Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - TANULMÁNY - Rajki Zoltán: A történelmi egyházak és az újprotestáns entitások kapcsolata Magyarországon a 19–20. században
A történelmi egyházak és az újprotestáns entitások kapcsolata 5 zak korábbi térhódítása inkább köthető uralkodói, földesúri vagy magiszt- rátusi döntéshez, mint a hívek szabad akaratából történő csatlakozásának. A 16-18. században azonban gyakoribbá vált az a jelenség, hogy közösségek, népcsoportok, ellenállva a Habsburg-uralkodók katolizálási vagy vallási unióra való törekvésének, ragaszkodtak ősi hitükhöz. Az egyházak évtizedek vagy akár évszázadok óta hitteijesztő tevékenységet nem végeztek. Híveik az egyházba lényegében beleszületés által kerültek be. Az egyházuk iránti „pénzügyi kötelezettségeiket” is törvényileg írták elő. Az egyházi adót hatósági kényszerrel is beszedhették, ezért a papok/lelkészek nem voltak rákényszerítve a híveik lelkigondozására. Az áttéréseket és a vegyes vallású házasságokból születendő gyermekek vallását is szigorúan szabályozták. Az esetlegesen „lábukkal szavazó hívek” számára ugyanis az állami anyakönyvezés és polgári esküvő hiányában törvényi előírás volt a formális egyházi szertartások elvégeztetése. Érdekes, hogy szervezett módon elsőként az államhatalmi szervek reagáltak a magyar vallási élet új jelenségével kapcsolatosan. Az abszolutisztikusán működő államszervezet egy posztfeudalista társadalomban érhető módon igyekezett védeni a vele szorosan egybefonódott egyházak monopolhelyzetét (elsősorban a katolikus és a protestáns egyházakét), és még ilyen kicsiny formában sem tolerálta egy demokratiku-san működő, az emberek és a közösség szabad akaratára épülő, látensen a „szabad vallási piac” elveit valló entitások létét. A hatóság ezért eljárásokat indított ellenük. Letartóztatásokra került sor. így 1852-ben a nazarénus gyülekezet jelentősebb tagjait börtönbüntetésre ítélték, és hitoktatáson kellett részt venniük. Eredménytelenül, mert a „büntetés végrehajtására” kirendelt pappal szüntelenül vitatkoztak, akik meglepve tapasztalták bibliai és dogmatikai jártasságukat.« Az államhatalom 1854-ben ezért a kérdés megoldását az egyházakra bízta, és megoldásként a nép templomi és istentiszteleti oktatását javasolta.* 10 Az elhanyagolható létszámuk miatt az 1850-es évek közepéig ritkán kerültek összeütközésbe a történelmi egyházakkal. Az újprotestáns egyházak hitgyakorlata, amely során elvetették a gyermekkeresztséget, és nem vették igénybe az egyház (ahová csak névlegesen tartoztak) szolgálatát házasságkötéskor és temetéskor, maga után vonta a konfliktusokat a polgári házasság, illetve az állami anyakönyvezés 1894-ben történő bevezetéséig a történelmi egyházakkal és a hatóságokkal. E törvények életbelépéséig eleinte elszórtan, de a nazarénusok és a baptisták számának emelkedésével egyre gyakrabban erőszakosan, a karhatalom igénybe vételével keresztelték meg a történelmi egyházak lelkészei a nazarénus/baptista gyermekeket. Az első általunk ismert összeütközésre 1844-ben került sor Zala megyében.11 A nazarénusok katolikus egyházról alkotott képét jól tükrözi Pest városi kapitányságnak 1850. április 20-i jelentése, amely szerint a nazarénusok a katolikus hitet hamis vallásnak tartották, és úgy vélték, hogy minden katolikus elkárhozik. Bátran hirdették, hogy a papokra nincs szükség, mert Isten Igéjének magyarázatára Isten Lelke képesít. Azért tartottak - állítá« Rajki Zoltán - Szigeti Jenő: Szabadegyházak története Magyarországon 1989-ig. Bp., 2012. (továbbiakban: Rajki-Szigeti, 2012.) 50. p. 10 Kardos-Szigeti, 1988.107. p. 11 Kardos-Szigeti, 1988. 80. p.
