Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - RECENZIÓK - Löffler Erzsébet: Horváth István: A pécsi papnevelő Intézet uradalma. Tájhasználat és gazdálkodás (1736–1875)
Recenziók 139 Nehéz volt megállapítani, hogy egy-egy legelő mennyiben majorsági és mennyiben úrbéri természetű. A szőlőtermelésnek és borkészítésnek igen nagy jelentősége volt a papnevelde uradalmában, ennek oka egyrészt az volt, hogy a korszakban a bor „népélelmezési” cikknek számított, másrészt a szőlők (és irtványföldek) nem tartoztak a jobbágyi telekállományba, tehát tulajdonosa szabadon adhatta- vehette azokat. Ám az egyházi tizedet és a földesúri kilencedet ezek után is szolgáltatni kellett. Ennek ellenére a bor jelentős bevételt hozott nemcsak az uradalomnak, hanem a jobbágyoknak is, mert a bormérés és a kocsmatartás joga megoszlott a földesúr és a jobbágyok között. Nagy jelentősége volt a kerteknek is, főként a gyümölcsöskerteknek (ezek többnyire nem tartoztak a jobbágytelek állományába), de volt az uradalomnak úgynevezett szérűskertje is, melynek az volt a funkciója, hogy oda gyűjtötték a dézsma címén beszolgáltatott terményt. A szerző kitér a sáncoknak, mint tájelemeknek, a szerepére, melyek az egyes termőterületek elkülönítését, a birtokhatárok jelzését, a lopások megakadályozását szolgálták. A sánc ugyanis egyrészt egy árokból, másrészt a kitermelt föld segítségével létrehozott kerítésből állt. A tanulmányból az is kiderül, hogy a „tisztán” mezőgazdasági tevékenység is indukál jó néhány iparágat, itt a mészégetést, téglaégetést és a kőfejtést emeli ki a szerző. Végezetül bemutatja a majorságot, annak vízelvezető, lecsapoló árkait, malomárkait, a mocsarak vízelvezető rendszereit, külön kitér a fokgazdálkodásra, mint a hagyományos ártéri gazdálkodás, illetve az árvíz elleni védekezés hagyományos módszerére, amely ma már szinte az emlékezetben sem él. Foglalkozik az egyes települések szerkezetével, a vizsgált területen a kétbeltelkes és a szalagtelkes faluszerkezet egyaránt előfordult. Fontos az összegzésben annak vizsgálata is, hogy a környezeti adottságokat az ember hogyan tudja saját hasznára fordítani, valamint hogyan valósul meg az ember (kultúr)tájépítő szerepe. A kötet második részében, mintegy 250 oldalnyi terjedelemben, megismerheti az olvasó a felhasznált források egy részét, amelyek túlnyomó többsége a Pécsi Káptalani Levéltárban, kisebb része a Baranya Megyei Levéltárban található. Az angol nyelvű rezümét öt melléklet követi, melyek illusztrálják az erdők, a szántóföldek, a rétek, a legelők és a szőlők kiterjedését a Pécsi Papnevelő Intézet birtokán a vizsgált korszakban. A rendkívül alapos, minden részletre kiterjedő mű méltán tarthat számot az egyháztörténet, a gazdaságtörténet - ezen belül az agrártörténet - és a történeti földrajz művelőinek érdeklődésére, hiszen nemcsak hiánypótló, de újszerű abban a tekintetben is, hogy eddig kevés figyelmet kapott az egyház és intézményei gazdasági tevékenysége. A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. (ism.: Löffler Erzsébet)
