Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy debreceni kántor életének fordulata: Diószegi K. István története
Diószegi K. István debreceni kántor története 23 Az önéletrajz az 1679-es Ajánlólevél alapján Mégis lényegtelen ez a névadás, ha végigolvassuk az 1679-es kötet elöljáró beszédét, ahol a szerző az Isten kegyelmének tartja azt, hogy hányatott sorsú életét számos mecénás kísérte végig, ezek közt szerepel a névadó Konta György is. Az ajánlólevél első helyén álló megtisztelt személy maga a Szentlélek Űr Isten lett: ez a típusú bevezető sokkal ritkább jelenség az egyértelmű dithürambikus jellegű laudációkhoz képest.55 Ez az ajánlólevél nemcsak az előszó és az ajánlás műfaji jegyeit hordozza magán, hanem a himnikus strófaszerűen visszatérő, szövegstruktúráló eleme révén („Oh, én jó Istenemnek hozzám való nagy jó volta!”) a hálaadó fohász imádságelméleti jegyeit is érvényesíti. Tudjuk, hogy igen későn jutott el addig, hogy külföldön tanulhasson. Konta Györgyön kívül debreceni személyeknek, s mindenekelőtt Debrecen városának szólt a köszönet: a város ősi szimbólumait (nap, igaz vallás, egyház s iskola mint veteményeskert, főnix város) mély pátosszal emlegette. Nagyon sanyarú helyzetből önműveléssel jutott el idáig sok támogatással. Amikor újfalusi rektorságából Debrecenbe menekült, nem kapott lelké- szi státust, s jobb híján beiratkozott diáknak (1659). Mindkét debreceni tanára (Martonfalvi, Debreceni Szűcs János) Váradon iskolatársa volt. Jobb módúak lehettek: előbbi hamarabb (1654-), az utóbbi Diószegivel egy időben indult (1657-), csakhogy Szűcs külföldre ment tanulni, míg Diószegi csak hazai rektorságra pénzt gyűjteni. 1659-ben az egyháztörténeti adatok szerint utóbbival egy időben érhettek vissza Debrecenbe: Szűcs mint külföldet látott ember tanári státust kapott, Diószegi pedig jobb híján beállt hozzá diáknak. 1660 nyarának a végén pedig megérkezett a váradi diákság is Debrecenbe, Martonfalvival az élén. A városi helyzet ebben az időben válságos volt: a Szejdi Ahmed-féle sarcolás idején (1660. május) „mind a debreceni s mind a vidékségrül befutott praedikátor urak külön-külön bizonyos helyeken szolgáltatták ki az isteni tiszteletet, könyörgést és praedikációt”.56 Az olyan háborús időszakokban, mint az 1657 és 64 közti partiumi időszak, majd az összes egyház- megyei gyűlés témái közt mindig az első helyen szerepel az üresedésben (vacuo) lévő gyülekezetek helyzete57 és a kérhető/adható általános egyházi salariumok ügye.5® Az előbbit kezelték gyors ordinációval: a török elől menekülő papot csak megintették, s az esperes felszólította, hogy mihamarabb álljon munkába.59 A saláriumok miatt pedig gyakran tanácskoztak, hogy mi kérhető s adható, és adatokat jegyeztek fel a helyrerázódott gyülekezetek fenntartói adományairól. Míg Debrecenben 100 forint volt a juss (s ezt is 55 Pesti Brigitta: Dedikáció és mecenatúra Magyarországon a 17. század első felében. Bp., 2013. s6 Bartha Boldizsár: Rövid krónika [...] Debreczenben esett emlékezetesebb dolgokról. Debrecen, 1666. (RMNY 3272.); kiad.: Ozsváthné Krankovics Ilona. Debrecen, 1984. (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai, 11.) 39. p. 57 TTREL. I. 31. a) 1661. november 2-3.; 1662. március 28—30. 58 pi TTREL. I. 31. a) 1661. április 6-7.; 1661. november 2-3. Némethi István szoboszlói pap a nyilatkozata alapján olyan félelemben élt, hogy rettegett visszamenni státusába, s Nógrádi Mátyás esperes külön lelki beszélgetéseket folytatott vele, s diszponálta a talpra állásra. TTREL. I. 31. a) 1663. április 4.
