Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jávor Miklós: A „reakció” letörése és az együttműködő vonal újjászervezése a Magyarországi Református és Evangélikus Egyházakban 1956 után
70 Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016) Összegzés Jól látható, hogy az 1956-os forradalom leverését követően nem pusztán a „reakció zászlóvivőijeként” megbélyegzett katolikus egyház, hanem a magyar protestantizmus is a kádári megtorlások célkeresztjébe került. A forradalomi légkörben ki csírázó megújulási kísérletek törekvéseit és eredményeit a hatalom könyörtelen vasmarokkal elfojtotta, a diktatúra szempontjából megbízhatónak számító egyháziak újrapozícionálásával pedig a hivatalos állami egyházpolitika érvényesülését lényegében a rendszerváltásig bebiztosította. A kádári időszak sajátos, paradox időszak volt minden keresztény felekezet számára. Protestáns egyházaink 1957 és 1989 között olyan sajátos elnyomás alatt egzisztáltak, amely egyszerre várta el tőlük, hogy az egyházak az állampárti diktatúra legitimálásához és építéséhez, valamint hosszútávon - egyértelműen a likvidálásukat célzó egyházpolitika kiszolgálásával - önmaguk megsemmisítéséhez egyaránt aktívan asszisztáljanak.73 Zárásként álljon itt a már idézett Grünvalszky Károly tervezetéből egy mondat, amely akár a magyar protestantizmus életét 1957 és 1989 között holisztikusán átható kádári egyházpolitika jelmondata lehetne: „Ki kell ragadni az egyházi munkát a gyülekezeti szubjektivizmusból!” 73 73 Bertalan Péter: A Kádár-rendszer egyházpolitikájának politikai és etikai vonatkozásai. In: Végső szavak. A kaposvári erkölcsfilozófiái- és nevelési konferencia előadásai. Kaposvár, 1997.520-527. p.
