Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - „A KATEDRÁRÓL” - Fazekas Csaba: Waco és a szektakérdés Magyarországon, 1993. április
86 Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016) Leszögezte, hogy a jogállamban „nem lehet sokat tenni azokért az emberekért, akik elveszítik ítélőképességüket, és »kedves népként« odaállnak hordozni egy diktátor zászlaját”. Viszont: „A legfőbb tanulság azonban az, hogy a »szektagondolkodás« nem befolyásolható törvényhozási úton, mert előbb-utóbb a gondolatszabadság forog kockán.” Vagy más megközelítésben, ironikus hangvétellel: „Destruktológus Kasszandráink elemükben érzik magukat: ez kell nekünk? Vallási Texas? Az eset balzsamként hat azonban egyéb vonatkozásban is: nem kell immár fárasztaniuk magukat az analitikus gondolkodás terheivel, például annak végiggondolásával, hogy a modern társadalom legkülönfélébb bálványai naponta több áldozatot követelnek, a világ ezernyi szektájának tízévenkénti egyszeri szomorú tragédiájánál.”33 Összegzésképpen: Waco pont akkor történt, amikor Magyarországon a vallásszabadság tartalmával és jogi kereteivel kapcsolatosan éles belpolitikai vita zajlott. Annak eszkalálódásában, a szektaellenes politikai törekvésekben komoly, leginkább katalizátor-jellegű szerepet játszott. De bizonyára nem véletlen, hogy az elmúlt húsz évben a magyar politikában újra és újra fellángoló jobboldali és szélsőjobboldali szektaellenes politikai törekvések pont azokat az érveket, sokszor ugyanazokat a mondatokat visszhangozzák, mint amelyek Waco idején jellemezték a magyar közéletet. A wacoi tragédia híreivel súlyosbított hangulat sem volt elegendő 1993-ban az 1990. évi IV. törvény módosításának kikényszerítéséhez, csupán a költségvetési támogatás differenciálásával tudott sikert elérni a jobboldali, „keresztény” politikával összefonódott szektaellenes mozgalom. A Koresh-üggyel terhelt, egyre inkább eszkalálódó szektavita következtében nemcsak az emberi jogok és a vallásszabadság ügye került egyre inkább az ellenzéki pártok, illetve a sajtó figyelmének középpontjába, jellemző következményként kisebb törést szenvedett a szektaellenes mozgalom tábora is. Az egyik alapító lelkész, a baptista Dobner Győző ugyanis szembefordult Németh Gézával, egyértelműen elítélte utóbbi radikalizmusát, és azt, hogy az ő tevékenysége nyomán bélyegezte meg a parlament az említett kisegyházakat illetve vette napirendjére az egyházügyi törvény drasztikus szigorítását.34 Dobner úgy vélte, nincs joguk korlátozni ezeket a kisegyházakat, a politikai szálról pedig pont az ellenkezőjét vallotta, mint Németh Géza: ,A törvényjavaslat utat nyit a vallási közösségek rendőrségi üldözésének.” Kitérőként megjegyezzük, hogy a Segítő Barát Munkaközösség ennek ellenére ugyanolyan vehemenciával folytatta, illetve fokozta tevékenységét 33 34 33 Majsai Tamás: „Saul, Saul, mit kergetsz engem?” In: Köztársaság, 1993. május 14. 50-51- P34 Dobner Győző: „Németh Gézát senki sem állíthatja meg...” In: Magyar Hírlap, 1993. május 18.10. p. (Bartus László riportja) A cikk konklúziója jellemző: „A fanatizmus - bármely oldalon jelenjék is meg - minden esetben destruktív. Az elmúlt hónapok sajtókampánya lett az alapja a vallási törvényt módosító parlamenti javaslatnak is.” A Segítő Barátot vezető lelkész értetlenül utasította vissza a cikkben elhangzottakat: Németh Géza: Egy pillanatra leültem. In: Magyar Hírlap, 1993. május 26. 5. p.
