenziók 155 eredménye volt, amit Tóth Tamás részletesen az olvasó elé tár. Az 1956-os forradalom hatására a kommunisták elmenekültek az épületből, így az egy időre teljes egészében a Pápai Magyar Intézet felügyelete alá került. A kormányzat csak egy évvel később tudta visszavenni a palota akadémiai részét, amely az egyház felügyelete alatt otthont adott a tanulmányaikat az olasz állam jóváhagyásával Rómában folytató, 1956-os menekült diákoknak. A visszavételt követően, 1957-ben a tanulók a Via dei Cestari 34. szám alatt kialakított diákkollégiumba költöztek át, amelyet a PMI vezetői adományokból hoztak létre. Az egyház és az állam közötti harc ismét kiújult a palota falain belül, és az 1957-et követő néhány esztendőben nem érkezhettek új ösztöndíjasok a PMI-be, így a megüresedett helyeken főként emigrációba kényszerült papok találtak otthonra. Tóth Tamás az intézet lakói közül ebből az időszakból Prokop Péter kalocsai főegyházmegyés pap festőművészt, valamint a győri egyházmegyés Zágon Józsefet emeli ki. Utóbbi 1953-ban a PMI vezetője lett, régens ad interim címmel, mivel a rektori kinevezéshez - tekintve, hogy Mindszenty József bíboros (herceg)prímás 1949-től börtönben volt - hiányzott a prímási felteijesztés. (35-49. p.) 1964. szeptember 15-én az új keleti politikát - „Ostpolitik” - alkalmazó Szentszék és a Vatikánnal való viszony normalizálására ugyancsak hajlandó Kádár-kormány között részleges megállapodás jött létre, amely modus vi vendit jelentett a pápai állam és a szocialista magyar kormány között. Ez lehetővé tette a Pápai Magyar Intézet helyzetének helyreállítását is, amely kompromisszumok eredményeként ment végbe, ugyanis az addigi lakóknak el kellett hagyniuk az intézetet, a rektor kinevezéséhez pedig a kormány előzetes hozzájárulása is szükségessé vált, viszont cserébe az állam biztosította, hogy újból érkezhessenek ösztöndíjasok a PMI-be, és 1979-ben az intézmény felújítására is sor került. (51-59. p.) Ahogyan a szerző fogalmaz, „ezeket az éveket az állami Akadémia és az egyházi Intézet közti rendezett, diplomatikus, mégis távolságtartó kapcsolat jellemezte.” (61. p.) Tóth Tamás szót ejtett arról is, hogy ebben az időszakban a rektorok és az ösztöndíjasok között beszervezett ügynökök is voltak, ami miatt a Szentszék folyamatosan figyelemmel kísérte az intézet tevékenységét, azonban nem kezeli hangsúlyosan ezt a kérdést. A PMI működésének középpontjában ugyanis ezekben az esztendőkben is a papi tanulmányok álltak, nem pedig az ügynökkérdés. (61-62. p.) A rendszerváltozás Ternyák Csaba győri egyházmegyés pap, a jelenlegi egri érsek rektori megbízatásának idejére esett, aki 1988-ban került a Pápai Magyar Intézet élére. A politikai változások kedvezően érintették a PMI helyzetét is, és hozzájárultak ahhoz, hogy napjainkban az intézmény virágzóan működjön, a Szentszék legmagasabb méltóságait is falai közt fogadva. 2013. október 21-én nemzetközi megállapodás szabályozta a PMI jogait, amely végeredményben az intézmény önállóságát állította helyre. 1989-től kezdve ismét tömegesen érkeznek az intézetbe az ösztöndíjasok is, akiknek feladatairól a szerző ugyancsak képet ad a kötetben. A papi ösztöndíjasok többsége a Rómában található pápai egyetemeken folytat licencia tanulmányokat, ritkábban doktori képzést. (67-79. P-) A Pápai Magyar Intézet részletes, főleg elsődleges forrásokon alapuló bemutatásán túl Tóth Tamás látványos képanyaggal is gazdagította munkáját. Az 59 fényképnek köszönhetően - amelyek jegyzéke a könyv végén is megtalálható - nemcsak az impozáns intézmény falai mögé nyerhetnek
