Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kasznár Attila: A taoizmus szerepe a kínai politikai kultúrában
28 Egyháztörténeti Szemle XVIH/3 (2017) nak érdekében, akkor látni kell, hogy a tényleges cél a társadalmi és kormányzati harmónia biztosítása az ellentétpárok felhasználásának módszerével. Még egy további - a kínai történelem, társadalomszerveződés és külpolitika szempontjából rendkívüli fontosságú - gondolatot szükséges kiemelni: „A nagy országnak nem szabad többet kívánnia, mint hogy egyesítve (további népeket) megszaporítsa lakosságát; a kis fejedelemségnek pedig nem szabad többet kívánnia, mint hogy csatlakozván (egy nagy fejedelemséghez) foglalkoztatni tudja (sűrű) lakosságát.” (Daodejing LXI.) A taoista gondolkodással összefüggésben általánosan megtett következtetés, hogy az a szervezett társadalom ellen íródott filozófia, azonban, mint az a fentiekből is levezethető, a totális hatalmat gyakorló uralkodó osztály kiépítését szolgáló kiegészítő ideológiaként legalább annyi joggal lehet nevezni. Összefoglalás Amint az kifejtésre került, a taoizmus nem csak egy a spirituális keret feltételeket megteremtő, mintegy másodlagos vallási szegmensként jelentkezik a bölcseleti vallási rendszer vezérelte kultúrákban, hanem gyakorlatilag ellenpontot jelent, amely az egyensúly biztosításával megteremti a lehetőséget a stabil kormányzati hatalom kiépítésére. Az a lelki többlet, amit a taoizmus nyújt, megadja az egyén számára az ész, a racionális gondolkodás útján túl az érzelmek uralta szellem, az érző ember létének megélési lehetőségét. Ennek eredményeként a szigorú, mindennapi együttélési normákat lefektető konfucianizmus uralta társadalomban mintegy megteremtődik annak a lehetősége, hogy az egyén lelki épülése is biztosított legyen. Általánosságban megállapítható, hogy a konfuciánus, közösség orientálta kínai világban, klasszikusan a taoizmus jelenti az individualista megnyilvánulások színterét, ahol az egyén bizonyos - a mindennapi társas léten túlmutató — dimenziókban megtalálhatja önmagát. A két vallási irányzat szinkretizmusa az, amely alapvetően megteremti a lehetőséget arra, hogy a bölcseleti vallási rendszerben élő emberek megtalálják a pontos helyüket és szerepüket az emberi társadalomban ugyanúgy, mint a természet, az univerzum egészében. Amint azt már Douglas Harding is kifejtette közismert művében: „A konfucianizmus jelszava a kötelesség, a taoizmus jelmondata pedig: csak hagyjunk mindent menni a maga útján! Azt mondhatjuk tehát, hogy e vallások szöges ellentétei egymásnak. De talán közelebb járunk az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk, hogy tökéletesen kiegyensúlyozzák és kiegészítik egymást, egyetlen vallás két felekén.”« A bölcseleti vallási rendszerre ugyan nem lehet azt mondani, hogy tökéletes hátteret biztosít a mindenkori politikai hatalom gyakorlói számára uralmuk mind stabilabb fenntartásához, azonban annak a ténye, hogy az adott kultúra alapvető mozgatója jin és jang kettősségének figyelembe ■5 Harding, 2008. 96. p.
