Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szakál Anna: A „lankadatlan fürge szorgalmú” Ürmösi Sándortól a „szegény, szerencsétlen” Ürmösi Sándorig. – Kriza János legkorábbi ismert gyűjtőjének életpályája I.
Ürmösi Sándor életpályája I. 65 Sükei védelme? Különös az is, hogy 1835-ben Mózes Károly volt az, aki a Hazai s Külföldi Tudósítások hasábjain hitet tett Sükei Imre „hivatali és erkölcsi szeplőtlensége” mellett.120 121 Az elfogulatlannak tűnő későbbi bukaresti lelkész, Koós Ferenc emlékiratában éppen Sükei Imre későbbi negatív megítélésére próbál magyarázattal szolgálni, s elsősorban azzal indokolja a Sükeiről az emlékezetben élő negatív képet, hogy nem számolt el pontosan a híveknek a különböző országokban gyűjtött adományokkal, így ők úgy vélték, magánvagyont gyűjt az egyházi adományokból.122 * 124 Ennek azonban ellentmondanak a Bukaresti Református Egyházközség Levéltárában fennmaradt bevételi és kiadási naplók pontos számadatai.12s Mindez tehát semmiképp sem tünteti fel a legjobb színben Ürmösi Sándort, aki megkérdőjelezhetetlen valóságként igyekezett tálalni valamennyi, a korban közszájon forgó Sükeiről szóló pletykát, mendemondát és rágalmat. Különösen akkor nem, ha megnézzük Sükei Imre az Erdélyi Híradóban megjelent rövid reflexióját Ürmösi kötetére.121* Ebben amellett, talán, hogy amikor kihúzza a következő szavakat: „Sükei urban csalatott, ki már [?] jár”, a szöveg mellé azt a kérdést írja: „baj van?”. Vö.: KvAKt. Ms.C. 337. 67. 120 Faragó József egyértelműen a cenzor munkájának titulálja a kihúzásokat: Faragó, 1944. Őt igazolja a következő, Ürmösi könyvének katalóguscéduláján piros tollal feljegyzett adat: „Cenzúra nincs jelezve, de sok nyoma van az erős cenzori beavatkozásnak.” A kéziratról valóban hiányzik (az egyébként mindenhol kötelezően jelen lévő) cenzori bejegyzés és kézjegy. Számos, szintén az 1840-es években cenzúrázott, kéziratos kötet áttekintése után sem lehet bizonyosan kijelenteni, hogy a cenzor vagy másvalaki húzott-e ki oldalakat Ürmösi munkájából. Mert bár a cenzor (az áttekintett kötetek tanúsága szerint) többnyire nem teszi szinte olvashatatlanná a szöveget és csak egy-egy szót vagy sort ítél törlésre, azonban ritkán előfordul olyan is, amikor a sorokat az Ürmösi könyvében is látható különösen vastag tussal húzza át. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez esetben sem lehetünk egészen bizonyosak abban, hogy ez a pár soros áthúzás a cenzor műve, mivel ezek a kéziratok a kolozsvári római katolikus Lyceum könyvtárába kerültek, és például a diákok is (szemmel láthatóan) használták azokat. (Utóbbihoz vö. KvAKt. Ms.C. 27-28/I. Aranyosrákosi Székely Sándor: Világtörténetek (1842). Előbbihez pl. KvAKt. Ms.C. 27-28./II. Aranyosrákosi Székely Sándor: Világtörténetek (1842); KvAKt. Ms.C. 25-26. Kőváry László: Beszélytár (1842-43), KvAKt. Ms.C. 62. Eugen Sue: Matild (1843), KvAKt. Ms.C. 347. Erdélyi Magyar Nemzeti Színházi Zsebkönyv az i842ik évre; KvAKt. Ms.C. 308-309. Remény (1841) - ennél egy vörös ceruzás kéz egy mondatot vastagon aláhúzott (a 137. oldalon), ami később ki is maradt a megjelent munkából.) 121 Vásárhelyi Mózes Károly - Bereczk Károly: [Cím nélk.] In: Hazai s Külföldi Tudósítások, 1835. 48. sz. 379. p. 122 Vö. KOÓS Ferenc: Életem és emlékeim, 1828-1890. I—II. Brassó, 1890. I. 373-380. p. Hogy ez a vád mennyire volt helytálló, Koós sem tudja megválaszolni, de árnyalására Sükei Lajos (Sükei Imre fiatalabb fiának) néhány levelét idézi, amelyben a fiú apja fukarságáról ír. Emellett Koós azt is megemlíti, hogy Sükei halálakor nem lehetett elkülöníteni a pap magánvagyonát az egyházitól, s a vagyon nagy része az egyházé lett, így a fiúknak tulajdonképpen alig jutott valami. Az általa említett leveleket megsemmisítette, hogy azok „ne maradjanak meg az utókor számára”. Vö. Uo., I. 376. p. 123 Ld.: DemÉNY, 1998. 124 Sükei ebben a közleményében azt ígéri, hogy Ürmösi „hamis vádakkal s nem igaz közlésekkel teljes könyve rövid időn meg fog czáfoltatni, s egyszersmind ellene elégtétel keríttetni”. Ld.: SÜKEI IMRE: [Cím nélk.] In: Erdélyi Híradó, 1844. 33. sz.
