Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában

A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában 33 hadat üzent a klerikális mozgalomnak az egész magyar protestantizmus nevében (ez utóbbiba az unitáriusokat is beleértette). Sztehlo nézete sze­rint immár nem lehet többet „vallásfilozófiai” érvekkel megakadályozni az uniót. Felfogása szerint ugyanis maga Jézus harcolt az akkori hit „avult dogmái ellen”, a reformáció pedig megörökölte tőle, Sztehlo kortársainak pedig már csupán folytatnia kell mindezt. A dogmáknak tehát nem kellene olyan nagy fontosságot tulajdonítani. A Dávid Ferenc Egylet titkárának az előadás nyomán megfogalmazott lelkes felszólítása összefoglalta Sztehlo mondandóját: „alkossuk meg az Uniót, azt az Uniót, melynek zászlajára Jézus, Luther, Kálvin, Dávid Ferencz neve van írva, a lelkiismeret-szabad- ságért és a hitért való küzdelemre egyesülve.”119 Sztehlo később még radi­kálisabban nyilatkozott a keresztyén dogmákkal kapcsolatosan. A protes­táns ifjúságnak egyenesen azt javasolta, hogy ne foglalkozzanak velük, ne gondolkodjanak sokat ezeken a kérdéseken, sokkal inkább a szeretettel törődjenek. Ugyanekkor pedig éppenséggel a szemében a merev dogma- tizmust megtestesítő katolicizmussal szembeni összefogásra szólította fel a jövő protestáns vezetőit.120 Nagyon érdekes, hogy ekkor már Sztehlo ki­mondta, hogy valójában minden felekezeti mozgalommal elvi alapon szem­ben áll, mivel azok a türelmetlenség csíráját hordják magukban. Éppen ezért a felekezeti elfogultságot leginkább képviselő katolikus egyház és annak egyre felerősödő politikai és társadalmi mozgalmai jelentették a szemében a legnagyobb veszélyt.121 Egyáltalán nem meglepő módon Hamar István, a volt edinburgh-i pe­regrinus, a pozitív teológiai irányzat híve nagyon helytelenítette, hogy Sztehlo érvelésében a „vallásfilozófiai” érvekkel is előhozakodott. Sztehlo ugyanis - ahogyan ezt más írásaiban jóval bővebben kifejtette - a protes­tantizmus szellemének lényegét a szabad véleménynyilvánítás, a lelkiisme­reti szabadság kiteljesedésében, teológiai értelemben pedig a dogmáktól, a kötelező hitelvektől való megszabadulásban látta.122 123 * * Ébben természetesen nem volt egyedül, jó néhány, ekkoriban főleg világi képviselője a protestáns egyházaknak osztozott ebben a felfogásában. Itt említhetjük talán Tisza Istvánt is, aki többször adott hangot a kötelező érvényű dogmák elleni elvi fenntartásainak.11^ Ez a felfogás azonban a konzervatívabb teológiai iskolák híveit érthető módon aggasztotta, és még akkor is hangoztatták ellenvéle­ményeiket, amikor egyébként - mint esetünkben Hamar István Sztehlo antiklerikális nézeteivel - a nagyobb kérdésekben egyetértettek. Egyáltalán nem meglepő az sem, hogy Ferenczy Gyula az ortodox Koncz Sándor ter­minológiája szerint „egyházias kálvinizmus” által uralt tiszántúli közegben nem tehetett mást,121* mint a protestáns uniónak szervezeti és egyházpoliti­119 ÚJVÁRI LÁSZLÓ: Protestáns Unió. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910. 5. sz. 69. p. 120 Sztehlo Kornél: Tömörüljünk! Szózat a protestáns ifjúsághoz! In: Sztehlo Kornél felolvasásai. VTI-IX. Bp., 1911. 27. p. 121 Uo. 28-29. p. 122 Sztehlo KORNÉL: Modernismus és Protestantismus. In: Sztehlo Kornél felolvasásai I—II. h. n., 1909. 7-26. p. 123 Hatos Pál: A magyar protestantizmus eszmei fordulata Tisza Istvántól Ravasz Lászlóig. In: Múltunk, 2005.1. sz. 97-98. p. 129 KONCZ, 1942.118-120. p.

Next

/
Thumbnails
Contents