Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 2. szám - DOKUMENTUM - Miklós Péter: Marosi Izidor 1956-ban
Dokumentum Marosi Izidor 1956-ban Miklós Péter A száz esztendeje született Marosi Izidor váci püspök az 1956-os forradalom napjaiban a Bács megyei Izsák plébánosaként szolgált. A következőkben visszaemlékezései és az izsáki plébánia Historia Domusába tett feljegyzései alapján igyekszem rekonstruálni 1956-os tevékenységét, amelynek szerepe volt abban, hogy a forradalom napjaiban különösebb incidensre, önbíráskodásra nem került sor Izsákon, s így - mint Marosi akkoriban megfogalmazta - „mivel kilengések nem voltak, megtorlások sem voltak utána”.1 Marosi Izidor 1916. március 27-én született Újkécskén. Elemi iskolai tanulmányait a jászkarajenői tanyai elemi iskolában végezte, középiskolába pedig a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumba, illetve a váci piaristákhoz járt. Gyermekkorára később így emlékezett: „Egy Tiszakécske környéki tanyán születtem, szüleim tizedik gyereke voltam. Jászsági származék vagyok, vagyis olyan környezetben nőttem fel, ahol a mindennapi élet törvényei az Isten törvényeivel megegyeztek. A családban, és azon kívül is. Édesanyám különösképpen Mária-tisztelő volt, kívülről tudta a litániát, az antifónákat, a Mária-énekeket. Szép hangja volt, gyakran énekelt munka közben, nagyon jó volt hallgatni. A hivatásom talán itt kezdődött. Ebben a légkörben, ebben az akusztikában.”2 Marosi Izidort váci és római (a Pápai Gergely Egyetemen folytatott) teológiai tanulmányai végeztével 1941. június 22-én szentelte pappá a váci székesegyházban Hanauer Á. István püspök. Lelkészi pályájának kezdetén előbb hitoktatóként tevékenykedett Lajosmizsén és Kunszentmiklóson, majd kórházlelkész volt Debrecenben, később homoki plébános lett. Gyémántmiséje — fölszentelésének hatvanadik évfordulója - alkalmából az Új Ember című katolikus hetilapban megjelent interjúban a következőket fogalmazta meg papi szolgálata első időszaka kapcsán: „Első állomáshelyem, Lajosmizse, szintén jász település. A hajnali misén mínusz húsz fokos hidegben is zsúfolásig megtelt a hatalmas templom, és reggel öttől nyolcig" folyamatosan gyóntatnia kellett a papnak. Aztán hittanórák az iskolában, és a szokásos papi tennivalók. Hatalmas élmény és példa volt számomra ezeknek az embereknek az Istenre irányult élete. Sokat köszönhetek nekik. Az történt, hogy nemcsak én igyekeztem papként hatni rájuk, hanem ők is formálták a papot, erősítették hitemet. [...] Lajosmizsén télvíz idején irgalmatlan hideg volt a templomban. Egyszer any- nyira, hogy mise közben megfagyott a kehelyben a vérré változtatott bor. Döbbenten néztem, aztán kézbe vettem, és a meleg tenyeremmel olvasztottam fel. Számomra ez máig szóló tanulság: hitünkre, reményünkre, szere1 Historia Domus - Római Katolikus Plébánia, Izsák, (továbbiakban: IHD.) 113. p. 2 KipkeTamás: Odaadni magunkat egészen. In: Új Ember, 2001. június 17.
