Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 1. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Zsinatok a Csanádi egyházmegyében a 19–20. században. Szerk.: Zakar Péter [ismertetés]
Recenziók 131 közölte a pest-budai papság 1848. áprilisi - általa korábban letisztázott és publikált - indítványát is, amely jól mutatja, hogy mennyire a magyar katolikus papság országosan általánosnak tekinthető követeléseiről, azok összehangolódásáról beszélhetünk 1848-ban.). A rendszerint pontokba szedett dokumentumokban nemcsak a cölibátus eltörlésével kapcsolatos érvelés, hanem az alsópapság megélhetésétől a misézési rend ésszerűsítésén át az egyházi tisztségekbe való beiktatásig számos javaslat is megfogalmazódott, alaposan dokumentálva az egyházmegye papságát foglalkoztató kérdéseket, e sajátos 48-as papi „ötletbörzét”. Nem feledkezett meg a Csanádi egyházmegye főszereplőinek utóéletéről, az 1849-es megtorlás idején meghurcolt helyi papok sorsának megörökítéséről sem. A kötet harmadik része nagy ugrással az 1990-es évekbe repíti olvasóját (59-71. ill. 189-217. p.). A szerző mindezt röviden, de jó érzékkel hidalja át, elsősorban a trianoni béke következtében fenekestül felforduló egyházmegye viszonyainak bemutatásával. A 250 plébániából mindössze 32 maradt Magyarország területén, az elcsatolt részeken is két utódállam osztozott, s nem volt egyszerű feladat a Temesvárról menekülni kénytelen Glattfelder Gyula püspök számára Szegeden a püspöki székhely újjászervezése sem. (59-60. p.) A 20. század eltérő színű és tartalmú tekintélyuralmi, illetve diktatórikus periódusai az egyházmegye számára a lassú stabilizáció elhúzódó korszakát jelentették, amikor - különböző okok miatt - nem kerülhetett sor a papság egyházmegyei tanácskozásának kezdeményezésére. Az 1989-90-es rendszerváltással azonban az egyház számára alapvetően új korszak kezdődött, amelyet a kilencvenes években sorozatban tartott hazai egyházmegyei zsinatok rendkívül tanulságosan dokumentálnak. Gyu- lay Endre püspöksége (1987-2006) a Kádár-rendszer végóráit, illetve sokkal inkább a demokratikus átmenet időszakát ölelte fel, amelyet mintegy gyűjtőlencsébe foglalnak az 1995 júniusában tartott egyházmegyei zsinaton elhangzottak, illetve értelemszerűen az 1992-től datálható előkészítéssel és az utóhatásokkal foglalkozó dokumentumok. A sajátos történelmi időszakkal illetve a helyi szinódus majd másfél évszázados kimaradásával is magyarázható, hogy már a megvitatandó témakörök kapcsán is lázas tervezés vette kezdetét, amely olykor például az előkészítő bizottságok munkáját jellemző kiforratlansággal, koncepcionális bizonytalansággal párosult. Mindez érthető: 1989 után nemcsak az állam és az egyház kapcsolatrendszere alakult át gyökeresen, hanem a politika egész légköre is, helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok az Apostoli Szentszékkel, újra működni kezdtek a szerzetesrendek, az egyház közoktatási és egyéb intézmények működtetője lett, megszólaltak és felerősödtek a viták a papság közéleti szerepvállalásával, az egyházfinanszírozással stb., egyáltalán az egyház társadalmi pozíciókeresésével kapcsolatosan. Az alapos előkészítés nem bizonyult hiábavalónak, a Szeged melletti Domaszék-Zöldfáson található Katolikus Ifjúsági Központban 95 fő - köztük világiak - részvételével tartott zsinat szerteágazó, de szervezett napirendek szerint tanácskozhatott. A fő szervezőelvet a szentségekhez és a világiak lelkipásztorkodásba való bevonását illető kérdésekhez való viszony jelentették, de erre sokmindent fel lehetett fűzni az államszocializmus örökségével küzdő időszakban. Zakar Péter forrásközlésének és feldolgozásának értékét különösen növeli, hogy történeti perspektívából szemlélte a több mint két évtizeddel ezelőtti, ugyanakkor számos vonatkozásban napjainkhoz kapcsolódó, „át
