Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jávor Miklós: A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése a Magyarországi Református és Evangélikus Egyházakban 1956 után
A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése 1956 után 55 diktatórikus egyházpolitika kvázi antitéziseként elementáris lendülettel vált református és evangélikus egyházaink vezérelvévé. A magyar protestantizmus a forradalom viharában Az ÁEH jelentései szerint a protestáns reakció restaurációs szándékú artiku- lálódása már a forradalom kitörését megelőző időszakban, a XX. pártkongresszus hazai recepciója által eszkalált általános enyhüléstől (tehát kb. az 1956-os év közepétől) világosan nyomon követhető. Az Egyházak Világtanácsa 1956. július 28. és augusztus 4. között Galyatetőn központi bizottsági ülést tartott, amelyen a hazai protestantizmus vezetőin kívül nagyságrendileg 200 főnyi külföldi protestáns lelkész és teológus is részt vett. Dr. Török István,8 debreceni teológia tanár ÁEH-nak tett jelentésében így értékeli az EVT galyatetői ülését: „Az EVT vezetői személyiségei tüntető módon keresték a kapcsolatokat közülünk azokkal, akik nem tartoznak az egyházkormányzat jellegzetes képviselői közé. Általános volt a szocializmus ellenes beállítottság.”9 Fontos leszögezni, hogy a galyatetői tanácskozások tematikájára, hangvételére és légkörére a politikai enyhülés vitán felül érezhető hatást gyakorolt, azonban az ÁEH, valamint a rendszert kiszolgáló lelkészek által utólagosan prognosztizált reakciós restaurációs kísérletről semmiképpen nem beszélhetünk. Ezzel szemben valójában annyi történt, hogy a magyar protestantizmus vezetőinek megítélése szerint a múlt hibáival való kétoldalú (állami és egyházi) szembenézés lehetőségét és azok esetleges orvoslását a politikai helyzet ekkorra tette egyáltalán szóbahozhatóvá. E tekintetben is elsősorban csupán a református és az evangélikus egyház által egyaránt „elfogadott” 1948-as állami egyezménytől való eltérések korrigálására szorítkozhattak. Összefoglalva, a galyatetői tanácskozásoktól a magyar protestantizmus döntő része azt remélte, hogy az állami egyezményekben lefektetett minimális jogaik érvényesítésében és betartatásában (melyeket a Rákosi-diktatúra egyház- és vallásüldöző gépezete mindaddig tulajdonképpen semmibe vett) a desztalinizá- ciós folyamatokat kihasználva pozitív irányú változásokat érhetnek el.10 Különösen a református egyház berkein belül kaptak teret az ekkor még nagyon óvatos rendszerkritikus megnyilvánulások,11 mivel a hivatalos egyházpo8 Török István (1904-1996): teológiai professzor, egyetemi tanár. Münsterben, Margburgban és Berlinben is tanul. Karl Barth tanítványa és követője. 1950 és 1967 között a Debreceni Teológiai Akadémia tanára, 1968-ban nyugdíjba vonult. GÖRFÖL- Kránitz, 2002.381. p. 9 [S.a.]: Az 1956-os magyarországi ellenforradalom egyházi vonatkozásai. (1958) - Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, (továbbiakban: MNL. OL.) XIX-A-21-c. (= Az Állami Egyházügyi Hivatal iratai. Adattár.) 16. dob. 030/7. 10 Erről ld. bővebben: Ladányi Sándor: Egyházpolitika és a magyar református egyház magatartása, tevékenysége, megújulási kísérletei 1955-1956-ban. In: A magyarországi református egyház 1956 tükrében. Bp., 2006. 240-311. p.; Pap László: Tíz év és ami utána következett, 1945-1963. Bem-Budapest, 1992. 11 Nagyon fontos megjegyezni, hogy a Református Teológiai Akadémia frissen végzett lelkészei és teológusai már 1955 tavaszán úgynevezett Hitvalló Nyilatkozatot szerkesztettek, melyben bírálják az 1948-as egyezmény (állami részről való) semmibe vételét, valamint a „diktatórikus klikkek” uralmát az egyházon belül. Ez a nyilatkozat válik 1956-ban a megújulási mozgalom alapvetésévé. Vö.: Gombos Gyula: Szűk esztendők. A magyar kálvinizmus válsága. Washington D.C., 1959.
