Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Karlinszky Balázs: „Nyilvántartva.” A veszprémi püspöki palota munkatársai a jelentések tükrében 1957 tavaszán

92

Egyháztörténeti Szemle XVIII/4 (2017)

tudomása volt arról, hogy az egyházügyi hivatal részéről felmerült esetleges aulai szerepvállalása. Egyébként „darabos”, a papság számára unszimpati- kus személyként jellemezte, akinek az állambiztonságnál szolgáló rokonai révén erősödtek meg kapcsolatai a békemozgalommal.* 60 Fonyódi Vilmos paloznaki plébánost61 a főpásztor bizalmát élvező, kifogástalan életű és jellemű, a liturgiában és a kánonjogban különös tehetséggel bíró papként jellemezte. A politikától Boros elmondása szerint távol tartotta magát, és fogást rajta magánéleti hibák miatt nem lehetett találni.62 63 * 65 Fonyódi és Pintér Sándor balatonalmádi plébános^ kapcsán is említést nyert, hogy mindketten jól gazdálkodnak, ügyesen intézték anyagi ügyeiket. Pintér kapcsán az ügynök jó modorára és a népi szervekkel való könnyű kapcsolatteremtő képességére hívta fel a figyelmet.6«

Az ügynök az eddigiekhez hasonló terjedelmű, alig egy oldalas jelelemzést készített Klempa Sándor Károlyról is. A leírtak szerint nem volt tudomása a korábbi premontrei szerzetes 1954. évi letartóztatásának okáról. Sima modorú, alapos felkészültségű, alázatos természetű személyként festette le. Bár a június elsején kelt ügynöki beszámoló szerint folyamatban volt irodaigazgatói kinevezése (lásd a következő alfejezet!), fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az érvényben lévő kánonjogi szabályozás szerint szekularizált szerzetes nem lehet az aula tagja.6s

A rendkívül részletes, páratlanul értékes „Boros”-féle beszámolók mellett az egyházügyi hivatal két további jelentéstevő véleményét kérte ki a veszprémi aulai kinevezésekkel kapcsolatban. Az egyelőre nem azonosított

monográfiájában sem szerepel. MÉSZÁROS Gyula: Forradalom és szabadságharc Veszprémben 1956. Tények, dokumentumok, visszaemlékezések. Veszprém, 2001.

60 ÁBTL. 3.1.2. M-16855. 78. p.

61 Fonyódi Vilmos (1915-1995): 1939-ben szentelték a veszprémi egyházmegye papjává. 1941 és 1949 között bakonyjákói plébános, majd néhány évig káplán; 1953 és 1961 között paloznaki (csopaki) plébános, ezt követően püspöki számvevő volt 1966-ig. 1966 és 1985 között keszthelyi plébános, 1969-től kanonok, 1970-től a Balaton egyik püspöki biztosa lett. PFEIFFER, 1987.100-101. p.

62 ÁBTL. 3.1.2. M-16855.107. p.; ill. Pfeiffer, 1987.100-101. p. A közkeletű vélekedés szerint békepappá valaki meggyőződésből, karriervágyból (egyházi rangok, vagyonszerzés) vagy zsarolás nyomán lehetett. Utóbbi alapja a bármely irányultságú aktív szexuális élet vagy az állambiztonság tudomására jutott, akár utólag bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek — például „deviza rejtegetés” — lehettek.

63 Pintér Sándor (1910-1987): 1934-ben lett a veszprémi egyházmegye felszentelt papja. 1936-tól haláláig (!) Balatonalmádi plébánosa. 1944-ben doktorált. Pfeiffer, 1987. 842. p.

6« ÁBTL. 3.1.2. M-16855.108.; ill.: Pfeiffer, 1987.842. p.

65 ÁBTL. 3.1.2. M-16855. 80. p.; Kánonjogi kódex X. Pius pápa parancsára összeállítva, XV. Benedek pápa engedélyével kihirdetve előszóval, a források jegyzékével, név- és tárgymutatóval ellátva Gasparri Péter bíboros által. Kézirat gyanánt. (Továbbiakban: CIC) 642. kán. 1. ,A világba visszatérő bármely fogadalmas, bár a 641. kán. szabályai szerint gyakorolhatja a szent rendeket, mégis tilos az ő számára a Szentszék új és különleges engedélye nélkül: [...] 3. Bármily hivatal vagy tisztség a püspöki Kúriákban és a férfi vagy női szerzetes házakban, mégha egyházmegyei kongregációkról volna is szó.”