Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 1. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Zsinatok a Csanádi egyházmegyében a 19–20. században. Szerk.: Zakar Péter [ismertetés]
Recenziók 129 Az ajánlást jegyző Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a kötet általános méltatásán túl annak az olvasónak a figyelmét hívja fel elsősorban a munkára, „akit érdekel egyházmegyénk utolsó kétszáz évének története, és aki a forrásokat többre becsüli az ideológiától átitatott magyarázatoknál”. (7. p.) Tanulságos megfogalmazás, igazságtartalmát a kötetet figyelmesen tanulmányozók utólag megerősíthetik. Zakar Péter ugyanis nemcsak jó érzékkel válogatta a terjedelmes zsinati dokumentációból az utókor figyelmére potenciálisan számot tartó jegyzőkönyveket, leveleket, emlékeztetőket, de szemmel láthatóan törekedett is a történelmi források „beszélteté- sére”. Bár Zsinatok és zsinati előkészületek a Csanádi egyházmegyében, 1821-1995 c. bevezető tanulmánya okkal tekinthető tartalmas és önálló egyháztörténeti tanulmánynak (11-71. p.), végig a forrásokat állítja középpontba, azokra reflektál, vagy azok kapcsán fogalmaz meg általánosnak tekinthető megállapításokat. Történeti felvezetésként például érdekes elemzést közöl az egyháztörténet-írásban sokat emlegetett, de kikristályo- sodottnak nem tekinthető „jozefinizmus” fogalmáról (11-15. P-)- A historiográfiai áttekintésnek, kiindulópontnak is felfogható összefoglalóban a legfontosabb külföldi és magyar értelmezéseket ismerteti, rámutatva arra, hogy a II. József (1780-1790) által kialakított rendszer, a nevével összeforrt, az állam-egyház viszonyát leíró fogalom jóval túlélte a 18. század utolsó évtizedeit. Bár nem tartozott a bevezető tanulmány vállalásai közé, Zakar megfogalmazásai mindenképp arra indítják a korszak kutatóit, hogy tovább keressék-kutassák a jozefinizmus jelenségének mozgatórugóit, próbálják definiálni mibenlétének legfontosabb elemeit, például abban a tekintetben, hogy hol húzhatók meg a jozefinista egyházpolitika időbeli határai, leírhatók-e egy konkrét dátummal, vagy beszélhetünk valamiféle továbbéléséről egészen a Habsburg-magyar együttélés végső szakaszáig. A szerző nem mulasztotta el az „egyházmegyei zsinat” kánonjogi helyének kijelölését, a vonatkozó egyházi értelmezések áttekintését. (15-18. p.) Az általa is elemzett egyházmegyei tanácskozásokra is igaz, hogy alapvetően a püspök által összehívott, elnökölt és „tematizált” fórumokról van szó, melyek legfőbb feladata az egyházmegyét kormányzó főpap számára történő tanácsadás, bizonyos hitelvi kérdések megvitatása, illetve a lel- készkedő papsággal közös stratégia kialakítása. Furcsa terminológiai probléma, hogy valójában az egyházmegyei zsinatok nem is volnának - szűkebb egyházjogi értelemben - zsinatnak (cocnciliumnak) nevezhetők, mert nem törvényalkotó, hanem tanácsadói feladatkörrel bírnak, ezért szerencsésebb volna — az egyházi köznyelvben is rögzült - zsinat kifejezés helyett a gyűlés-jelleget kidomborító szinódus (synodus) terminus használata (18. p.). Az 1821 szeptemberében tartott egyházmegyei zsinat hátterét egyértelműen a jozefinizmusra adott egyházi válaszok keresésének szándéka jelentette, az 1822-re összehívott országos zsinatra való felkészülés jegyében. A Temesvárott tartott fórumon az egyházmegyét bő negyedszázadon át kormányzó Kőszeghy László püspök (1800-1828) elnökölt, akit bizonyosan az erkölcsi állapotok romlását, az istentelenség terjedését diagnosztizáló megfontolás vezérelt, összefüggésben az uralkodó által kijelölt tanácskozási pontokkal. A szerző latin eredetiben és magyar fordításban közölte a szinódus határozatait (75-130. p.), elemzésében (19-22. p.) rámutatva, hogy a meglazult (vagy legalábbis akként tekintett) erkölcsi állapotok helyreállítását a tridenti zsinat szellemének újraértelmezésével ki-
