Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hantos-Varga Márta: Kísértő téveszme vagy kreatív megoldás? Katolikusok és baloldaliak összefogásának igénye az 1930-as évek elején Magyarországon és Franciaországban
Katolikusok és baloldaliak összefogásának igénye az 1930-as évek elején 99 éleslátása meghökkentő, érv- és vitakultúrája elegáns, útkereső jó szándéka tiszteletet kelt, megoldási javaslata feltűnő. „Lehet, hogy az orosz bolsevizmus nem nacionálszocializmus, ahogy Trocki csúfolja, de mindenesetre rabszolgatartás, kezessége nélkül annak, hogy valaha emberi méltóság foghasson belőle kinőni. A szociáldemokrácia elbukott, a polgári demokrácia pedig, a nemzetekhez való lekötöttsége miatt, el sem tudott jutni az egyetemességhez. Egy nemzetközi szervezet van már csak, mely mint emberségesen emberiségi, még bírja magát, s ez az Egyház. Hogy meddig, az nemcsak a körülményeken áll, de fölkentjeinek hivatottságán is”- jegyzi meg első fejtegetésében. Ignotus nem csupán jól diagnosztizálja a kontinens tényleges politikai állapotát (a sokak szemét felnyitó 1936-os nagy perek előtti Szovjetunió igazi arcát, az egyes államok belpolitikai törésvonalait, a német és osztrák szociáldemokrata pártok betiltásának következményeit, a parlamentáris demokráciák fragmentálódását, illetve lanyhasággal felérő európai erőegyensúly-politikáját), hanem a folyamatokat - az utókor felől nézve - jó érzékkel elemzi is. Visszatérően ismételt indítványát, az általános „hatal- maskodással” szemben a katolikus egyház és a liberalizmus egymásra találását, mely utóbbihoz az író a „demokrata szocializmus” ügyét is hozzákapcsolta, minden oldalon értetlenség fogadta. A fogalmak eltérő jelentéstartalma folytán a beszédszintek nem találkoztak. Ugyanazon szavak (liberalizmus, szocializmus, demokrácia, katolicizmus) a különböző eszmecsaládok mellett elkötelezett olvasókban eltérő értelmi és érzelmi asszociációkat keltettek. 1934 májusában Ignotus vélhetően sokkolóan és szinte prófétikusan állítja: „Mikor a szájakat ököllel tömik be s a mellekre ráütnek, akkor az Egyháznak az ő lelki szerszámaival semmi kilátása, hogy a versenyt állhassa. De ha tud az az edény lenni, mely a másfél század óta jobbhoz szokott műveltek aláztatását, dühét, kétségbeesését felfogja, s elébb ellentállássá, majd cselekvéssé teszi át, akkor megint az lehet, ami volt: vezére annak, amiért egyedül érdemes élni.”* 11 Ignotus elsősorban nem kiteijedt, bürokratikus intézményként, hanem morális tekintélyként, a humánum és az igazságosság őrzőjeként definiálta a katolikus egyházat, s bármily különös, teológiai szemmel, mégpedig „küldetése” felől közelítette meg: mindegyik eszmefuttatásában emlékeztetett annak „legbelső rendeltetésére”.12 A cikkekhez hozzászólók közül a (racionalista) küzdőtársak viszont a szervezet működését, a múlt vagy a jelen nyilvánvaló hibáit panaszolták fel, s mintha elsiklottak volna afölött, hogy a bírálatuk alá vont gondolatsor nem kerülte meg a realitást, hisz írójuk nem feledte sem az inkvizíció korát, e „lázállapotot”, sem az Egyháznak egyes konkordátumokban megtestesülő modern kori „taktikai lépéseit”. A (reform)katolikus recenzor pedig, 1934. április 29. 5. p. (Továbbiakat ld. alább.) 1933-tól a napilap főszerkesztői tisztét a jogtanár és ügyvéd Friedmann Ernő (1883-1944) látta el. 11 IGNOTUS: Még egy szó a Huxley-esetről. In: Magyar Hírlap, 1934. május 5. 5. p. 12 IGNOTUS: Liberál-katolicizmus. In: Magyar Hírlap, 1934. június 17. 5. p.
