Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Izsák Norbert: Kádár János a Vatikánban

Kádár János a Vatikánban

61

A részleges megállapodást a Vatikánnal 1964. szeptember 15-én írták alá.34 Mintegy 32 tárgyalás után, de a magyar állam mégiscsak „kiegyezett” a Szentszékkel.35 Ez a maga korlátáival együtt forradalmi lépés volt, hiszen Moszkva a második világháború óta először engedte meg, hogy egy az érdekszférájába tartozó állam megállapodást kössön a Vatikánnal, arról már nem is szólva, hogy az egyházi állam először ült tárgyalóasztalhoz egy kommunista kormánnyal.36 A megállapodás eredményeként Kádáréknak sikerült elérniük, hogy a kinevezendő új püspökök esküt tegyenek a magyar állam alkotmányának tiszteletben tartására.

Magyarország és a Szentszék közötti kapcsolatok, 1964—1989

Az állami egyházpolitika (legalábbis a katolikus egyházzal szemben) 1964- ben megváltozott.37 Balogh Margit szerint a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) az 1960-as évek második felétől már nem ellenségként kezelte az egyházakat, ezért cserébe az egyházak „hozzájárultak a tömegek komfortérzéséhez”, miszerint „a szocialista társadalomban vallásos emberként is lehet boldogulni”^8 A kádári egyházpolitika pragmatikus lett: „amíg az egyház létezik, fel kell használni” - szólt az új alaptétel. A détente jeleként az egyházi közösségek például karitatív munkát is végezhettek, a külpolitika terén pedig bekapcsolódhattak az úgynevezett békemunkába.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az állam ne igyekezett volna rövid pórázon tartani az egyházakat. A kádári egyházpolitika része volt, hogy az Állami Egyházügyi Hivatalnak (ÁEH) minden megyei tanácsnál volt egyházügyi megbízottja, és általánosságban elmondható, hogy az egyházi élet szigorúan ellenőrzött volt.34 Mindebből Adriányi Gábor arra a következtetésre jutott, hogy 1965-ben Casaroli túlságosan puhányan tárgyalt, a Vatikán keleti politikája pedig „a papok és a püspökök között szedte áldozatait”.^ 34 35 * 37 * * 40

34 Adriányi Gábor: A katolikus egyház története a XX. században Kelet-, Közép-kelet és Dél-Európában. Bp., 2005. (továbbiakban: Adriányi, 2005.) 191. p.

35 Ez azért is érdekes, mert sokan úgy gondolják, hogy az 1950-es évek végével lezárult az egyházüldözés. Mégis, i960 novembere és 1961 februárja között több száz vallásos ember, részben papok ellen indult eljárás, közel száz személyt le is tartóztattak (ld. „Fekete Hollók”). 1964-ben, a látványos „enyhülés” idején pedig újabb 18 papot és szerzetest tartóztattak le. 1963 és 72 között hét papi per volt, amelyek során harminc embert ítéltek el.

36 Balogh Margit: Egyház és egyházpolitika a Kádár-korszakban. In: Eszmélet, 1997. 34. sz. 69-79. P- (továbbiakban: Balogh, 1997.); András, 1977. 67. p. A megállapodás komolyságát jelzi, hogy a nyilvánosságra nem hozott egyik pont szerint a Szentszék belenyugodott abba, hogy csak a magyar állam előzetes hozzájárulásával nevez ki valakit egyházi méltóságba.

37 Balogh, 1997. A változást elsősorban a katolikus egyházzal kapcsolatosan kell érteni. Az Állami Egyházügyi Hivatal jelentéseiben arról olvasni már az 1950-es években is, hogy a protestáns egyházak példamutató partnerek. A zökkenőmentes kapcsolatot megalapozta a „keskeny út”, a „szolgálat” és a „diakónia” teológiája is.

38 Balogh, 1997.

35 Balogh, 1997.

40 Adriányi, 2004.66-67. p-