Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - DOKUMENTUMOK - Oláh Tamás: Egy érsekújvári református gyülekezeti forrás 1640-ből

Egy érsekújvári református gyülekezeti forrás 1640-ből

131

bergben jelent meg Rhetoricája harmadik kiadása, ezt követően személyéről írott források már nem ismertek. Halála pontos éve ismeretlen.5

Az 1637/1638. évi országgyűlésre készült, a protestánsok vallási sérelmeiről szóló jegyzék szerint az 1630-as években erősödött az alsómagyarországi reformátusok üldözése, több helyen, mint a Bars vármegyei Szemléren, Garamszentgyörgyön, Nagysallón, Fámádon, Ölveden elűzték a református lelkészt, a Pozsony vármegyei Nagyszombatban megakadályozták az országgyűlés által engedélyezett templom felépítését, a Nyitra vármegyei Komjátiban gróf Pálffy Katalin elvette templomukat és elűzte prédikátorukat. Komárom vármegyében pl. Literáti Tamás érseki provizor több református lelkészt elűzött a lakosság akarata ellenére, közöttük név nélkül említették az érsekújvárit is, aki lehetséges, hogy Pécselyi Király Imrével volt azonos.6

Mindezek fényében lehet érdekes a most bemutatásra kerülő forrás, amely szerint ez a nagyhírű gyülekezet 1640-re súlyos anyagi nehézségekkel küszködött, létalapja került veszélybe, lelkészük nem volt, mivel szeretett prédikátoruk, Pécselyi Király Imre, úgy tűnik, már nem szolgált közöttük, ami a fenti országgyűlési gravamennel egybecseng. Mindezek miatt a helyőrségi gyülekezet segélykérelemmel fordult 1640-ben Felső- és Alsó- Magyarország, valamint az ellenséges Török Birodalom érdekszférájához tartozó Erdély rendjeihez, amelynek fennmaradt egy példánya Zemplén vármegye 17. századi közgyűlési iratai között. A segélykérelemből az is kiderül, hogy követeik, Eölvedy Pál és Zoltay Miklós gróf Esterházy Miklós nádor és gróf erdődi Pálffy István érsekújvári („dunáninenni” kerületi és bányavidéki végvidéki) főkapitány/főgenerális (1626-1644), császári generális, Samarjai Máté János felső-dunamelléki református püspök pátensével, valamint a gyülekezet megbízólevelével járták segélygyűjtő útjukat, ami a koraújkori egyházsegélyezés közigazgatási eljárási rendjébe is bepillantást enged. Az irat jelentősége az egyházközségi-történeti szempontokon túl abban rejlik, hogy név nélkül ugyan, de említést tesznek benne Pécselyi Király Imréről, amely az eddig ismert egyik utolsó irat lehet életére vonatkozóan. Életrajzírója, Vasáry Dániel 1907-ben éppen a róla szóló források eltűnése miatt, hozzávetőlegesen határozta meg és tette néhány évvel 1639 utánra halála időpontját, helyét pedig feltételesen Érsekújvárra. E levélben az alábbi részlet vonatkozik rá:

„Több fogyatkozásink között szomorodott szívvel detegalhattiok (detegál- felemleget - O. T.) ezt is Nagyságtok és kegyelmeteknek, hogy ennek

előtte tudós fő Academicus Praedicatort tartottunk. Másikát ennek

5 Ld.: Debreczeni Ember, 2009.394., 397., 732. p.; Thury, 1998.147., 157., 208., 251., 268., 338-340., 346., 405-406., 410., 414-415., 426-427., 489-490., 495-496., 514-515. p.; Pécselyi Király Imre. In: ZOVÁNY1 JENŐ: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk.: Ladányi Sándor. Bp., 1977. (3. jav. kiad.) Online: Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, Elektronikus Könyvtár: digit.drk.hu - 2017. november, (továbbiakban: ZovÁNYI, 1977.); ZovÁNYl, 2004. 230. p.; Vasáry Dániel: Péczeli Király Imre élete és énekei. Esztergom, 1907. 4-17. p.

6 Thury, 1998. 490-500. p.; Zsilinszky Mihály: Az 1637/8-ki pozsonyi országgyűlés történetéhez. Bp., 1885. (Értekezések a történelmi tudományok köréből. XII. köt. III. sz.) (továbbiakban: ZSILINSZKY, 1885.) 24-24. p.